A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Elkapott a héten a gépszíj, és ugyan néha idepislogtam, hogy hát izé, írni kéne, nem maradt rá valahogy idő. Pedig a szombat miatt még tartozom pár köszönetkéréssel ide-oda. Tulajdonképp mindenhova. Gondolatban meg is hajtom most a fejem a teremtés előtt .

A másnaposság ugyanis szörnyű dolog, de ha jó társaságban töltheti az ember, tönkrecikizve egymás balfaszságát, gyomorbántalmait és sötét karikáit a szeme alatt, azért mégiscsak sokkal jobb. Kár, hogy Jun nem hozott malacperselyt, mert akkor most gazdag ember lehetne. Én meg speciel koldulhatnék a fizuig.

Szóval egy a lényeg: sosem voltam az a kifejezetten antiszociális típus (pedig néha nagyon az vagyok), de azért ritkán érzem azt, hogy valahol igazán a helyemen vagyok és pont ott és pont úgy jó nekem. Mégis, valahogy amióta az sfblogsra és ebbe a társaságba keveredtem, egész sűrűn kap el ilyen “otthon-szerű” érzés engem. Most szombaton meg főleg. Talán részben azért is, mert nem gondoltam volna, hogy egyszer ott leszek, ahol voltam. Brodnál.

Olyan volt az egész, mint Sándor új novelláskötete, amire szintén rátettem a kezem szombaton, a Láthatatlan Város. Mindenkit ismertem, kit jobban, kit kevésbé, de egyiküket sem láttam még sosem ilyennek. Ennyire embernek, ennyire hasonlónak. És ettől volt igazán jó, bár tény, hogy a pörkölt nélkül korántsem biztos, hogy életben maradtunk volna, tehát a legnagyobb érdem mindenképpen a házigazdáé és szakácsé. (jövök neked egy fini disznótoros recepttel, ha érdekel, Brod! )

Továbbra se fogok hinni sosem a szememnek, mert a látszat csalóka dolog. Mindenki és minden esetében.

On a personal note: basszus, teljesen leamortizálódik mindaz a kevés arabtudásom is, ami volt. Ma már egy szimpla feliratot is percekig betűztem, mire ki tudtam olvasni. Arról már nem is beszélve, hogy mennyit értettem belőle. Ez már lassan tarthatatlan, kezdhetek mindent elölről, ha nem csinálok valamit sürgősen. Ergo ha valaki tud egy jó arabtanárt, kérem sikítson! Előre is köszi.

Addig is a lelkiismeretem megnyugtatására berakok két Ragheb Alama számot ide, mert még egy számot sem pakoltam fel tőle, pedig az egyik legnagyobb kedvencem.

El Hob El Kebír (életem szerelme)

Nasseny El Donia (felejtesd el velem a világot)

Más: telnek-múlnak az évek, és sok víz lefolyt már a Dunán, mióta utoljára hallottam az egyik legmeghatározóbb emberről a gyermekkoromból, egykori irodalom- és angoltanáromról, osztályfőnökömről. Megtalált ma iwiwen és nekem égett a pofám, hogy nem én kerestem meg. Nem vagyok egy lelkes iwiwes kapcsolatvadász, kevés kivételtől eltekintve többnyire megvárom, hogy megtaláljanak. De Gyuri bácsinak (a bácsiért agyonütne, az tuti) ma nagyon örültem, szép emlékeim fűződnek hozzá és a tanításaihoz. Nem kis mértékben neki köszönhetem például azt is, hogy nyelvbolond lettem (Linda and the greenies, hehe). Meg a hullámvasutat… Bár csalódott is bennem, mivel a küzdősportokra nem tudott rávenni annak dacára, hogy bárkinek le tudtam volna rúgni a fejét. Sose voltam különösebben agresszív alkat, az igen gyatra magaviseletem ellenére sem.

Back to the roots. Ez egy jó nap.

