Ami Rosswell kapcsán valójában történt…
Atlantisz
Kheopsz piramis
Loch Ness
Nazca vonalak
Rosswell
Mindig van valami rejtélyünk, időnként előkerülnek a dobozból és szenzációs bejelentések jelennek meg a különböző sajtóorgánumokban. Ki építette a piramisokat (erről a múltkor olvastam végre egy egészen épkézláb építészeti magyarázatot, hogy hogy is készülhetett), van-e szörny a Loch Ness-i tóban (azt hiszem mindaddig lesz, amíg ebből meg lehet élni), milyen célt szolgálnak a Nazca-vonalak és akkor most voltak ufók Rosswellben vagy nem?
Voltak 1,2 m magas kis szürke, nagyfejű ufók vagy sem? Mikor hazudott a sereg? Amikor ufóztak a hírekben vagy amikor nem - esetleg mindkét esetben? A HVG-ben találtam a tudományos szekcióban egy cikket, hogy Rosswell témában újabb kavarás van. Akarom mondani fordulat. Nem tudom azonban azt sem megállni szó nélkül, hogy mindezek mellett még erősen uborkaszezon is van ám. Ha a Blikkről lenne szó, oda se figyelnék. Na de ez a HVG.
Friss, mai hír, még ropog: http://hvg.hu/Tudomany/20070703_ufo_roswell_haul_walter.aspx?s=hk
Az “ufóészlelés” utolsó élő szemtanúja halálos ágyán eskü alatt bevallotta, hogy mégis voltak ufók Rosswellben és az első hírek voltak igazak. Megtudjuk valaha mi történt 1947 július 2.-án? Ugye, ugye, látjátok ti is, hogy 60. évforduló volt 2 napja? Ezután már nem is meglepő, hogy az a halálos ágyas jelenet se most volt, hanem kb. egy éve. Biztos benne volt a zárórészben, hogy legyen kerek szám a napvilágrakerülés dátuma.
Én szeretnék már valamit végre elhinni, akármelyik verziót is, csak igaz legyen. Amíg ez lehetetlennek tűnik, addig maradnak a saját bolond verzióim.
Íme, az én “magyarázatom” a világ pár rejtélyére.
1.) Időszámításunk előtt borzasztó sokban a kis csúszómászó goa’uldnak, Ré-nek, hirtelen fontosabb dolga akadt a Földnél és eltolta innen a piramisdíszítő űrhajóját. A Kheopsz piramist is ő építtette persze. Szegény egyiptomiakkal.
2.) Ekkoriban már egy kicsit szenilis volt és itt felejtette a galaxis slusszkulcsát, akarom mondani egy csillagkaput.
3.) Egy élelmes csoport elcsórta titokban a slusszkulcsot és mindenféle nem földi és kétes tulajdonviszonyú javakat hurcolásztak össze a galaxis világaiból, szabadidejükben pedig megalapították Atlantiszt. És kapcsolatokat vettek fel más, idegen fajokkal és meghívták őket teázni vagy füvezni, ki tudja.
4.) Ré-t a tanácsadói emlékeztették, hogy valamit elfelejtett, rá kéne nézni a földlakók körmére. Visszajővén azt tapasztalta, hogy Atlantiszban pikk-pakk vetélytársra lelhet, ezért gyorsan elsüllyesztette a várost és legyilkolászott egy csomó embert. A pechesebbek vízbefulladtak, néhányan nagyon sokat úsztak.
5.) A piramisok tulajdonosi szerkezetei kicsit összetettek voltak, néha a többi rendszerúr is idejött egyet nyaralni, meg egymást is szerették nálunk, a forró sivatagi körülmények között kiiktatni. Mikor beköszöntek, Ré-nek hirtelen ismét távoznia kellett. Egy ügyes húzással magával vitte a kaput is, hogy a többieknek, akiknek nincs bolygójuk a környéken, bajosabb legyen a hazatérés.
6.) Pár atlantiszi túlélő Peruba keveredett, utolsó erejükkel ők követték el a nazca-vonalakat. Ezek tulajdonképpen az asgardoknak szólnak, akiket még mindig vártak teára (vagy fűre) és azt mondták el, hogy sorry srácok, de Ré lenyúlta a csillagkapunkat, hozzatok már egy újat, be vagyunk zárva a bolygóra. A teát addig melegen tartjuk.
7.) Miután szegény asgardok nagyon szerettek volna teázni, de hiába hívták a címünket, egy kisebb különítményt ugrasztottak a bolygóhoz körbenézni, hogy mi van. Elolvasták az üzenetet és hazaszóltak Thornak, hogy valami gáz van.
8.) Thor, aki imádott minket, szerzett egy kaput és pár emberével útnak indult hozzánk, de egy kicsit sokáig tartott az út, és Thor3 genetikai replikája már igen rossz passzban volt, mire ideértek. Kb. már tényleg csak egy teára lett volna idejük.
9.) 1947. július 2.-án megérkeztek, de tényleg csak alig éltek, a robotpilóták meg kakukkot mondtak, normálisan már nem volt érkezésük leszállni. Letaroltak pár farmot, hát, na: az ő leszállásukat se fogják otthon tanítani az asgard pilótaképzési programban.
10.) Az amerikai hadsereg begyűjtötte a maradványokat és a kaput, amit azóta is titokban használnak. A még életben lévő Thor végre kapott teát, hálájának jeléül átnyújtotta egy náluk otthon igen sikeresen futó sorozat forgatókönyvét, és meghalt.
