A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Suba a subához… satöbbi lényegtelenségek. Viszont FLA nekem, meg annak a rétegnek, ahova tartozom. Remek este volt, kezdjük ott, hogy Fallout tour 2007. Buried Alive. Hazaértem és ledobtam minden cuccomat, egyenként mindegyikből csavargatni lehetne a vizet, de nem teszem. Ki a f*t érdekel? Az élet nagy kárpótló és bár lenne egyéb elképzelésem is arról mit kéne tennie, de díjazom a jelenlegi ötletét is. Ismét otthon lehettem kicsit - és ki tudja mikor élhetem át újra ugyanezt. Egy rakás fura fazonnal találkoztam, akikkel volt bennünk valami közös. Fotósok, a stroboszkópos srác a kisteremből, páran a nagyból és az elnyűhetetlen biztonsági őrök és az a rengeteg arc, istenem… És a zene. Front Line Assembly forever. Bill Leeb to president!

Szóval Front Line Assembly koncerten voltam. Hozzáteszem, annyira felnőtt vagyok, hogy az már-már kocka, meg sokszor aszociális is lennék vagy mifene, de vannak dolgok, amik kiszednek a héjamból. Ez a banda az egyik. Sose voltam egy nagy koncertlátogató típus és ezen nem is kívánok változtatni. Arra viszont nagyon emlékszem, hogy mikor botlottam először ebbe a zenébe, meg arra is, hogy megfogadtam, ha idejönnek, én ott leszek a koncerten. Természetesen PeCsa, DM klub, kisterem, FLA és Flavour of the Weak. Elsőre fura volt kicsit, de nem tudtam tágítani attól a világtól sem. Nem kellettek tudatmódosító szerek ahhoz, hogy értsem és ahhoz, hogy megszeressem. Az első alkalom után begyűjtöttem amit tudtam tőlük, utána pedig javarészt ezért mentem le a DM klubba. Fura egy időszak volt, mert akkoriban a nagyterem volt kicsit elkefélve, de a kisterem kárpótolta, most meg pont fordítva van. Olybá tűnik, hogy a szervezők nem veszik észre, hogy eltérő rétegek zenéit nem lehet egymás mellé rakni úgy, hogy megtartsák a régi tömeget. Vagy talán nem is céljuk.

Ez a koncert is hülyén volt megszervezve, alig volt hirdetve. Egész családias volt a hangulat, szerintem nem voltunk sokan, a PeCsa nagyterme még egy jobban sikerült DM klub esetén is több embert lát, mint ahányan ma ott voltunk. De legalább elfértünk és közel lehetett kerülni a színpadhoz. A hangulat isteni volt, mindenki kedvére kiőrjönghette magát és közben vigyáztunk egymásra. Egyetlen lábujjam sem tört el, pedig bőven voltak bakancsok a környéken és mindenki ugrált ezerrel. Az új lemez promója mellett pedig nagy örömömre egy rakás régi számot is leadtak, voltak számok a technical neural implantról, az imploderól például és persze leadták azt a számot is, amiért én bármikor elmegyek akármelyik koncertjükre. Prophecy/Implode. Azt hiszem valamikor a Millenium után volt, és éppen megszerveztem egy kisebb kórust, ami két szám között torkaszakadtából üvöltötte, hogy Prophecy, Prophecy, de nem is volt szükséges. Merthogy a következő ritmusból rögtön felismerhető volt, hogy az jön.

Nothing, nothing seems to matter,
The rain, the rain begins to fall,
Nothin, nothing to believe in,
Even angels learn to fall.

Hát ezt élőben látni, hallani leírhatatlan volt. Szerintem holnap nem sokat fogják hallani a hangomat, mert kb. rekedtre üvöltöttem magamat.
És hát persze milye van egy munkaköri ártalmaktól félmilitary cuccban szenvedő és kikapcsolódó manager asszisztensnek? Jaja, az a holnap meséje. Most pedig ágybateszem magamat, bár nehéz lesz. Túl jó volt a ma este. Kár, hogy a holnap előreláthatólag sokkal depisebb lesz.

This entry was posted on szerda, július 18th, 2007 at 1:01 am and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.