A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Utánunk a vízözön… :-)

Az elmúlt fél évben új hobbira tettem szert. Mióta megfogadtam a tanácsot, miszerint szép dolog antikváriumi könyveket venni és a klasszikus sci-fit olvasgatni, azért törődjek a mával is, időnként végigzaklatok pár könyvesboltot könyveket keresve és ma rájöttem, hogy ennek a sportnak az addiktív oldalán túl még hatása is van. No persze nem olyan, mint amit az átlag halandó gondolhatna… 

A vonzáskörzetem tartalmaz egy Duna Plaza nevezetű komplexumot, meg rajtuk kívül még a Nyugati téri Alexandráig is könnyen eljutok. Szóval, ha nem is sok boltot, de párat lassan már úgy ismerek, mint a tenyeremet és helyenként már az eladók is megismernek. Hurrá. Évek óta jártam már mindegyikbe, csak eddig az arabszótáraim körüli tortúrán túl más attrocitás nem ért, lévén nézelődtem csak és ha valami megtetszett, elkísértem a pénztárig. Mióta azonban főképp kortárs hazai sci-fire vadászok, minden megváltozott. Tapasztalataimat összegezve elmondhatom, hogy a Libri rendszerezése szerintem úgy szar ahogy van. Ritkán vásárolok bestseller könyveket, no de azon kívül ugye annál többet, így rendszeresen elveszek náluk. A kategóriáik ugyan hangzatosak, de nélkülözik a SCI-FI ITT táblákat, tehát belépvén az ember rutintalan gyermeke elbizonytalanodik, hogy most a regények, a világirodalom vagy esetleg a szakácskönyvek között keresse vágyálmai tárgyát. Mondom, a rutintalanjai - mert én ilyesmivel már nem is fáradozom nevezett üzletben. Ha cél nélküli vadászatra esek be, akkor végigsétálom a boltot, ha meg keresek valamit, megyek szépen a számítógép környéki eladókhoz vagy pénztárosokhoz és megkérdezem van-e. A Libriben általában sosincs semmi sci-fi témában (náluk egyedül F. Pohl Átjáró sorozatát sikerült anno megvenni). Ami miatt mégsem dobom ki a 10%-os kártyájukat, az az, hogy eddig az ő eladóik és hozzáállásuk legalább normális volt. Fel tudom tételezni a dolgozóikról, nem is egyről, hogy valóban szeretik a könyveket. Ez pedig ugye köztudottan nem általános dolog manapság, még egy könyvesboltban sem. 

Szóval a múlt héten egyszer már körbejártam a Plaza könyvesboltjait.

Földszint, Libri, pénztár:

- Jó napot kívánok, László Zoltán új könyvét keresem, a Keringést. Kapható már esetleg Önöknél?

Kis bogarászás, egy ujjal gépelés a 21. században, majd törlés, újragépelés, megtorpanás.

- Mit is mondott, milyen László?

- László Zoltán - magyarázom türelmesen.

Újabb nekifutásra már sikerül, majd közli velem az eredményt:

- Nem, sajnos nincs a rendszerünkben.

Köszike és távozás. Nem szabadulsz, jövő héten újra jövök, tettem hozzá gondolatban.

I. emelet, Alexandra, itt nem beszélgettem elsőre, mert tudom hová dugják a sci-fiket:

SF polcok túlnyomórészt fantasy kínálatának átszaglászása. Mellékhatás van, egész jó helyen is, Csonkolás is van, ippeg mellette, hurrá. Poszthumán nincs vagy csak eldugták, Keringés sehol. Körbekémlelés, egy eladó se látszik a környéken. Maradt a pénztár, határozott léptekkel és vereségem teljes tudatában oda is mentem. Az Alexandrában azonban mindig meg tudnak lepni valamivel… A fentihez erősen hasonlító helyzet ismétlődött meg, annyi különbséggel, hogy itt az eladó jobban tudott gépelni és László Zoltán neve sem volt ismeretlen a számítógép adatbázisának. Hiperballada volt, Keringés nem. Az eladóhölgy ekkor megkérdezte tőlem, hogy biztosan van-e ilyen könyv, egész biztos erre gondoltam? Vettem egy mély levegőt és megtartottam magamnak a véleményem, miszerint vajon mégis miért kereshetem, és úgy döntöttem viccre veszem a dolgot. Közöltem vele, hogy meglehet csak álmodtam az egészet, de azért köszönöm, hogy megnézte. Kicsit furán néztek rám a kollégájával ahogy távoztam, de ez nem zavart, mert én is furákat gondoltam közben.

Múlt hétre ennyi csalódás nekem elég is volt és mivel a Mórót a DP-ben bezárták, a maradék Könyvsarokba már nem mentem be, mert ott se kínálat, se hozzáértés, én meg már pont eléggé felbosszantottam magam az Alexandrában.