Levadásztam, megszereztem, elkezdtem olvasni. A 25. oldalon jártam, amikor ténylegesen ceruzát ragadtam - és igen, csúnyán megbecstelenítettem a könyvet olvasás közben, mivel aláhúzkodtam benne részeket, cseppet sem becsülve irodalmi voltát. Kicsit úgy néz most ki, mint egy tankönyv. És azt hiszem, hogy ez egy találó gondolat a jellemzés elkezdéséhez. Hozzáteszem, hogy a ceruzát ragadó kéz pánikból fogott bele a húzkodásba. Nem világméretű katasztrófa pánik volt ez, csak amolyan jajistenem, nehogy azt csinálja, ami ma annyira divatosnak tűnik az sf-ben. A könyv eleje alapján kicsit féltem tőle, hogy Zoli is elveszik a mennyiségi sci-fi írásban a minőségi helyett. Ez alatt azt értem, amikor egy regény írója, feledve az írás igazi lényegét, a szórakoztatást, csak a sci-fire koncentrálva hangulatteremtés gyanánt kimerül annyiban, hogy mindenféle technikai, technológiai műblablába keveredik, amibe aztán, mivel nem minden író ért is ehhez feltétlen, még jól bele is gabalyodik - vagy éppen a tények vagy a kitalációk fél-élettelenül, cél és szerep nélkül sorakoznak egymás után az oldalakon. Persze tévedtem, mindenesetre a ceruzás aláhúzkodás tanulságos volt, pár tucat oldal után már mindenfélét aláhúzogattam, ami tetszett, vagy ami éppen nem, aminek úgy gondoltam később utánanézek, így az eredeti idea, ami a kezemet vezette, hamarosan átalakult a rögzítendő, emlékezendő élmények regisztrálásává. Az egyik első dolog, amit aláhúztam már a legelején, a technika kategóriába tartozott és az aerogél volt. Mondhatnám, hogy a tudatalattimban volt valami információ róla, és volt is. Külön-külön tudtam értelmezni az aero és a gél szavakat is. Csak együtt nem hallottam még róluk. Pedig van ilyen.

Ez a kép a wikipédiából van. Az a ronda, nagy, téglaszerű izé, na az egy tégla. Az alatta lévő, füstszerű, alig látszó valami pedig az aerogél:

Aki el szeretné olvasni, hogy mi is ez az anyag és mire is jó, az megteheti itt .

De akadnak mobok, szemmozgáslekövetők, memoidok, vízpárára vetített reklámok, satöbbik. Szóval ez és az ezekhez hasonló technikai kitérők és a végkifejlet lényei (szándékosan nem írom le pontosabban őket) megérnek egy 10-est szerintem a sci-fi elemek kategóriában. Teljesen korrekt, egyszer húztam össze a szemöldököm, amikor az e-papírokról volt szó, de az is elfogadhatóan magyarázva, indokolva lett egy oldalon belül. Egy picit furcsállottam, hogy hát digitális aláírás is van, meg miegyebek, nem kell ehhez már papír feltétlen semmilyen formában sem, de logikailag jól ült a helyén.

A történet leginkább egy realista SF, egy közeljövő, amiben Frankie nem megy Hollywoodba.

A kiindulópont a közeljövőben van, amikor már eldőlt, hogy az ember, anyagi, fizikai és technikai korlátok miatt nem a világűrbe megy, hogy új, benépesíthető bolygókat keressen: erre a klímaváltozás és a túlnépesedés miatt már nincs ideje, arról nem is beszélve, hogy miliárdos nagysegrendű áttelepítésre egyetlen űrprogram sem adhat kielégítően gyors választ. Így hát ehelyett az emberiség időutazik és átjárókat teremt különböző földtörténeti időkbe, ahova kitelepítési program keretein belül, szervezetten, engedélyek alapján kerülhetnek ki az emberek a súlyos problémákkal küzdő jelenből. A szempont, hogy a Föld történetének olyan időszakaiba nyissanak kapukat, amikor a felszínén még/már nem járt ember. A jelen mellett 3 “új” Földet találnak így, a Firn-t, ami a ránk váró nagy jégkorszak után van, az Aurórát, ami egy újabb jégkorszak végén található és az Édent, egy felmelegedő periódusban lévő időszeletet, paradicsomi állapotokkal. Remélem nem kevertem össze őket. Az idő ugye kissé még a relatívnál is relatívabb fogalom ebben a könyvben, az emlékezetem pedig rövid.

