A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Amíg a számtalan generációnak körülöttünk, előttünk és utánunk is relatíve stabil életkörülményei és hitvilágai voltak, nekünk hulló angyalok jutottak. Nem mindünknek, de sokunknak. Egy demográfiai csúcs eredménye vagyunk, voltunk, világok és ideák estek-keltek körülöttünk, amíg mi nagyon fogékonyak voltunk. Más világ volt, amiben fel kellett nőnünk. Egészen más farkasokkal kellett szembenéznük. Emlékszem, sokakat ítéltem el azért, amiért nem azt vették észre belőle, ami engem megrettentett. Lehet, hogy nekik volt igazuk, ma már nem ítélkezem. Ha újrakezdeném is ugyanarra mennék, amerre nagyon fiatalon és ösztönösen mentem. Az ismeretlenbe. A zene terén mindenképpen. Mert ahol a gond, ott a segítség is egyben és az azonos emberek mindig megtalálják egymást. Ma már nem irigylek senkit azért, mert nem volt depressziós a változások küszöbén vagy mert nem úgy élte meg és nem úgy látta a dolgokat, ahogy szerintem látni kellett őket. Nekem meghalt egy világ, van helyette új, általában elfogadom, de csak azért, mert nincs más választásom. Az ideáim is halottak. Sokszor azt veszem észre, hogy már nincs hitem semmilyen új demagóg ígéretben és csak azzal foglalkozom, ami nekem fontos. Csak így - egyszerűen és egyre inkább. Ha Oshonak hívnának, azt mondanám, hogy az én utam a bárányfelhők útja, minden más le van tojva - de nem vagyok Osho. Fiatalon az ember könnyen dolgoz fel gyakorlatilag bármilyen változást, így ma mi vagyunk a túlélői a régi rendszernek, a kis sárkányok, amik a minap törték fel a tojás héját, csak hogy már egy teljesen idegen világra ébredjenek. Szép új világ. De ez a születés nem volt sem könnyű, sem rövid, pláne nem volt teljes vagy megváltó. Én többször éltem meg úgy a világot magam körül, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Az ember pedig alkalmazkodó állat, így lassan megtanul mindent túlélni - amíg nem húzzák le a rolót ugyanis nincs más választása. És azt is, hogy holnap csak akkor van, ha megteremtjük és el is érjük. Mégis, az ember mindig keresi azokat az ikonokat, amik visszaviszik az időben, hangulatokat, képeket, fényeket, gondolatokat. A hulló angyalokat. Nekem ugyanis az a fixa ideám, hogy ami körülöttünk van, azt mi játszuk saját magunkkal. Egy olyan monopoly játékban élünk, aminek értem a lényegét, de nem látom a célját. Ha egy globális célt nézünk, nincs értelme annak ami van, olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik keresik az útjukat. Jönni fog majd egy új világ újra, szerintem még megérjük, kivárom ha tudom. Addig inkább amennyire lehet, távoltartom magam ettől a játszótértől. Én a zenében élem át a múltam, a változásokat, mind a magaméit, mind a környezeteméit. Sokszor használom pajzsként is a hülyeség ellen - legalábbis az ellen, amit én annak vélek. Ha meghallok pár számot, tudom hova visz az időben. Tudom miről szól nekem. Sokszor tudtam már a zene mögé bújni. Volt pár banda, akik úgy adták elő a világ változásait, ahogy én is éreztem. Most nem vagy most sem a Depeche Moderól van szó - hiszen az általános. Annyi mindent lehetne tőlük ugyanebben a kategóriában felhozni, hogy egyszerűen nem tudom eldönteni melyik számot emeljem ki a sok közül. Nem, ez most Front Line Assembly. Ma, Bellerophone-nál járva és ismét belemerülve kicsit a What I’ve Done-ba jutott eszembe egy szám. Prophecy. És az angyalok, amik elhullottak. 1999: nothing, nothing to believe in. Gyanítom sokaknak ez már nem mond semmit és a szám is taszító is talán. És ez így lenne jó, de nem hiszem, hogy valóban így lenne vagy hogy ennyire más lenne ma a helyzet. Még mindig beteg a világ. És hogy a sci-fi sokak által vélt ezoterikus elhajlására is kitérjek kicsit - szerintem nincs ebben semmi csoda. Ha nincs miben hinni, marad a bizonytalan, marad a hiedelem, az ezotéria, a “totemizmus” - valami, aminek még nem öltük ki a jelentéstartalmát. És innen nézve igenis van helye és van szerepe is ebben a világban. Mert ma csak formáljuk a holnapot, olyan az egész, mint a fazekaskorongon az agyag, amiből még bármi készülhet. Ez is egy új irány.

Nothing, nothing seems to matter

The rain, the rain begins to fall

Nothing, nothing to believe in

Even angels learn to fall