Ma ki kellett mennem újra a Plazaba virágcsokrot készíttetni, így a holtidőben gondoltam a rend kedvéért ismét meglátogatom kedvenc mamutjaimat, hátha. A Libriben mázlim volt, mert egy ismerős eladó elgáncsolt szinte már a bejáratnál mosolyogva, hogy segíthet-e. Naná, elmondtam mit szeretnék és már szaladtunk is az Agyhoz, azaz az SQL szerverük bolti manifesztációjához, mert a név ugyan rémlett neki, de a könyv nem. Ez is valami, gondoltam.

Kedvenc eladóm kis idő múlva meg is szólalt:

- Hát, ez úgy látszik még a jövő zenéje… 

Ha a hír nem szomorított volna el kissé, akkor biztos nevettem volna egyet ezen, hiszen egy sf könyv esetében ennél frappánsabb válasz nincs is. Így csak elköszöntem. Majd még benézek.

Irány az első emelet. Már messziről valami megmagyarázhatatlan jókedv öntötte el a szívemet, egész pontosan a mozgólépcsőn állva. Tudtam, éreztem, hogy itt valami most lesz. Kicsit közelebb érve az Alexandrához látom ám, hogy a bolt sötét, de teljesen, pedig az ajtó nyitva, rács fent, tehát elvileg nyitva vannak. Egy szerelő kinézetű srác a bolt előtt gordiuszi csomós játékot játszott egy hosszú narancssárga tápkábellel és még nem volt biztos melyikük fog nyerni. Nocsak - gondoltam -, csak tán nem áramszünet? Mindent megértettem, ahogy közelebb értem.

Az Alexandra teljes személyzete térdelőhelyzetben az üzletben, felmosóvödrök jobbról és balról, mindenki izzad, a bolt pedig úszik (szerencsére a könyvek nem voltak veszélyben). A takarítógép pedig, amit nemrég vihettek oda, áram hiányában némán és lenézően sztrájkolt felettük. Meg kellett állnom egy pillanatra, ilyet azért mégsem láthat az ember minden nap. Tekintetem a múlt heti eladóhölgyet kereste, akit meg is láttam hamar, szinte a lábaim előtt, a bejárathoz közel térdelt és kármentesítette a padlót. Úgy éreztem, hogy elégtételt szolgáltatott az élet. Nekem és a méltánytalanul rendszerbe vagy polcra nem kerülő könyveknek. :-)

Délután megint arra megyek. Hátha…. :-)

Ja, mindezek után, szintén valami isteni sugallatra bementem a Könyvsarokba, ahol soha semmit nem lehet megkapni. Volt a rendszerükben a könyvből, sőt pénteken már ebben a boltban is lesz. És tudom, hogy a Károly körúton már megvehetném a Keringést, de nem tehetem. Még csak 2*2,5 boltban jártam és ha ezek után hirtelen egy újabb boltban rögtön és készségesen azt mondanák nekem, hogy: - László Zoltán? Hát persze, hogy van az új könyvéből, nézze csak, ott áll a bolt közepén halomban, mennyit vinne? - már-már csalódott lennék. Végtére is onnan hova lehetne fejlődni? :-) Inkább Keringek még kicsit a Plazaban - pedig a szomorú a dologban az, hogy ha az egyik mamut Károly körúti boltjában már van, akkor lehetne ilyen alapon az összes boltjukban is.

Kéne valami Lumnitzer nővéres kommandó a hazai könyvesboltokba is… Ha pár hasonszőrű, cseppet dilis sci-fi könyvmoly sokat blogolna erről, még a végén el is érhetnénk valamit. Vagy már megint túl naív vagyok?

11 Responses to “Utánunk a vízözön… :-)”

  1. Skip Says:

    Gondolj bele, a siklósi Alexandrában milyen arcot vág a boltosnéni, amikor holmi Keringésekről mesélek neki. Talán azt gondolja, orvosi könyv.

  2. Gladia Says:

    Hello!

    Ez pontosan így van!

    Szerintem a Libriben direkt tüntették el a sci-fi táblát, hátha elindítói lesznek valami új tömegsportnak: “Aki keres… és ne adj’ Isten talál, az kap bónusz 1% kedvezményt!” Vagy valami ilyesmi.

    Az Alexandra kicsit jobb, itt legalább remény van arra, hogy megtalálom. Bár Hackett Poszthumánjával vért izzadtam… Kérdezni meg utálok! Lehet, hogy még nem kerestem eleget?

    Viszont, ha neten rendelnék, ezt megúsznám! Csak az a baj, hogy szeretek könyvesboltba járni… még ha áruház is!