Tetszett az alapötlet realizmusa nagyon - és ha az időkapu nem is számít újdonságnak az sf-ben, ezt így még nem közelítette meg senki (vagy csak nem olvastam). Hiteles is, mert az út, amin járunk, valóban ide vezethet - feltételezve, hogy valaha is képesek leszünk az időutazásra. A legszigorúbb logikával felépített történet, alaposan átgondolt gazdasági, technikai, ökológiai háttérrel, nagyon jól megfogva a multik országhatárokon átnyúló hatalmát, szerepét és a köréjük fonódó, új értelmet nyert terrorizmust. Fél pontot azért vontam le, mert még ha nincs is új a nap alatt és az időutazást vesszük elő - az időkapukról lehetett volna egy picit többet is beszélni. Meg az Éden miatt, ami nem lett kellőképpen kifejtve, pedig pl. ahogy a jelenben kutatták a Firn idők emberének nyomait, lehetett volna egy újabb szál erről az Éden idejében is, esetleg tárgyi emlékekkel súlyosbítva a Firn-Föld rejtélyét. De magyarázható lett volna az égő csipkebokor és a tízparancsolat is például, de ez csak egy kósza gondolatom volt olvasás közben. Nekem ezek csak fél pontnyit hiányoztak, ennél többet nem lehet elvenni az egyébként nagyon alaposan kidolgozott részletek miatt. Már csak azért sem, mert az író zseniálisan jól ötvözi a múltat, a jelent és a jövőt a történetben, főképp a használati tárgyakon és az egyes helyszíneken található életkörülményeken keresztül. Sokkal több mindenre gondol, mint amire nem és végülis a Keringés nem egy lexikon. Bár amilyen alapos, néha ezt hiszi az ember. Rögtön a regény legelején Budapesten vagyunk, az újban, jobban mondva a kiindulóponti jövőben, ahol a városon uralkodó hangulat kissé amolyan Sziget Fesztiválosan kaotikus, csak Kitelepülő Fesztiválnak hívják és nem 1 hétig tart. Utazók, maradók, reménykedők, mint a Földgázháborús veterán a szamovárral, aki max egy szociális kvótában reménykedhet, nem a valós kitelepülésben, körülötte mobokkal a piacon a sátorvárosban, ami nanoszerkezetekből és aerogél fóliákból készült.

(ezt csak zárójelben jegyzem meg, mert részletkérdés, de raktam egy felkiáltójelet az egyiptomi helyszínnél a következő mellé: “… a blogger orrát megcsapta a sült kipufogógázok sertészsír szaga.” Khm, ezt azért kétlem, tény, hogy csak enni nem szabad, no de nem is nagyon tartanak sertést, miért pont ilyen bioüzemanyagot importálnának - ha importálni kellene egyáltalán, amikor ennek az üzemanyagnak pont az elérhetősége és olcsósága a legfőbb előnye?)
Történet: 9,5

A három fő karakter Nina Sorger, az énekesnő, Baran, a blogger és Emilia, a paleontológusnő. Mindhárom karakter nagyon jól kitalált, kidolgozott és nagyon jól megírt, mindegyik hiteles, ha egyszercsak besétálnának az ajtón, nem csodálkoznék, annyira élnek. Említésre méltó még két, remek alakítást nyújtó mellékszereplő is, az újságíró Bill Jackman és Vivianne, az ápolónőből előléptetett terrorista. Egyszerűen filmvászonra kívánkozóan láthatóak, élvezhetőek a helyzetek, a párbeszédek, a történetek és az akciók.
De nem ezért dicsérem elsősorban, hanem azért, mert egyetlen fő karakter sem tűnt el, fakult ki a könyv végére, minden fejezetnek, helyszínnek megvolt a maga világa, a maga főszereplője, mígnem a könyv végén össze nem futottak a szálak - és ők hárman. Demokratikus megoldás volt, hogy egyikük sem lett a másik fölé emelve és remekül illeszkedett a csattanóhoz, mert végülis a történet lényege sem róluk szólt, csupán mindhármuknak szerepe volt benne. Így volt ez jó és noha Zoli a blogjában kicsit kesergett azon, hogy a szerkesztés során kimaradt egy szövegen túli játék, ami Barant tette volna meg már olvasás közben is egyértelműen a teljes történet elmesélőjévé , erre most kivételesen azt mondom, hogy ha rossz nem is lett volna, de így jobb, dicséret a véletlennek vagy a szerkesztőnek.
Karakterek: 10

