A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Szeretem a stratégiai játékokat, egyel játszom is már egy ideje. Most már egy új szerveren, az első országomat feladtam, mert eléggé a toplista elején volt és rengeteg időmet vitte el. De hát játék nélkül nem tudok élni és emberekkel stratégiai játékot űzni mindig jobb, mint bármilyen gép ellen küzdeni, bármilyen jó grafikai környezetben. Azok túl kiszámíthatóak. Szóval ténykedek kicsit a kis országommal egy újabb szerveren, csak úgy könnyedén. Rutinommá vált, hogy reggel, munka előtt szépen elküldöm piciny seregemet itthonról, aljas fosztogatási szándékkal, mondván, hogy milyen szépen megtollasodom én ebből a zsákmánykából, mire hazaérek és hurrá, mert akkor végre tán holnaputánra összekalapálok egy új falura valót. Kéne a gazdasági expanzió nekem, mert el kéne vernem itten valakit csúnyán, aki vagy egy hónappal előttem kezdte ezen a szerveren a játékot és nem nagyon akarja felfogni, hogy velem nem szórakozhat. Már többször elbukta a fél seregét rajtam és még sosem sikerült nyersanyaggal távoznia tőlem, de nem akarja feladni. És ez engem bosszant. Nem az, hogy megüt, mert ez benne van a játékban, az értelmetlenség zavart a tetteiben. Mivel erősebb, és agresszív fajjal játszik, momentán csak a védekezés megy, pedig már nagyon szívesen visszakínálnám egyszer úgy igazán, hogy lássa hogyan kell ezt csinálni. Szeretem a békés védekezőbb típusú fajommal agyonverni az agresszorokat. Erre mi történik? Hazaérek egy lightos bnőzés után és konstatálom, hogy szegény seregeim alig valamicske zsákmánnyal tértek haza. Nem vagyok egy depresszív alkat, így van még másik szomszédom is alapon beugrottam hirtelen egy másik kollégához is, aki szintén elég láma és általában tőle is szépen lehet rabolni. Meg sereget sem tart, merthogy azért minden stratégiai játékban akadnak ilyenek is. Sose értettem minek játszanak, ha nem értik a lényeget, de szeretem őket - fosztani, ki nem hagynám semmi pénzért sem. Na hát nála is szinte kongtak a raktárak az ürességtől. Erős a gyanúm, hogy a riválisom fosztja le a környéket, a kis agresszív. Merthogy most patthelyzetben vagyunk, a minap felmért kémekkel és éppen otthon volt a meglepetés, amit neki tartogattam. Naná, hogy nem jött meglátogatni azóta sereggel - pedig mindene meghalt volna, ami nem, az meg túsz lenne és jót diplomáciázhatnánk (ergo felhomályosíthatnám, hogy kivel ne húzzon ujjat, ha nem akar egy bevert orrot magának). De hát ő többet tud itt lenni és úgy fest ez itten baj, ha valóban ő volt, mert akkor mi szerintem most egymásra teperünk. Érdekes egy helyzet lesz ez. Csak sajnos az ő klánja erősebb és 3-4 jó játékos azért simán szét tudna engem kapni, pláne, hogy tényleg nem játszom sokat. De nem adtam még fel, fő az optimizmus, megint kiküldtem a csipet csapatot. Ha erről a címről is szinte nulla zsákmánnyal jönnek haza, elkezdhetem vakargatni a kobakom. Mert ez lehet, hogy egy készülődő támadás előjele. És akkor nem is annyira vakon lövöldözik ez a játékos, meg nem is értelmetlen amit csinált ellenem is, mert ha én lennék az ő helyében, és riválist látnék a környéken, bizony én is lefosztanám az ő vadászmezőit, hogy abból ne tudjon sereget gyártani. Meg időnként beütném, hogy ne tudjon olyan gyorsan fejlődni. Hm, hm. Lehet, hogy ellenfelemre akadtam? Bosszantanak ezek az apróságok, mert ugyan ő sem tud felderíteni engem úgy, hogy ne bukjon le, de én sem őt. És mivel jól szervezett és erős klánja van, az ilyenek már egy szimpla kémkedésért is bosszút állnak, így nem lenne egészséges dolog megpróbálnom benézni hozzá. Marad a vakon tapogatózás és a készülődés egy komolyabb csapás kivédésére, úgy, hogy nem tudom neki pontosan milye van. Hidegháború rulez. És én meg egy elég gyengusz klánban vagyok, ahol összesen van úgy 4 aktív játékos, azok is kezdők. Már elkezdtem a nevelésüket, de előre látom, hogy ha normális és ütőképes klánt akarok, akkor szervezhetem meg őket és állhatok az élükre. Ezt meg már csináltam és napi x órai elfoglaltságot jelentett, gyakorlatilag ha nem vigyáz az ember, teljesen egy virtuális világban találhatja magát, a valóságos élettel a háttérben illúziónak - és ezt nem akarom mégegyszer. Azt hiszem kipróbálom, hogy képes vagyok-e egyedül is szembenézni egy klánnal. Azért remélem most tévedek, és van még 1-2 hetem készülődni. Mert addigra ki tudnék építeni egy olyan alapot, amit nehéz lenne megbontani. Meg végre visszalátogathatnám miheztartás végett, hogy tudja hol a helye.

