Azonosítatlanul
Nem tudom ugyan teljesen átérezni milyen lehet nem tudni, hogy akár csak fél óra múlva is életben lesz-e még az ember. Elképzelni el tudom, de ez semmit nem változtat azon, hogy nem fér a fejembe, hogyan juthattunk el idáig.
Az Ázsia kupa elődöntőjében végül Irak győzedelmeskedett Dél-Korea felett, volt is hatalmas ünneplés otthon. Irakban, ahol úgy napi pár órára van áram, mert hiába vannak olajmezőik, a generátorokig csak korlátozott mértékben jut el a benzin. Egy országban, amiben még mindig élnek emberek, és próbálnak emberek maradni a biztonság, az egység és a szórákozás teljes hiánya nélkül. Próbálkoznak a túléléssel és próbálnak nem folyton rettegni. A meccs után azt hitték, kaptak egy szabadnapot a rémálomból.
Az emberek kimentek az utcára, hogy ünnepeljenek és kicsit kiengedjenek, jól érezzék magukat. Hiba volt. Mikor láttam a ma reggeli híreket, első dolgom volt ellenőrizni a két kedvenc iraki blogomat (szunnita fogorvosok, sógorok), és kicsit aggódtam. Főleg Mohammed és a felesége miatt, akik fiatalok, az asszony most diplomázott le és azt sem tudták rendesen megünnepelni, tudtam, hogy ezt az alkalmat ők biztosan nem hagyják ki egy kis bulizás reményében. Szerencsére a tömeget látva eszükbe jutott a dolog jó oldala mellett, hogy ezt bizony remekül ki lehet használni öngyilkos merényletekhez és inkább hazamentek. Így ők most is élnek. Legkevesebb 50 halott és 135 sebesült, két robbanásban, ezt mondják most a hírek. Ködösek, a számok attól függnek, melyik hírcsatornát nézi meg az ember, de akkor is: ez csak 1 nap. És csak Bagdad.
Átnéztem Zeyadhoz is, hogy vele mi van. Statisztikázik. Elmúlt egy hónap, azonosítatlan holttestek száma 592. Megkötözött, bekötött szemű és kivégzett emberek az utcákon, a youtube pedig zárolta az accountját, mert a videok, amiket feltesz - túl véresek. Hát ki kellett mennem rágyújtani.
Azt hiszem senki nem tudja ezt a szunnita-siíta-kurd kérdést megérteni, aki nem él benne, de még ők se nagyon. Irakban biztosan polgárháború lesz, így is csak a látszat szerint van ott bármilyen kontroll is. Illúzió, minden katona csak egy bábú abban a sakkjátszmában, ahol nem nyerhet egyik fél sem. Próbáltam volna helyrerakni egy kicsit a reggeli híreket, örülni, hogy nem ott kell élnem, de nem nagyon ment. Ez még így is túl borzalmas nekem. Joe jött ki utánam az erkélyre, most volt otthon nemrég, és hozott csokit szuvenírba. Hát szabja át az isten a világot, túl szürreális ez nekem.
Itt áll a csoki az asztalomon és nem tudom mihez kezdjek vele. Megenni most biztosan nem tudom, és holnap is ugyanezt fogja felidézni az emlékezetemben.