Általában a legtöbb sci-firől elmondható, hogy apróbb banánhéjakon csúszik el a sztorik olvasmányossága, olyan banális dolgokon, mint hogy képtelenek rövid leírásokban szemléltetni, érzékeltetni a világot, amit teremtettek, ezért sokszor több tíz oldalra van szükségük ahhoz, amit a Keringésben Zoli le tudott rendezni 1-2 mondatban, még jobban odaragasztva az olvasót a fotelhez. Kicsit tanakodnom kellett, de a nyertes bekezdés ennek szemléltetésére végül ez lett:
“Arról kezdett ábrándozni, milyen lenne, ha az apja valóban kivinné innen, át az Auróra-Földre, és újra együtt élhetnének… Még Lioráék is mennének, bár ők kizárólag az új Izraelben lennének hajlandók letelepedni, ahol a néhai tengerfenék kibucainak lakói feltörik a sós pusztaságot. Liora ott boldog lenne: a tenger másodszor is szétválasztatott a kedvéért.”

Eltekintve attól, hogy a hajlandók helyett a hajlandóak még szebb lett volna, ebben a képben minden benne van arról, hogyan változott, illetve hogyan változik majd a föld kétmillió év múlva, de mégsem száraz tényeken keresztül ismertet. És hát nemcsak ennyi ez, már a könyv legelején is előrevetíti, hogy bizony a vallások, a hit és az ideológiák ezekben a “jövőkben” ugyanúgy meghatározóak, mint a jelenben. Hisz ugyanazok a gyökerek. Az időutazás, bármennyire is egy új, tiszta lapot adhatna az emberiség kezébe, valójában nem teszi, mert ahhoz az kellene minimum, hogy az emberiség egyes korokban élő kolóniái mindenféle szempontból elszakadjanak egymástól… A könyvben persze számtalan szebbnél szebb kép és gondolat van ennek szemléltetésére, ez csak egyetlen kiragadott példa, ami nekem nagyon tetszett. Szeretem, ha valaki tud festeni a tollával - vagy épp a billentyűzetével és Zolitól nem is vártam mást, mint tökéletes festményeket.
A leírások éppen ezért 10 pontosak nálam.

A csattanó is szép és korrekt. De itt szemrebbenés nélkül levontam két pontot - minden elismerés mellett -, mert azok táborába tartozom, akik szeretik, ha az orruknál fogva vannak vezetve és már zigóta korukban is Agatha Christie rajongók voltak. A történet csattanója nagyon hamar kikövetkeztethető, a kilövőállás szó olvastakor már tudtam, mi lesz a vége, és ha nem lett volna lebilincselő a stílus és nem ilyen jól megírott a regény, nem biztos, hogy végigolvastam volna. Így viszont ennek ellenére se tudtam volna letenni, mert érdekelt mi lesz Barannal és Vivianne-nel, hogy sikerül-e az akció, orrbavágja-e valaki végre Jackmant, elkapják-e a társaságiak Emiliát és Nina megtalálja-e az apját?
Csattanó: 8

Szóval nekem ez a könyv 9,5 pontos. Olvasás közben pedig szinte végig arra gondoltam, hogy igen, ez az első olyan kortárs hazai sci-fi, aminél nem kellett elnézőnek lennem. Erre a könyvre szerintem úgy fogunk emlékezni tíz év múlva, mint a magyar SF egyik nagy mérföldkövére.

Lehet, hogy egy lépéssel tényleg közelebb kerülünk a cyberpunk sci-fik világához, még ha ez nem is olyan egyszerű és nyilván nem lesz holnaptól vagy akár holnaputántól elérhető tömegcikk sem. Az Indexen olvastam, miszerint az orvosok egy baleset következtében teljesen lebénult, csupán szemmel kommunikáló ember agyának beszédközpont részébe elektródákat ültettek és abban bíznak, hogy egy nap, egy szoftver segítségével legalább a beszéd képességének egy egyszerű formáját vissza tudják adni Eric Ramseynek. Már három éve “bedrótozták”.

A beszédközpont az agy homloklebenyi részében található, leginkább a baloldali agyfélteke területén, a jobb félteke inkább a látott dolgok felismeréséért, térlátásért, metakommunikációért, érzésekért, zenéért, matematikai képességekért felel. A kép egy funkcionális, beszédaktivációs MR kép, amin a szürke, kerek terület az aktív beszédközpont. Néha hihetetlen, hogy ma már milyen fejlett diagnosztikai rendszerek állnak az orvosok rendelkezésére - és mégis, az agynak még mindig milliószor milliónyi, ha nem sokkal többször több titka van. Miért van az például, hogy a jobboldali agyféltekénk kisebb, mint a bal? Oké, hogy a test, az arc, a két oldalunk, mindenünk asszimetrikus, így miért pont a két agyféltekénk lenne más, de akkor is fura. 