Más világ.

Busz-metró-vonat/villamos. Gombolatok. Általában az ember csak közlekedik és ritkán gondol bele abba, hogy min utazott öt éve és min utazik ma. Tegnap éjjel nézegettem a Combino villamost is először olyan szemmel, hogy nem az jutott róla eszembe, hogy de izgi, vajon eljut-e a következő állomásig vagy sem? Valahogy ez is megoldódott. Nem, egész békés és barátságos szemmel vizslattam a külvilágot és megállapítottam, hogy a Combino szép és már része a városnak. Jó, tudom, kicsit későn veszem észre. Praktikus, egyterű, hasznos és illik a városképhez, már ha Pesten lehet ilyesmiről beszélni, néha kicsit kusza nekem, hogy mit miért veszünk meg vagy építünk oda, ahova szerintem nem illik egyáltalán. De nem értek hozzá, így nem foglalkozom azzal túl sokat, hogy műemlék épületek között mi a fenét keres egy übermodern és nagyon fura geometriájú üvegépület. Viszont, ha lassan is, de néha már úgy érzi az ember, hogy elérünk Európába. A Teréz körút sem volt csupa szemét, szemmel láthatólag takarítottak rajta. Nem egyedül lepődtem meg ezen, tehát azért ez biztos nem annyira általános jelenség vagy eddig nem volt az. Egyszóval hirtelen ráeszméltem, hogy látni vélem a nyomait valahol egy csomó pénznek a városban. A Liszt Ferenc tér se így nézett még ki pár éve. Fura, sajnos a szkepticizmusom a cinizmusommal karöltve aludt, így csak olyan sablonos tiltakozások jutottak eszembe, hogy még van mit tanulnunk bőven, mert a Combinot nézve is a második gondolatom az volt, hogy oké-oké, de meddig lesz még ilyen szép? Pikk-pakk leamortizálja majd a város, azaz mi, ittlakók. Mint ahogy, ha lassan is, de a Siemens vonatokon is mutatkozik már a vandalizmus a Bp-Esztergomi részen. Pedig kár, mert azok is gyönyörű és kényelmes járgányok. Szeretném, ha egyszer elmondhatnánk magunkról, hogy tudunk úgy élni a városban és az országban is, hogy nem szedjük szét a rendbetett környezetünket fél perc alatt. Szurkolok a Combinóknak és a Siemens vonatoknak a túlélésért, mert megérdemlik. Az új buszokkal valahogy nem vagyok kibékülve, a klíma és a nagyjából elért akadálymentesítés kivételével szerintem alkalmatlanok egy kétmilliós városban a tömegszállításra. Mindegy, semmi sem lehet tökéletes és ettől él tovább az a tipikusan Budapestes fíling, ami mindig elkap, ha nem rohanok az utcán A pontból B-be és van időm nézelődni és csodálkozni kicsit. Szeretem ezt a várost. Egyedi és egyedien fura egyveleg az egész, valahol még a felfordult, lerobbant, depis részeit is szeretem - vagy csak megszoktam. Azért ma már talán nem annyira káros nyitott szemmel mászkálni, mint amikor ezzel a Rapülők foglalkozott. És amikor ez jutott eszembe, belegondoltam, hogy vajon mi lesz itt 15-20 év múlva? Ha most elvinnének az ufok, aztán visszahoznának ide 20 év múlva, egy rendezett, felújított, átépített, átszerkesztett, rendberakott városba (könyörgöm, már kész lesz a 0-ás körgyűrű… ah) - Felismerném még Budapestet? Túl a jellegzetes épületeken persze. Milyen lenne? Ha nem lenne kosz, mocsok mindenhol, ha nem lennének kéregetők, hontalanok, alkesz emberek és érdektelenséggel, közönyösséggel védekező embertömegek? Fura gondolat. Mert ennek az egésznek, amiben élünk csak egy része felújítási, építési, átalakítási és pénz kérdés, a felelősségteljes viselkedés viszont legalább ugyanilyen fontos lenne és ezt semmilyen EU-s pénzből nem lehet megvenni. Viszont biztosan van valamilyen összefüggés a kettő között és az egyik talán hozza magával a másikat.