  3. annatar Says:

    Libriben a “Szórakoztató irodalom” címszó alatt kell keresni a sci-fit, ömlesztve a minden egyébbel :mrgreen:

  4. sangel Says:

    nos,
    én a Libriben jártam úgy, az Árkádban, hogy nem volt a gépben László Zoltán neve, így a polcain sem könyv tőle. Ezen majdnem csodálkoztam, mert amúgy nem nagyon szoktam már – így negyvenhez közel.
    Pedig minden vágyam az volt, hogy megvegyem A keringést, merthogy A poszthumán döntést elolvastam Cesky Krumlovban (írtam is róla a blogomban, mármint a kötetről :) ), és ezt a hetet már Zoli regényével akartam indítani.
    A Duna Pláza Alexandrájában viszont árulják a könyvet, vettem is gyorsan a Bourne ultimátum vetítése előtt, és ma este – október 29-én – neki is ülök. :) Megyek is olvasni!… :)

  5. sayed Says:

    Az orvosi könyv jó duma, Skip. :-))) És ki tudja, lehet tényleg ezt gondolják, mert az író még csak nem is álneves. Igaz, nem dr., tehát gyanút foghatnak :)

    Nahát, szórakoztató irodalom? Azért ez sem az a kategória, ahol elsőre keresném a sci-fiket. Egyébként az Átjáró sorozat 3 kötetét a libriben vettem meg, és mind a világirodalom kategóriában bújkált. Szerintem rosszul rendszereznek kicsit…

    sangel, akkor este már nyoma se volt az özönvíznek? És a könyvből is volt? Nehogy odaszaladjak nyitásra… :)

  6. annatar Says:

    Az is lehet, hogy minden boltban máshogy rendszereznek. A Westendben a földszinti Libriben biztos, hogy szórakoztató irodalom címke alatt futnak a sci-fi könyvek, de már asszem, a Mammutban is más rendszer szerint van. Ott viszont angolul is sok finomságot lehet találni :)

  7. Sayed Says:

    Könnyen el tudom képzelni ezt is, a Libri tényleg fura hely. Nagy bolt, végtelen sok könyv, egy konkrétat megtalálni viszont igazi kihívás. :-))
    Nekem a mammut nagyon kiesik, oda ritkán járok. De a külföldi kínálat csábító, lehet egyszer benézek és leellenőrzöm… :)

  8. Gladia Says:

    Na, ma megint bepróbálkoztam egy könyvtúrával! Konrétan egy valamiért mentem. A Westendes Libriben, úgy ahogy Annatar is írta a szórakoztató irodalom címszó alatt kell keresni a sci-fit a krimi és a “nem is tudom minek nevezzelek”, meg a fantasy között. Sangelnek: a Keringés itt sem volt. Nekem most nem sci-fi kellett, de az sem! Viszont, által mentem az Alaxandrába és pofával estem bele abba, amit meg akartam venni!

    Így aztán elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e a Libribe járni, ha jól láttam ráadásul ez a legdrágább könyvesbolt… Bestsellerekért biztos, mert az mindig van dögivel és keresni se nagyon kell! Kifejezetten rossz a temetikájuk. Hiába, ez is egy szakma! Az Alexandrában könnyebben boldogul az ember… Meg jó ott az a nagy tér, mint pédául a Lurdyban, meg a Duna Plázában, és valahogy vendégmarasztalóbb is.

    Én valahogy azt gondolom, hogy a könyvesboltoknak is úgy kéne működni, mint a könyvtáraknak, csak nem régi, hanem új könyvekkel. A régiek valahogy mindig tudták, hogy mit tartanak, pedig számítógép sem volt. Csak értettek hozzá és szerették, amit csinálnak. Ma is sok helyen készségesek, de ez nem ugyanaz…

  9. sayed Says:

    A szívemből szóltál, Gladia. Vagy tíz évvel ezelőtt jártam egy országban a nagy vízen túl, ahol természetesen első dolgaim egyike az itthon fogalomként ismert Barnes and Noble könyvesbolt felkeresése volt. Még életemben nem láttam addig akkora könyvesboltot, és annyi könyvet. A polcsorok között asztalkák és körülöttük székek álltak, kicsit beljebb a boltban kávézó fotelekkel, ehettél, ihattál, olvasgathattad a kiszemelt könyvet, aztán ha mégis úgy döntöttél, hogy nem szeretnéd megvenni, hát a kutya se szólt rád. Ez nekem annyira fura volt akkor, de a szívem mélyén azóta is várom, hogy egyszer itthon is megérjük ugyanezt a világot. Az Alexandra nyugati téri boltjában már legalább van valami hasonló, bár ott a kávézóba azért csak a már megvett könyveket viheti az ember, ha jól tudom. Nem vagyok benne biztos, mert oda csak ritkán megyek és nekem valahogy nem vendégmarasztaló az a hely.
    És az is egy nonsense, hogy számítógép nélkül a könyvesbolti eladók ma már teljesen meg vannak lőve. Ez nekem olyan, mintha a hentes a boltban nem lenne tisztában azzal, hogy hogyan néz ki a csirkeszárny vagy a tarja. És hogy melyikből van még esetleg hátul a frigóban. :)

  10. sayed Says:

    Jaj, egyébként a Duna Plazában, az Alexandrában megvettem ma a Keringést. Szerintem fogyhat, mert tuti volt kint belőle pár reggel, én viszont az utolsó kirakott példányt hoztam el ma este tőlük, nem maradt a helyén több. Tehát ha valaki arra jár és nem találná, tudjátok, hogy van nekik, max nem töltötték fel a polcot újra.

  11. chelloveck Says:

    Én meg a Csepel Plázában vettem meg máma.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu