Dilemma - Wilson vs. Clarke
Posted in Könyv, könyvkritika, létezés, minden, csak sci-fi on szeptember 26th, 2007Hát én isten bizony megpróbáltam. Többször is. Nem, vagy csak nagyon nehezen megy. Wilson Pörgésének eljutottam már a feléig kb., már vagy 2.-3. hónapja próbálkozom az elolvasásával, aztán valahogy mindig úgy alakul, hogy bejön mellé egy újabb könyv, aztán még egy, majd még egy. És valahogy mindig előbb végzek a többivel, mint ezzel. Ez azért is fura, mert az ízlésem annyira nem szokott eltérni a közízléstől, legalábbis az errefelé uralkodótól nem. És most valahogy mégsem tudok egyetérteni az előttem a Pörgést dícsérő szavakkal. Szerintem vontatott, tele van felesleges, a történet szempontjából nemhogy nem kívánatos, de zavaró ömlengésekkel. Lehetne jól megírva ez a rész is, de ahhoz valószínűleg egy női írótárs kellett volna. Persze könnyen meglehet, hogy csak én voltam nem megfelelő ideg- vagy lelkiállapotban a történet elolvasásához, nem tudom. Még nem adtam fel, talán idén még sikerül átrágnom magam rajta. Keményen meg is büntettem magam, Clarke Bölcsőjét, amire több mint egy évet várakoztam az antikvárium.hu-n, szántszándékkal nem veszem elő olvasásra. Desszertnek tartogatom magamnak, míg a Pörgést főételnek. Azt hittem ez jó ötlet, de csak az étvágyam ment el tőle. :-) Ez mondjuk rámfért, szóval ez nem panasz. Mostanában kezdem megkedvelni a mérleget. Már majdnem azt mutatja, amit nem csak elképzelni szeretnék a számlapon.
Szóval a nagy helyzet az, hogy megtiltottam magamnak, hogy mást olvassak, amíg ezzel nem végzek. Csak az a baj, hogy amikor hazamegyek esténként, akkor a tekintetem tudat alatt és tudatosan is a Bölcsőt nézegeti A. C. C.-től. Még pár hete beleolvastam az első pár oldalba és azóta nem hagy nyugodni a történet. Azt hiszem menthetetlenül Clarke fannek születtem, az ő világait, képeit és mondatait imádom. Nem szerencsés dolog ilyenkor bárki másnak mellékerülnie, mert a megmérettetésben tutira könnyűnek találtatnak. És Wilsont nem lehet összehasonlítani Clarke-kal, előbbi kb. olyan nekem, mintha Blikket olvasnék, míg utóbbi a Biblia. Látom, látom én, hogy vannak a Pörgésben ötletek, nem is rosszak, de a kivitelezés nekem, ahogy meg van írva, túlontúl populáris.
Szóval nagy az én dilemmám, ha megadom magam a vágyaimnak és előreveszem a Bölcsőt, utána várhatóan megint nem fogok Pörgést olvasni a fenti okokból kifolyólag. Egy Clarke könyv elfogyasztása módosult tudatállapottal jár nálam, sokszor még hetekkel az utolsó lap után is.
Pedig bőven lenne mit bepótolnom, és még egyéb olvasási tartozásaim is vannak, amik miatt lassan már tényleg nagyon fogom szégyellni magam. Mindenről Wilson tehet!
No meg a munka, ami egy kis pihi után úgy csapott le rám, mint dühös kobra a mezei pocokra…