Bár azt hiszem, hogy itt sok mindent csak drasztikus módszerekkel lehet elérni és csak azután, hogy a kellő feltételeket is megteremtettük hozzá. Úgy tizensok évvel ezelőtt anyu egy külföldi út után mesélte, hogy bizony vannak városok, ahol még egy csikk sincs az utcán eldobva (igaz, van kuka is tízlépésenként), ha pedig megpróbál valaki szemetelni, maguk a járókelők fogják körbe és hívják a bizonyos büntetőembert, aki büntet. 50 dollárra. Ez még kb. akkor volt, amikor ennyi volt az a bizonyos országból kivihető vicces összegkeret. A város meg Szingapúr. Most már sokkal durvább büntetések vannak arrafelé, de továbbra is hihetetlen rend van. Oké, ez sem kéne, hogy feltétlenül példaként lebegjen előttünk, mert ebből a mentalitásból kiindulva nem tudom, hogy az életük egyéb részei mennyire leszabályozottak - valószínűleg nagyon -, így ott sem laknék szívesen, de hogy környezetmegóvási szempontból hasznos ahogy csinálják, az tuti.

És ez az egész fenti kuszaság úgy jön ide, hogy átvizslattam az Index híreit és megakadt a szemem egy blogajánlón: MÁV. Megint Állunk Vazze. Társadalmi munka keretein belül egy csapat kért és kapott a nagytesó MÁV-tól egy 4 vagonból álló szerelvényt szombatra, amit kedvükre kitakaríthatnak. Ők ugyanis hisznek abban, amiben én is, hogy a takarítás nem csak pénzkérdés és lehetnének tisztábbak a vonatok - és ha a MÁV kicsit jobban erőlködne, a magyar vonatokon sem lenne olyan tragikus a helyzet. Erősen elgondolkoztam rajta, hogy elkísérem őket, de nem tudom bírná-e a gyomrom. Láttam már vonatot…

http://megintallunkvazze.blog.hu/2007/07/11/retekkommando_apdet

Viszont biztosan nagy médiavisszhangja lesz, tehát ha élőben nem is, de a tévéből biztos megtudom mire jutottak. Nekik is szurkolok.

Kicsit lassan haladok a júliusi Galaktikával, hogy finoman fogalmazzak. Most valahogy nem megy az olvasás, csak gyűlik a behoznivaló és gyűlik. Nem baj, mert majd egyszer bepótolom. A Galaktikára nézve sem kritika ez, mert rögtön az első novellánál leragadtam kicsit. Két dolog is egyből megfogott benne, az egyik a sport, hogy milyen sportjai lesznek a jövőnek, a másik az üveggolyók :-). Belekapva pedig a visszaemlékezés kapott el és a játékok jutottak eszembe. Pontosabban egy gyerekkori képzelt és egy valós játék.

Volt egy vaslemez a kertben és én kavicsokkal háborúztam rajta. Volt egy komplett kis világom, mindenfajta kaviccsal, két szembenálló kavicskolóniával és élt az egész. Más volt a játék, ha fújt a szél, ha esett az eső, ha tél volt, ha nyár volt, ha féltem, ha örültem és még sorolhatnám. A kavicsaim sem mindig ugyanazokért a célokért harcoltak. Néha osztozkodnom kellett a játékidőmben az öcsémmel vagy a húgommal a kerten, akik többnyire nem értették, hogy mit lehet két kupac kaviccsal háborúzni egy vaslemezen, de juszt is a nyakamon lógtak, mert nekik meg az piszkálta a csőrüket, hogy mit csinálok és mivel abban a korszakban voltak, folyton kérdezősködtek, hogy ez mi ez? Próbáltam volna elmagyarázni, de nem nagyon ment. Nem lehet mindent elmondani úgy, hogy azt a másik is megértse. Hamarosan rámuntak és a játék egyszemélyes maradt. És akkor mit tesz isten?
Gyanútlanul kinyitom a júliusi Galaktikát és szembetalálom magam Catalin Sandu: Párbaj című novellájával. Lehet lemásolom és odaadom a tesóimnak, hogy végre megértsék mit is játszottunk régen. Ha ugyan még emlékeznek rá, mert nagyon kicsik voltak (voltunk).