Eric Ramsey pedig valószínűleg, amellett, hogy nincs más választása ha valaha is szeretne még kommunikálni a világgal szemmozgásokon kívül, jobb kezes és jobb lábas is lehetett a baleset előtt, mert állítólag az ilyen embereknél a beszédközpont egybefüggő területen van, míg a két kezüket egyaránt jól használni képes, illetve a balkezes embereknél a beszédközpont inkább szétszórt csoportokból áll. Nem tudom, csak gondolom, hogy egyszerűbb lehet így az agyi neuronjainak vizsgálata és “lefordítása”. 41 neuronjának a jeleit rögzítik az agynak arról a területéről, ami a beszéd kialakításáért felel. 41 neuron, milyen kevés és mégis milyen sokat jelenthet ez majd egyszer az egész világnak. Ha sikerül a kísérlet, az tényleg egy nagy lépés lesz előre.

Talán még azon kérdésnek a megválaszolásához is közelebb kerülhetünk egy lépéssel, hogy mi határoz meg egy embert. A tudat vagy az agy?

Mindenesetre az is biztos, hogy ezzel a technikával a gondolatolvasástól, meg a “közös tudatoktól” még fényévekre vagyunk.

… hogy egy egész ország lakosságát olvasásra bírják? Hát például egy Hugh Laurie, mindenki Dr. House-a, ki más. Mivel roppant mód tudom utálni amikor kéretlenül akarják lenyomni a torkomon a napi betevő betűadagot, ezért -  bár magát a színészt kedvelem, elvből nem vettem meg a könyvet. Nem tetszett a könyv körüli reklámkampány, a borító, a kötés, és úgy egy az egyben hánynom kellett az egésztől. Természetesen semmit nem jelent, hogy tudatos vásárlóként a környékére se mentem, és tőlem meglepő módon még csak meg sem tapiztam - így is nyilván ott van (jelenleg) a 2. helyen mind a Libri, mind az Alexandra eladási listáin.

Mi a gond a borítóval? Nem sok, azon kívül, hogy jellegtelen - leszámítva, hogy persze Laurie fényképét szemérmetlen módon használja reklámcélul, viszont annyit már nem érdemelt meg az író, hogy a neve is a borító előlapjára kerüljön. Tiszta mázli, hogy a gerincről nem hagyták le. Hát kit is érdekel az író neve, tényleg, végülis ez egy könyv, minek az az előlapra, ha úgyis azért adnak majd el belőle 50 ezret, mert rárakták Dr. House fényképét? Mintha arcon köpnék a saját kiadványukat, plusz még az összes vásárlójukat is. És milyen címet adott neki a fordító? Hát azt, hogy Balek (pedig az angol címe The Gun Seller). Mikor először láttam a természetesen kiemelt helyen a kirakatban, majd garmadával a boltokban, röhögtem is ezen egy sort, gondolván, hogy tényleg mindenki balek, aki megveszi. Mert ezt a fajta reklámot már arcátlanságnak tartom és számomra kb. azt az üzenetet hordozza, hogy fénykép nélkül attól féltek, hogy a kutya se venné meg. A kiadvány minősége pedig kb. B- kategóriába sorolható, pedig a 2600 forintos ár mellé már dukálhatott volna valami igényesebb megjelenés is. 

És mivel most már senki se hinné, hogy ezek után ezt a könyvet én valaha is megveszem, közlöm: de igen. Mentségemre legyen mondva, tényleg nem akartam. Csak aztán láttam egy ajánlót, aminek nem bírtam ellenállni, így tegnap meg is vettem. Utálom magam érte, de hát minek tartom az elveimet, ha mindig azok szerint is cselekszem, még unalmas leszek. És az ilyesmi amúgy sem divatos manapság, így hát fejlődök a korral. 

Két darab nagyon egyszerű okom volt a beszerzésére:

1) Kiolvastam a Keringést és nincs újabb László Zoltán könyvem (ezt egyébként nagyon nehezményezem)

2) P. G. Wodehouse. Ugyanis a netes könyvismertetőben volt egy ilyen mondat: “Rejtő Jenő és P. G. Woodhouse legjobb napjait idéző karakterek, lendületes cselekmény.”