11.) Ha most azt hiszitek, hogy a Loch Ness-i bébit kihagytam, tévedtek. Ő tulajdonképpen a legöregebb goa’uld, aki pechjére egy dinoszauruszba mászott és nem tud kijönni belőle. Már évmilliók óta itt van és sokáig mindent gondosan feljegyzett, de az utolsó pár évezredét már csak fürdőzéssel hajlandó tölteni. Nem fog elmenni, mert nem fér át a csillagkapun és a többiek meg hülyék lennének bevenni a csapatba.
I miss Thor. Hétvégén szerintem újranézem az összes asgardos részt.
július 4th, 2007 at 11:33 am
Rosswellben ferengik voltak. Dokumentumom van róla
július 4th, 2007 at 11:34 am
LOL.
július 4th, 2007 at 11:36 am
“A hatóságok gyerekméretű koporsókat rendeltek nála”, nyilván, protestáns temetést kaptak volna a kis ufók, nem pedig 1 350 000 katalogizált szövetmintaként végezték volna egy laboratóriumban.
július 4th, 2007 at 12:07 pm
Zed, hol van az dokumentálva?
A képek alapján a fejük tényleg nagyon ronda, na de a fülük, az nem stimmel. :)))
Sezlony, jaja
. Biztos elföldelték őket, nem pedig azóta is a frigóban vannak.
Nekem az is gyanús, hogy a klónozással is csak ezen dátum óta haladgatunk. Sztem ebben is Thor keze van. Tuti átadott egy rakás infot az ő ballépéseikről, elhozta a letölthető memóriáját, a tudósok meg küszködnek, hogy újrateremthessék.
július 4th, 2007 at 12:19 pm
Itt:
http://www.startrek.com/startrek/view/series/DS9/episode/68242.html
Egyébként a mindenki által ismert ufóábrázolás, (vékony, kis test, nagy fej, nagy szem, stb),egy általam látott másik dookufilm szerint előbb létezett sci-fi filmen, mint az “észlelések”.
július 4th, 2007 at 1:12 pm
A sci-fi mindig a valóságból építkezik
“A még életben lévő Thor végre kapott teát, hálájának jeléül átnyújtotta egy náluk otthon igen sikeresen futó sorozat forgatókönyvét”
Ez lett a Wormhole XTreme
július 4th, 2007 at 1:17 pm
ZedZero, járj már utána ennek, és írj róla egy postot.
Kíváncsi lennék, milyen filmben fordult elő legelőször ez a kis szürke ábrázolás…
július 4th, 2007 at 1:17 pm
dzséjt: pontosan!
július 4th, 2007 at 2:10 pm
nos,
nekem az tetszik minden ufós sztoriban, hogy a vége homályba vész. Mint most a szemtanú, aki esküjével együtt száll a sírba.
Nem hiszem, hogy az volna a kérdés, hogy igaz-e, s mégcsak az sem, hogy miért hazudna vagy mondana igazat a halálba induló, hanem az: addig úgyse tudjuk, mi történt 1947-ben, amíg le nem száll egy böhöm hajó, és azt mondja, hogy jónapot!
sangel
július 4th, 2007 at 5:41 pm
Na ja, júli 4(gyk: függetlenség napja)ig várni kell a nagy korongokra… egyébként játszott valaki az UFO című(más néven: X-Com Enemy Unknown és X-Com2 Enemy from the Deep vagy vmi ilyesmi) sorozattal? Na abban mindenféle ufó-sztereotípia szerepelt: kis szürke, nagy zerg, pszionista, félig gép, kicsi trutymó(egy lebegő agy), meg még volt pár(ja, volt ilyen emberbe tojástrakós is)… szóval érdemes megnézni azt a játékot(játszani is baromi jó egyébként), biztos fent van vhol neten egy gyűjtemény a monstákról belőle…
Egyébként tetszik a történet, ha elfogadjuk az alapját, akkor kevés benne a bukó(ha éjszaka jönnek, ki veszi azt észre?), de az alapja… hát, nem tudom
A goauld ugye életképtelen testen kívül, de akkor hogy kerültek intelligens környezetbe? Ez engem mindig is zavart, hogy tele van egy bolygó élőlényekkel, és ugye egyik sem tud fogni pl, mert nem intelligens, minek fogdosna, akkor hogy csinálnak a beléjük bújt kis okos férgek űrhajókat? No meg, ha odament valami idegen lény, nem hiszem, hogy egy parazitát ne vettek volna észre, ha már csilagközi utakra indulnak…
július 5th, 2007 at 9:35 am
De pihentek vagytok! Na nem baj, most délelőtt jól tettem, hogy elolvastam mert mosolyt csalt az arcomra
Na húzok vissza tanulni, holnap vizsga van^^
július 5th, 2007 at 1:46 pm
Loool, nem pont júli4-n írtam a kommentet?? :DDDD
Most gondolkodtam el, hogy mennyit kell még várni júli 4-re, és akkor jöttem rá, hogy ma 5 van
július 5th, 2007 at 4:55 pm
Merras, Sayed: Én is kíváncsi lennék, de már nem emlékszem. Az egyik félismeretterjesztő csatornán, volt egy erre épülő műsor, ahol ez volt a végső cáfolat. Hogy hamarabb voltak filmen, mintsem hogy divatba jöttek volna. A hipnózisos emlékeket meg azzal intézték el, hogy persze hogy azt látják, amit a doki kérdez. Régen volt, max annyit tudnék tenni az ügyben hogy rákeresek “first ufo film” vagy más szókapcsolatokkal, de az is csak annyira lenne pontos találat, mint amennyire megbízhatóak a dokumentumműsorok állításai. Úgyhogy aki nem hiszi, járjon utánna maga, aztán küldjön egy fénypostot, hogy tudjuk hova vitték.