Olyan ez az egész novella (és az élet), mint egy fraktál, amit egy Go (bár azt nem ismerem nagyon, úgyhogy mondok másikat: Othello-Reversi) nevű játékba csomagolt bele az írója és a festészeten át ábrázolta. Az Go és és a Reversi is egy szuper stratégiai játék, előbbit 19*19-es négyethálón játszák, utóbbit 8*8-as táblán. A játék is és a fraktálok is olyanok, hogy minél jobban felnagyítjuk egy szegletét, részét, annál több alapmintát és stratégiarészletet látunk kirajzolódni benne és minél távolabbra helyezzük magunkat az egyes minták részleteitől, annál jobban látjuk a teljes képet, amivé összeállnak. Szépet vagy nem szépet, győzelmet vagy halált, ez valójában tényleg csak nézőpont kérdése. Mint ahogy az is csak illúzió, hogy bármin is változtatnunk kell, vagy éppen az, hogy bármin is változtatni tudunk. De soha nem láthatjuk meg - vagy csak a végső pillanatban ismerhetjük fel, hogy minden képnek, minden hitnek és minden világnak van egy újabb teljes képe. És hogy valójában bármit megváltoztatni is csak elfogadással lehet - és ezáltal sem mást, hanem magunkat igazítjuk egy kicsit jobban az egészhez. Mint ahogy a Reversiben az elején területet kell adni és hagyni kell vesztőre állni a helyzetet, hogy nyerhessen az ember. Hogy övé legyen a legtöbb sarok és aztán kényszeríthesse az ellenfelet, hogy csak úgy tudjon lépni, hogy nekünk jó legyen. Aztán ha egy mesterbe botlunk, rájönni, hogy még ebből a helyzetből is lehet bizony veszíteni, még úgy is, ha a hőn áhított sarkok a mieink. Vagy mint amikor egy kavicskupac felett ül az ember, amiben soha nem dől el a játszma végleg. Nem lenne sem fair, sem nem lenne értelme. Mindig van egy új fejezet.

És - bár ez a novella is csak annyira teljes, mint amennyire a világ az, szerintem nagyon jó történet és pont így kellett ezt megírni. Nekem nagyon tetszett. Szegény többi novellát már előre sajnálom, mert az első magasra pakolta a lécet. Minden sci-fi, a játék is az. Meg kéne tanulnom Go-zni is, mert legalább annyira izgalmasnak tűnik, mint a Reversi.

Túl azon, hogy vicces, elgondolkoztató is :-)))

Ezt most találtam a vinyómon. Ahelyett, hogy dolgoznék.

