A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Már megint hétfő van…

Néha vannak napok, amikor úgy kelek fel reggel, hogy ez hú de valóságos (és nem, nem a fű hatása múlik el ilyenkor, mivel én azt se tudom mi az, mert ártatlan vagyok, mint a ma született farkas) és mennyire unalmas is, hogy már megint hétfő van, megint elmegy egy fél napom, mire akárcsak a sürgős munkáimhoz hozzá tudnék nyúlni, stb., stb. Nem jó ilyenkor a környékemen lenni szerintem. És persze kicsit kesergett a lelkem, hogy elvették a sci-fitől is az időmet, mert ugye este 11-kor illdomos volt abbahagynom a Stargate 10 évadjának nézését a 12. résznél, pedig én még bírtam volna. A szemem már nem biztos, szóval ma pápaszemben utazok, de így legalább nem fáj annyira a fény. No de, no de. A tegnapi napom után kissé nehezen tudtam úgy tekinteni a hétfő reggelre, hogy a világ, ami körbevesz, sci-fi. Egyetlen SG részre sem hasonlított. Még akkor sem, ha félig lidérccé váltam, vagy legalábbis farkasvakságot intéztem el magamnak a tegnappal…

Szóval a nap idegesítően indult és aztán még rosszabb lett. Többek között mert vettem egy doboz cigit és már csak ez a tovább égős reklámos verziós volt a boltban. Gondoltam sebaj, úgyis le kell tesztelni ezt is, meg valahogy különben sem hittem el, hogy valóban tovább tarthat. Pedig igen és bizony, sokkal tovább tart. Mégiscsak sci-fi ez, gondoltam, közben az a bizonyos Márkus-féle kabaré jutott az eszembe a fotelággyal - tudjátok, az a “mi kerül ezen az fotelágyon húszezer forintba” lényegű. Csak éppen én arra lennék kíváncsi, hogy mégis mitől ég lassabban ez a cigi???! Aztán pedig: ki döntötte el azt, hogy nekem ez KELL?! Multinál dolgozom, könyörgöm, megszoktam, hogy vagy gyorsan végzek a cigimmel - vagy épp társasággal mentem ki bagózni és ha olyan az ember, akkor rászánom az időt is (minden ilyen dohányzásom egyben meeting is természetesen). De ez a ritkábbik eset, így általában ragaszkodom a 2 perc körüli cigihez. Esküszöm megpróbáltam gyorsabban elszívni, hogy juszt is bebizonyítsam: lehet. Nem ment.

Értem én a marketingfogást mögötte (500 forintért éghet valóban lassabban is) - csak ne nálam tegye. Szerintem ezt az újítást csak és kizárólag kocadohányosokon tesztelték, akik divatból és mutatóba elszívnak napi 2-3 szállal és nem olyan ízig-vérig tüdőropizókon, mint amilyen én is vagyok. Kérem alássan, nagyon nem mindegy, hogy 20-szor 2 perc vagy 20*7! Szóval az univerzum kapui itt kitágultak előttem és eldöntöttem, hogy elhagyom az egyik utolsó civilizációs szokásomat is; fenébe a márkahűséggel! Cigit váltok.

Nem tudom mi van ebben a lassabban égő cigerattában, de határozottan fura volt ez az első pár szál, rosszul vagyok tőle. Azt hiszem inkább nem is kéne megtudnom.

Közben pedig erősen délután lett, lassan haza kéne menni, de ahogy a mai napom kinéz, ebből az lesz, hogy én innen megyek sfportal talira. Délután négyig gyakorlatilag nem tudtam hozzányúlni az elmaradásaimhoz, mert mindig jött valami frissebb-sürgősebb, én meg csak próbálkozzak utolérni magamat, illetőleg találjam fel a 36 órás munkanapot, azért biztos kapnék a borgoktól egy vállonveregetést, a másik oldaltól meg egy-két jobb- és balegyenest. Nem tudom miért kell ilyen rohanásnak lennie az életünknek, de én ezt nagyon rosszul viselem. Bosszúból zöldre is festettem a körmöm. Végülis már lejárt a munkaidőm, ha úgy veszem, hogy csak 8 órát kéne dolgoznom. Legalább 10 percig csönd volt - senki nem mert levegőt venni azt hiszem :mrgreen: .

8 Responses to “Már megint hétfő van…”

  1. merras Says:

    No, majd este mutasd meg ezt a lassanégő csodát… nem hinném, hogy belőlem nagy fanja lesz a dolognak, Marlboroból is utálom a hosszú változatot…

    Hétfőn amúgy nekem is Garfield hangulatom szokott lenni… lehet, csinálok magamnak egy lasagnát is. :D

  2. corpus Says:

    Én a Szofit tizezem. Próbáltam másat - Priluki tól a Malboróig - sőt, még sodortam is - pöpec kis gépem van! - de egyik se jött be… Marad a Szofi. De abból - sajnos! - nem keveset…

  3. Chelloveck Says:

    Fura különben, ha más mondaná, nem hinném el, de én nem is szívom végig azóta, a felénél megunom és elnyomom.
    Hála istennek nálam mindig csordultig van a hamutaró, így amikor elfogy a cigim, szépen elkezdem a félig szívottan elnyomott stimpfliket előszedni, és nem hazudok, egy napig elvagyok velük!
    Úgyhogy most olyan, mintha 250-ért venném!

    Na, kulturált szórakozást kívánok ma estére (olyat, mint a múltkor), és várom a képes beszámolót az SF Wiwen.

  4. sayed Says:

    Chelloveck, hiányoltunk. :-) Teljesen konszolidált este volt, hajnali egykor már itthon is voltam azt hiszem. Én szőke, gondoltam így legalább jó sokat fogok tudni aludni. Míg ki nem derült, hogy 5.15-re állítottam be az ébresztőt… Szuper, most azon gondolkozom, hogy vajon miért is, de nem nagyon jut eszembe. :D Sztem a másik felem szórakozik velem.

  5. chelloveck Says:

    “Teljesen konszolidált este volt…” :shock:
    Érdekes, a fórumon Brod tollából mást olvastam :???:
    A múltkori után (egy buta véletlenen dőltem meg a zasszony előtt: amikor hazaértem, még rágyújtottam az erkélyen egy gyorsanégő cigire, és véletlenül ott aludtam el) azzal próbáltam kimagyarázkodni, hogy “A japán” miatt volt az egész, mert születésnapja volt, és kényszerített minket, hogy igyunk. A páromnak persze máig az a meggyőződése, hogy én szüllesztettem le az egész társaságot, scifirajongóstul-scifiíróstul…

  6. sezlony Says:

    Brod aknamunkát folytat.

  7. sayed Says:

    Sajnos a fórumot én max otthonról tudom majd megnézni - mindenesetre mindenki a saját lábán távozott… :D Azt viszont nem írtam, hogy színjózanul, mert olyan sem volt sztem senki… :)
    Nekem nem sok viszonyítási alapom van, de a múltkori és a mostani találkozó közötti különbség valószínűleg tényleg abból adódik, hogy most senkinek nem volt szülinapja. Bezzeg ha 19-én taliznánk, akkor mindenkinek ismét nagyon be kéne rúgnia, legalábbis én azon a napon valószínűleg teleporttal kerülnék haza. Rohad az idő és a 3. x óta nem annyira rajongok bizonyos napokért.
    Tényleg, sezlony: Tiéd mikor?

  8. sezlony Says:

    Május 27.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek