A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Intuíció, empátia, telepátia, deja vu - ki ne használná ezeket a szavakat, kifejezéseket néha? Mindenkivel megesik élete során, hogy néhány szituációban kimerevedik a látott kép és belénk vág a megérzés, felismerés, hogy ezt én bizony már láttam, ez már megtörtént velem egyszer. Aztán azt mondjuk: de ja vuenk van és vagy elgondolkozunk rajta, hogy mi is lehet ez - vagy nem. Vajon ilyenkor csak az agyunk modellezik jobban hirtelen felindulásból és ez az érzés szimplán a telitalálatosan előrevetített közeljövőképünkkel egyezik vagy valami úton-módon egyszer már valóban átéltük azokat az élethelyzeteket, pillanatokat ugyanúgy, ahogy éppen az adott jelenben megtörténik velünk? Ki tudja, többféle magyarázat is létezik erre, mindenkinek megvan rá a kedvenc teóriája gyaníthatóan. Nekem is. Valamint megvan az ennek a témának a kettőségébe pontosan belepasszoló kedvenc könyvem is:

Robert Silverberg: Jövőlátó ember

Tudtommal ‘93-ban jelent meg utoljára a Galaktika Baráti Kör Könyvklub jóvoltából, tehát hacsak nincs belőle újabb kiadás, ez a könyv sem elérhető a könyvesboltokban sajnos. Az antikváriumokban viszont fellelhető, ajánlom minden SF rajongónak ezt is kötelező darabként.

Talán kicsit fura, hogy a nagyon szabadon értelmezett időlistámban ez a könyv a 4. tételként jelenik meg, úgyhogy itt tisztáznám újra: nincs sorrend a listámban, mindegyik idővel kapcsolatos felsorolt könyvet, novellát elsőnek tekintek a maga időkategóriájában, mivel nem egyformán és nem egy irány felől közelítik meg az időt és ez a lényeg. Poul Andersoné egy remek kis akciósztori, érdekesen ötvözve a történelemmel, Simak könyve az emberi evolúció és idő kapcsolatait feszegeti, az emberben rejlő képességeket, James Blish Közös Idője pedig a technika-ember-idegenek kapcsolatról beszél a gyorsulás és a fényt meghaladó sebesség függvényében. Silverberg is az időről írt ebben a könyvben, de megint kicsit máshogy: behozta a képbe a jóslást, a sztochasztikát mint tudományt. Meg még mást is…

A könyv onnan indul, hogy lehet-e modellezni a jövőt? Lehet. Lew Nichols egy felkapott sztochasztikus “jós”, aki tudományos alapon foglalkozik a jövő előrevetítésével és mivel a modellje igen jó, sokszor beletalál a történésekbe. Nagyon felkapott személyiséggé is válik, tanácsadó lesz belőle, fontos szerepet tölt be a politikai életben: az Egyesült Államok egy jövendőbeli elnökének karrierjének formálásában kapja meg a szürke eminenciás szerepét. De Nichols csak tudományosan modellez, pontosnak és megbízhatónak számít, de nem látja a jövőt… Martin Carvajal, a világtól félrevonultan élő, idősödő, halálát pontosan ismerő és váró ember azonban igen. Kettőjük útja - és sorsa - kereszteződik a könyvben, ami nem arról szól, hogy melyikőjüknek van igaza. Nichols előrejelzései kapcsán egy ponton megijed, hogy mit és kit is szabadított ő rá a világra és saját felelősségét kezdi el kutatni, ennek kapcsán pedig azt, hogy a jövő valóban megváltoztathatatlan-e. Azt hiszi ugyan, hogy amit ő előrevetít jövőt, az megváltoztatható, de nem tud mihez kezdeni azzal a jövővel, amit Martin Carvajal lát és ami valóban úgy meg is történik. Martin Carvajal bizonyos tekintetben véve jobb nála. Carvajal, mivel látja benne a tehetséget és tudja amit tud, őt választja ki, hogy megtanítja látni, látnokká válni.
A könyv központi témája ez a tudományosságon túli, megmagyarázhatatlan képesség a jövőlátásra, látnokságra és ennek kapcsán az, hogy valóban szentírás-e az, amit előre meglátnak a Martin Carvajal típusú jósok. Nichols tényeket és körülményeket figyelembevévő modellje aztán a könyv végére kiegészül, “tökéletesedik” annak a látnoki képességnek köszönhetően, amit ettől a világtól és fejlődéstől szándékosan félrevonultan élő, bizonyos szempontból tökéletes, más szempontból azonban meglehetősen földhözragadt és végzethívő mestertől tanult.

És hogy a jövő lényege miben is áll, hogy megváltoztatható-e vagy megváltoztathatatlan, hitkérdés vagy tudomány-e vagy sem és hogy mindezen fogalmak egyáltalán értelmezhetőek-e és számítanak-e: az kiderül a könyvből. Néhány kérdésre igen, néhányra nem a válasz.

This entry was posted on szerda, június 20th, 2007 at 10:16 pm and is filed under Könyv, Listák, könyvkritika, idő, csak sci-fi. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.