Már technikailag holnap van, nekem viszont még nem az, mert még nem aludtam rá egyet. Fél három múlt és marhára nincs kedvem még aludni, pedig fáradtnak valahol fáradt vagyok. Nagyon szép félhold van ma éjjel, a szélnek hála tiszta idő és jó látási viszonyok. Egyszer bizisten elmegyek a nyáron egy csillagvizsgálóba, ugyan rohadtul nem értek én ehhez, de szeretem nézni az eget… Hazafele jövet egy srácba botlottam az utcán a lámpa alatt, először azt hittem drogozik, utána láttam, hogy távcső van nála. Ő is a holdat nézte. Még van remény, gondoltam, ez annyira nem tipikus jelenet volt, hogy muszáj volt mosolyognom rajta. Egy pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy elkérem a távcsövet tőle kicsit, de végül letettem róla. A holdat megnéztem már így is, meg beszélgetni se volt kedvem (még a végén kiderülne, hogy 5 éve a szomszédom ), és hűvös is volt, radiátor meg nem volt nálam. Egy cigi a parkban, aztán hazatoltam a biciklit a frissen gyűjtött emlékeimmel. Most pedig itt ülök és azon gondolkozom mit hoz a holnap. Biztos nincs sok értelme ilyesmin töprengeni, az ember örüljön annak, ha egyáltalán büszkélkedhet egy holnappal. Sokaknak ez sem adatik meg. De jobban örülnék, ha végre számot vethetnék a múlttal és leírhatnám a margóra az egészet. Egy tiszta lapot kérek! Méghozzá gyorsan, mert szükségem van rá. Pedig valójában minden csak annyira bonyolult, amennyire azzá teszi az ember, de azért én ebben elég jó tudok lenni. Most például azt nem értem egészen, hogy miért nem félek. Érdekes lesz a holnap, mert néha mindent megváltoztat. Igazán várhatna még egy kicsit. Úgy 50 évet például. Lehet, hogy kicselezem és nem is fogok aludni inkább egyáltalán és akkor ezt a mostani holnapos mumust megúszom. Nem, nem akarok gondolkozni, vegyék el a két maradék agysejtemet! Még összevesznek itt nekem.

Hm, milyen megtévesztő is az, amikor azt mondom jé, ez az eddigi legrövidebb bejegyzésem.

Dzséjt már adott egy részletes és nagyon jó beszámolót a filmről, így nehéz utána megszólalni. De tegnap mi is megnéztük féltestületileg és beszélni kell róla.

143 perc. Ennek a filmnek is sok volt ennyi, pár részt én szívesen kivágtam volna belőle. A Gyűrűk Ura óta hatalmas divat lett, hogy 2 óra hosszúság feletti filmeket csinál mindenki mindenből, mert azok pályázhatnak csak a kasszasikerre. Van amelyik filmnek bejön ez, van amelyiknek nem. Engem bosszant ez a trend, mert amit meg lehet csinálni JÓL másfél órában, abból ne csináljanak kétésfelet.

A film első másfél órája jó volt. Sőt, szuper. Tényleg rosszabbra számítottam, illetve nem számítottam semmi különösebbre a film előtt, csak annyit vártam el, hogy a látvány jó legyen. Ehelyett történetet is kaptunk, bizony. Egész jól kidolgozva. És akkor jöjjön az egyik nagy fájdalmam. Van egy kedvenc helikopterem, a Black Hawk. Ígérgették őket állandóan a filmben, hogy jönnek, aztán összesen kb. nettó 20 másodperc volt belőlük az egészben. És még így is túlzok azt hiszem, nem tudom pontosan, mert nem stoppereltem. No de örüljön az ember annak is ami van, legalább a Pentagon újra beszállt Hollywoodba. Adtak is a látványhoz eleget, csak a kevesebb több elvét tanulnák már meg végre. Lehetett volna kicsit kevesebb gép, technika, de az részletesebben mutatva. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki kocsányon lógó szemekkel bírna tankokat, fegyvereket és repülőgépeket nézegetni egy jó filmben, akár 3 órán át is. Pedig én nem is értek hozzá, csak tetszenek. Jó volt a történet felvezetése is, bár Zed jutott eszembe közbe néha, ahogy a budgetek méretéről tartott előadásán mutogatja a pálcájával, hogy hol mi hogyan lett lekarcsúsítva, pedig mit lehetett volna csinálni, közben pedig hullajtja a haját. Mert kicsit lehetett kevesellni a látványt. Olyan volt, mintha azért sztorizgatnának, mert nem volt elég pénz normálisan kidolgozott effektek tömkelegére. Bár kellett volna, hogy legyen, mintha azt hallottam volna Juntól, hogy 150 MM USD budgettel gazdálkodhattak. De mindegy, mert megvolt a varázsa a filmnek és ez a lényeg. Én pedig vártam, hogy majd beindul a látványágyú és elragad. Szóval másfél óráig nem néztem az órámra, ami azért árulkodik arról, hogy olyan rossz nem lehetett. Na, kb. ott jelent meg a 7-es ügyosztály vagy szektor, az idegesítő supermanes szerkós főnökükkel. Tudtam akkor is, hogy ez az alak azért van ott, hogy jókat nevethessünk, de szerintem inkább szánalmas volt. Eddig a jelenetig a filmet akár komolyan is lehetett venni, ezután viszont már nem. Így nem volt más hátra, mint előre és úgy döntöttem akkor én komédiát nézek. Kéremszépen, ehhez minden adott is volt, hol a fejemet fogtam röhögés közben, hol a hasamat. Hol ezért, hol azért.  

A film tömve volt jó poénokkal, mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét, az iróniát kedvelők és a nem lokálpatrióta amerikaiak pedig duplán élvezkedhetnek.

Amin még most is röhögök:

Az első támadás után a katari bázis szétverve, egy maroknyi katona és egy arab kisgyerek próbálják menteni az irhájukat és eljutni a kölyök falujába, ahol van telefon. Ők jó katik és értesíteni akarják a hadiszállást arról, hogy mi történt, és mit tudtak meg, ha az életükbe is kerül ez. Mondom, jó katik. Na, elérnek a faluba, kapnak egy mobiltelefont és nagyon dögös katona 1 telefonálni kezd. Nagyon skorpióformájú decepticonunk pedig (és most inkább nem térek ki arra mennyire fennakadtam a formáján a film alatt!), aki eddig csak némán követte őket, mert miért is nyírna ki egy csapat katonát, akik egyedül bóklásznak a sivatagban, ha egy egész falut is kiirthat. Úgyhogy a falucskában egy kis csihi-puhi támad. Dögös katona1 pedig eljut az éteren át egészen Indiáig, mert ott a telefonközpont. Kész, itt már a padlón feküdtem, mert tudtam mi jön. A for-profit szektorban a szolgáltatások úgy vándorolnak ki keletre, hogy csak győzze őket követni az ember, a telefonos ügyfélszolgálatok nagy része pedig Indiában vagyon valóban. Nem beszélnek jól angolul, de rendesen beléjük van nevelve a hívás megválaszolásán túl a keresztértékesítés is. Az alapfizetésük ezeknek a munkaköröknek nagyon alacsony, viszont kapnak incentive-t minden eladott plusz szolgáltatás után, így ők értékesítenek, akár akarja azt az ügyfél, akár nem. A golyók meg csak hadd röpködjenek közben és hadd szakadjanak azok a végtagok. Ilyennel nap mint nap lehet találkozni, a legördögibb az itthoni hétköznapokban pl. a meki, ahol én egy időben küzdöttem a rendszer ellen. Egyszuszra el tudtam mondani, hogy: Hello, egy mc farm menüt kérek, kólával, jég nélkül, nem lehet nagyobb, egy majonéz és nem kérek édességet. Aki még esetleg próbálkozott ilyesmivel, az tudja, hogy reménytelen. Miután elmondtam a mondatomat, bájos bociszemekkel néztek rám vissza és megkérdezték, hogy lehet-e nagyobb burgonyával és üdítővel. És ajánlhat-e még nekem egy fagyit. Szóval ez a poén nagyon jó, azt hiszem number one a toplistámon.  

Határozottan jó jelenetek voltak még azok, amikben az autobotok próbáltak terepformát ölteni, azaz amikor bújkáltak. Ezek a pillanatok nagyon szellemesek és viccesek voltak. Lehet, hogy csak ezek miatt megnézem majd mégegyszer.

Egyébként pedig minden jó robinak kék a szeme, a rossz robiké pedig piros. Emberi érzéseik vannak, szerelempártiak (!), egy csomót szentimentáliskodnak és a film végén kiderül, hogy ugyan ki tudnák irtani a bolygót negyed óra alatt, de azért ők az emberekre büszkék. Bizony. Lokálpatrióták itt könnyezhetnek, én meg is tettem (a röhögéstől). Szerencsére amerikai zászló nem lobogott, viszont a katonai tiszteletadást rendesen körbejárták. Összességében azt hiszem, ha csak ezeket a részeket kivágták volna, akkor sokkal jobb film lett volna. De ekkor én már komédiát néztem, minden mindegy volt és úgy döntöttem, hogy ezek is poénnak vannak berakva.

Nem értettem még azt sem, hogy a kockával miért nem gyártottak pár autobotot iziben. Kézenfekvő megoldás lett volna. Vagy hogy miért nem vetettek be egy EMP-t a filmben legalább. Csak a vicc kedvéért - ha hatástalan lett volna, akkor is be kellett volna rakni, kitérni rá miért nem ér semmit, mert így hiányzott nekem nagyon a harcjelenetek sorából. Ja, és persze az is nyilvánvaló, hogy miközben monológ és érzelmi szál fut, a csaták szünetelnek, tehát a leghalkabban elsuttogott mondat is tisztán érthető. Pedig a valóságban, ha szerelmes az ember, semmi nem lassul le a kedvünkért és az idő is úgy rohan, mintha a 100 méteres futás olimpiai csúcsát akarná megdönteni.

A film végén a főhőst a kockával ki akarják menekíteni, hogy ne kaphassák el Megatronék. Black Hawkokkal. Mivel már a film eleje óta szerettem volna kigyönyörködni magam, nosza, előre dőltem, nehogy egyetlen másodpercről is lemaradjak. Gondoltam majd itt pótolják az eddigieket és esetleg egy szépen vágott, lassított jelenetet is láthatok a madaraimról. Brrr. Még mindig fortyogok. Kevés volt. De majd megnézem a Black Hawk Downt újra, úgyis az az eddigi legjobb háborús film - mármint a modern hadviselésről, nehogy a Híd túl messze van vagy Leghosszabb nap rajongók nekemugorjanak :-). Pont, a BHD-t nem lehet überelni látványban sem.

A film összességében megérte a mozijegy árát. Csalódni csak azok fognak benne, akik többet várnak 2 és fél órányi nem komoly és nem komolykodó, de szórakoztató filmnél. Szerintem mindenki nézze meg és nevessetek sokat azon a világon, amiben ma élünk. És ha lehet, olyan emberekkel menjetek moziba, mint akikkel nekem volt tegnap szerencsém, mert nélkülük nem lett volna ugyanaz.

Jajjaj - majdnem lemaradt. Film végi zene miatt sok mindent megbocsátottam és már csak a szépre emlékezem. Linkin Park: What I’ve done.

Egyszer mindent el kell kezdeni Meck Ft Dino: Feels like home. Ez a szám már jó pár napja passzol a hangulatomhoz, úgyhogy idebiggyesztem, hogy később is kéznél legyen. 

És van még egy nagy kedvenc, akibe nemrég botlottam bele, őt is muszáj kirakni. A klip szerintem nagyon gyenge, a szám viszont jó, márcsak azért is megér egy misét, mert az arab zene általában elég tradicionális és sértésnek is tűnik a remixelése egy jobb számnak. Ez viszont jó. Ahogy a klipet elnézem, azért ez a stílus nem kicsit idegen Hamakinak. Hiába, ráadásul még Dubaiban is rossz idő volt a forgatáskor, így elég kevés a külsős scene.

محمد حماقي - أحلى حاجة فيكي (Mohammed Hamaki - Ahla haga fíki)

Atlantisz

Kheopsz piramis

Loch Ness

Nazca vonalak

Rosswell

Mindig van valami rejtélyünk, időnként előkerülnek a dobozból és szenzációs bejelentések jelennek meg a különböző sajtóorgánumokban. Ki építette a piramisokat (erről a múltkor olvastam végre egy egészen épkézláb építészeti magyarázatot, hogy hogy is készülhetett), van-e szörny a Loch Ness-i tóban (azt hiszem mindaddig lesz, amíg ebből meg lehet élni), milyen célt szolgálnak a Nazca-vonalak és akkor most voltak ufók Rosswellben vagy nem?

Voltak 1,2 m magas kis szürke, nagyfejű ufók vagy sem? Mikor hazudott a sereg? Amikor ufóztak a hírekben vagy amikor nem - esetleg mindkét esetben? A HVG-ben találtam a tudományos szekcióban egy cikket, hogy Rosswell témában újabb kavarás van. Akarom mondani fordulat. Nem tudom azonban azt sem megállni szó nélkül, hogy mindezek mellett még erősen uborkaszezon is van ám. Ha a Blikkről lenne szó, oda se figyelnék. Na de ez a HVG.

Friss, mai hír, még ropog: http://hvg.hu/Tudomany/20070703_ufo_roswell_haul_walter.aspx?s=hk

Az “ufóészlelés” utolsó élő szemtanúja halálos ágyán eskü alatt bevallotta, hogy mégis voltak ufók Rosswellben és az első hírek voltak igazak. Megtudjuk valaha mi történt 1947 július 2.-án? Ugye, ugye, látjátok ti is, hogy 60. évforduló volt 2 napja? Ezután már nem is meglepő, hogy az a halálos ágyas jelenet se most volt, hanem kb. egy éve. Biztos benne volt a zárórészben, hogy legyen kerek szám a napvilágrakerülés dátuma.

Én szeretnék már valamit végre elhinni, akármelyik verziót is, csak igaz legyen. Amíg ez lehetetlennek tűnik, addig maradnak a saját bolond verzióim.

Íme, az én “magyarázatom” a világ pár rejtélyére.

1.) Időszámításunk előtt borzasztó sokban a kis csúszómászó goa’uldnak, Ré-nek, hirtelen fontosabb dolga akadt a Földnél és eltolta innen a piramisdíszítő űrhajóját. A Kheopsz piramist is ő építtette persze. Szegény egyiptomiakkal.

2.) Ekkoriban már egy kicsit szenilis volt és itt felejtette a galaxis slusszkulcsát, akarom mondani egy csillagkaput.

3.) Egy élelmes csoport elcsórta titokban a slusszkulcsot és mindenféle nem földi és kétes tulajdonviszonyú javakat hurcolásztak össze a galaxis világaiból, szabadidejükben pedig megalapították Atlantiszt. És kapcsolatokat vettek fel más, idegen fajokkal és meghívták őket teázni vagy füvezni, ki tudja.

4.) Ré-t a tanácsadói emlékeztették, hogy valamit elfelejtett, rá kéne nézni a földlakók körmére. Visszajővén azt tapasztalta, hogy Atlantiszban pikk-pakk vetélytársra lelhet, ezért gyorsan elsüllyesztette a várost és legyilkolászott egy csomó embert. A pechesebbek vízbefulladtak, néhányan nagyon sokat úsztak. 

5.) A piramisok tulajdonosi szerkezetei kicsit összetettek voltak, néha a többi rendszerúr is idejött egyet nyaralni, meg egymást is szerették nálunk, a forró sivatagi körülmények között kiiktatni. Mikor beköszöntek, Ré-nek hirtelen ismét távoznia kellett. Egy ügyes húzással magával vitte a kaput is, hogy a többieknek, akiknek nincs bolygójuk a környéken, bajosabb legyen a hazatérés.

6.) Pár atlantiszi túlélő Peruba keveredett, utolsó erejükkel ők követték el a nazca-vonalakat. Ezek tulajdonképpen az asgardoknak szólnak, akiket még mindig vártak teára (vagy fűre) és azt mondták el, hogy sorry srácok, de Ré lenyúlta a csillagkapunkat, hozzatok már egy újat, be vagyunk zárva a bolygóra. A teát addig melegen tartjuk. 

7.) Miután szegény asgardok nagyon szerettek volna teázni, de hiába hívták a címünket, egy kisebb különítményt ugrasztottak a bolygóhoz körbenézni, hogy mi van. Elolvasták az üzenetet és hazaszóltak Thornak, hogy valami gáz van.

8.) Thor, aki imádott minket, szerzett egy kaput és pár emberével útnak indult hozzánk, de egy kicsit sokáig tartott az út, és Thor3 genetikai replikája már igen rossz passzban volt, mire ideértek. Kb. már tényleg csak egy teára lett volna idejük.

9.) 1947. július 2.-án megérkeztek, de tényleg csak alig éltek, a robotpilóták meg kakukkot mondtak, normálisan már nem volt érkezésük leszállni. Letaroltak pár farmot, hát, na: az ő leszállásukat se fogják otthon tanítani az asgard pilótaképzési programban.

10.) Az amerikai hadsereg begyűjtötte a maradványokat és a kaput, amit azóta is titokban használnak. A még életben lévő Thor végre kapott teát, hálájának jeléül átnyújtotta egy náluk otthon igen sikeresen futó sorozat forgatókönyvét, és meghalt.

11.) Ha most azt hiszitek, hogy a Loch Ness-i bébit kihagytam, tévedtek. Ő tulajdonképpen a legöregebb goa’uld, aki pechjére egy dinoszauruszba mászott és nem tud kijönni belőle. Már évmilliók óta itt van és sokáig mindent gondosan feljegyzett, de az utolsó pár évezredét már csak fürdőzéssel hajlandó tölteni. Nem fog elmenni, mert nem fér át a csillagkapun és a többiek meg hülyék lennének bevenni a csapatba.

I miss Thor. Hétvégén szerintem újranézem az összes asgardos részt.