A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Annyian adtak már hírt Salgótarjánról és a Hungaroconról, hogy semmi szükség nincsen rá, hogy én is leírjam milyen volt a táltosos előadás utolsó két perce, amire véletlenül beestünk (pedig ennyi idő alatt is sokat csóváltam gondolatban a fejemet). Azért ennyi időbe is belefért a spiritualizmus összekombinálása a magyarságtudattal, ami véleményem szerint a spiritualizmus lábbal tiprása. Ebben a műfajban nincsenek zászlók, nincsenek nemzetek, egészen másról szól az egész. Utakat keres, elfogad, fejleszt, gondolkozik, kiterjeszt és nem utolsósorban semleges. Legalábbis szerintem. 

Magával a rendezvénnyel és a várossal kapcsolatban sezlony tökéletesen megfogta, hogy milyen érzés is volt ott lenni. Alkonyzóna - úgyhogy már az érzéseimet is megírták -, hiába, aki lemarad, kimarad. Egyetlen dolog maradt, amit csak az alkonyzónás bejegyzés után dobott fel a tudatom, mint egy felkiáltójelet, amikor próbáltam bedobozlni azt a pár mondatot is a salgótarjáni fiókom mélyére. Az emberi természettel, illetve ST viszonylatában inkább annak hiányával kapcsolatban. A 18., 19. kerületben nőttem fel, aminek azért szintén vannak erősen betonvadon részei, lehangoltsággal, szegénységgel, magas bűnözési és alacsony foglalkoztatottsági aránnyal. Nem egy luxusnegyed egyik sem, bár mindkét kerületnek vannak szép részei és sokat alakultak, változtak az elmúlt 20 évben. No de milyen az emberi természet? Hogyan reagál egy ilyen környezetre? Kitöréssel vagy legalább annak vágyával. Sokat vitatott volt annak idején a graffitik létjogosultsága, amik a szocializmus elhullásával egyidőben gombamód szaporodtak el a városban és töltötték meg a háfalakat, kerítéseket. Naponta többször is metróztam ugye, egy időben végállomástól végállomásig, de csak ritkán olvastam a Kőbánya-Kispest - Határút szakaszon. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy egy jó nagy részen betonfal húzódik a két megálló között. Emlékszem mikor megjelentek rajta az első graffitik, néztük őket, volt akit felháborított, volt akinek tetszett. Nekem a betonfal nem tetszett, nem tetszett, hogy olyan csupasz, hogy nincs benne semmi fantázia és hogy börtönnek érzem tőle az amúgy sem túl szép látképet. A grafittiktől más lett, olyanok voltak a képek, mint a felkiáltójelek. Hahó, itt emberek élnek! És az ember élete nem egy üres lap - nekem pedig tetszett ahogy megtelt a betonfal.

Most vagy én voltam nagyon vak (ami tény), vagy ST-nek azon részei, ahol mi jártunk rendbe vannak téve, de ha jól rémlik, nem láttam grafittit. Lehet, hogy volt 1-2 eltévedt falfirka, hogy itt járt a Józsi, de amolyan igazi grafittit nem láttam. Pedig micsoda terep lenne egy falfirkász csapatnak az a város! ST-ben hogyan nem nevelődött ki ilyen réteg? Vagy már mindet elkapták és betonlakat alatt vannak? :) Az ország grafittiközpontja lehetne az a hely és egy picit színesebb lenne legalább az a betonrengeteg. Mert hiába csinálták meg a főteret, hogy szép legyen, azt is csak kikövezték, aztán alig maradt 3-4 fűcsomó és fa az egyébként hatalmas területen, így nemhogy enyhítettek volna a betonból kiöntött városmaketten, hanem még ezzel is tovább erősítették azt. Na jó, a muskátlik dícséretreméltóak voltak - csak azok sem illenek oda.

Hm, bár lehet, hogy tulajdonképpen az egész város a főtér ufólámpájának és bronzszobrának a kiegészítője. A buszokkal együtt. És akkor úgy rendben is van.

This entry was posted on hétfő, július 23rd, 2007 at 2:56 pm and is filed under minden, SF portál tali, csak sci-fi, rendezvény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.