(Mielőtt bármi mást mondanék, csak annyit jegyeznék meg, hogy… P.G. WODEHOUSE… Nem Woodehouse, még ha valóban ú-nak is ejtjük.)

Igen, Wodhouse már más tészta, ráadásul Laurienak a helyzeti előny mellett, miszerint ő is angol, így vélhetőleg az akasztófahumor genetikailag bele van kódolva, még a múltja is predesztinálhatja alkalmas utódnak, hisz játszott a Fekete Viperában, valamint - nyilván nem a semmiből jött a hasonlat, a Jeeves and Wooster sorozat pár epizódjában (amit jut eszembe valahonnan be kéne szerezni).

P.G. Wodehouse a világ egyik legjobb humorú írója volt (persze Rejtő Jenő után), a Bertie Wooster - Jeeves párosra alapozott könyveinek, történeteinek mindegyikét igyekeztem begyűjteni otthonra angolul és magyarul is, mert legalább 11-est érnek a a 10-es skálán.

Na már most ha semmi mást nem hiszek el az ajánlóból, a Wodhouse-hoz hasonlítással mégiscsak megvetették velem a könyvet. Hogy a fene enné meg, hogy kapom az összes bookline-os akciót a postaládámba, minek néztem meg. Ajánlom a kötetnek, hogy valóban megközelítse Wodehouse legjobb napjait (Jeeves and the Feudal Spirit, Code of the Woosters, Thank you Jeeves, satöbbi), különben olyat kap tőlem, hogy még jövőre is fényképpel fal fele fog zokogni a polcon. Valamelyik hátsó sorba dugva.

És a pocsék borító, gyatra minőség, de persze drága könyv kombó miatt az élvezeti faktorom nem nullára van beállítva, hanem mínusz 10-re. Szorítok a fordítónak, remélem jól dolgozott, a Kelly Kiadóról kialakult véleményemen ugyanis már csak az ő munkája segíthet valamelyest. Aki nem hiszi, és még nem látta, alább megnézheti.

Amint az várható volt, a csütörtök délutáni, esti rendőrségi akció végetérni látszik, a pánik is csendesül. Már senki sem beszél 100, de még csak 80 szerverről sem. 30 db számítógép és nem tudni pontosan hány winchester, ennyi. A BRFK végre nyilatkozott. Sok gép, amit a rendőrség elvitt, legális tartalommal bírt és tulajdonosaik már visszakapták őket. A BIX.hu statisztikái is rendeződnek lassan. Ennek a balhénak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. 3 db lehetséges vádemelésről van szó, már ha a végén lesz olyan egyáltalán. A ma délután 14.00-ra beharangozott sajtótájékoztató meg jól elmarad persze. Itt mindent lehet.

A warez oldalakért én valahogy egyáltalán nem aggódom, a létük ugyanannyit jelent nekem, mint a nem létük. A BitHUment, mint torrent site-ot már sokkal jobban siratom, még ha nem is volt hozzájuk acc-om sohasem (sajnos szinte lehetetlen bejutni).  Az ő szerverük tényleg áldozatul esett, azonban a honlapjuk szerint hamarosan ők is visszatérnek. A többiek, ahogy elnéztem a netes fórumokat, köszönik jól vannak.

Viszont az eseményekkel kapcsolatosan született képek isteniek! A klikkelős, játék határok nélküli verseny kapcsán láthattuk már idén, hogy a net legújabban képregényekben, fotókban fejezi ki mondanivalójának lényegét. Számos jópofa Japán-Magyar alkotás készült a baráti versengés kapcsán és ez a mostani szerverlefoglalások kapcsán sincs másképp. Na jó, hát tény, hogy nem minden kép a legbarátibb szándékú, no de ez is érthető valahol. A kedvenceim a 300-ból szedett plakátok, képek átdolgozásai. Viccesek, találóak, így gondoltam berakok belőlük párat ide.

Loptam őket pl. a www.asva.info/gal.html helyről, meg az sg.hu fórumkommentjeiből.

Történt ugyanis, hogy a drága router otthon, amit egyébként imádok, szeretek, nehogy megsértődjön az érzékeny lelke ugye, mostanában elég sűrűn szivat engem. Gondol egyet és levág a netről.

Tegnap este is azt hittem, ez van, többször kaptam time-outot, mintha nem lenne netkapcsolat és persze rögtön a routert hibáztattam. Aztán láttam, hogy most nem vele van a gond, a net lassult be iszonyúan valami miatt. Annyi “a keresett oldal nem elérhető” üzenetet, mint tegnap este, már régen láttam, gyakorlatilag a normális sebességhez képest mintha lebénult volna a netem, olyan volt. Nem lehetett játszani, nem lehetett rendesen hírt olvasni, sőt, a bnőm levelét, amit a drága iwiwen talált ideálisnak elküldeni, fél órán keresztül képtelen voltam megtekinteni. Rendesen fel is húztam magam a dolgon és 10 után valamivel kinyomtam a gép szemét, majd bekísértem a zaklatott idegeimet az ágyba.

Reggelre kelve azonban arra gondoltam, ez azért nagyon fura volt, ilyet már régen tapasztaltam. Hiába, ugyan egyszerű mezei felhasználó vagyok, de azért upc-s, mert utálom a tökölést, így eléggé érzékeny vagyok a lassulásokra. Gondoltam utánanézek, nem történt-e valami tegnap.

Hát de, nem is kellett nagyon keresgélni a hírekben. A friss hírek szerint már több mint 100 szervert kapcsoltak le, többek között a BitHumen, de állítólag a Bitlove, a Moobs, az Insane, az Evolution és a Revolution is áldozatul esett az SG.hu és a HWSW  hírei alapján a tisztogatásnak. Pár nagy torrent/warez oldal még talpon van, de a botrány kitörése után némelyik ideiglenesen szüneteltette vagy lehet még mindig szünetelteti a működését. Gondolom a nagy kérdés az, hogy előbb tudják-e esetleg eltüntetni a gépeket, mint ahogy kiérnének a szervek. Ez egy brutálisan jól szervezett akció volt. Én meg csak hadd szívjak otthon szörfölve. De azoknak se lesz könnyű most, akik meghívóra várnak. Gyanítom egy darabig érthető okokból ilyesmik nem lesznek nagyon elérhetőek.

No de ilyesmi hogy boríthatja meg a netet? Hát egyszerűen, ugyanis ezen szerverek nagy része legális netszerver egyébként, és a szolgáltatók géptermeiben volt.

A magyar jogvédelemmel foglalkozó hatóságoknak a tegnap biztosan nagy sikerélmény - és mivel nem nézek tévét, lehet, hogy már este óta tele van a hírrel minden országos csatorna, végső soron azonban semmi mást nem bizonyít ez az egész, csak azt, hogy a netnek hiába mutogatnak jelvényeket. Ideig-óráig meg lehet zavarni a netforgalmat egy ilyen akcióval, amivel az átlag felhasználót jobban bosszantják, mint ahogy akadályoznák a letöltőket. Mert a torrenteket, warezsiteokat megszüntetni ez édeskevés. Egy srác blogján azt olvastam, hogy a Bithumen backupból hamarosan visszaáll. Azok a torrent/warez szolgáltatók pedig, akik a tegnapi és állítólag a ma folytatódó akciók sorát megússzák, elmentik a szervereiket máshová, átveszik a vezető szerepet.

Értem én a forgalmazók bevételkiesését és mindent. De talán most már nagyon ideje lenne elgondolkozni azon, hogyan lehetne olyan körülményeket teremteni, hogy az embernek ne érje meg a letöltés. A zenék, filmek, jogvédett tartalmak drágák, az információs társadalom idejében pedig mindenképpen elavult dolog az, hogy menj el a boltba, vedd meg, rendeld meg a neten és ha a posta nem keveri el, majd valamikor megkapod. A legálisan letölthető zenék ára/mennyisége pedig nincs arányban az igényekkel. Olyan ez, mint az EVA előtti időszak, amikor szinte mindenki sikított, ilyen vagy olyan mértékben megélhetési adócsaló volt. Az EVA bevezetésével már sokaknak nem érte meg álmatlanul tölteni az éjszakákat. Én hiszem, hogy alapvetően ez sem más. És a rendszerben van a hiba.

Most nem autókra gondolok, hanem háziállatokra. A különböző fajták keresztezése és tenyésztése nagy divatját éli manapság, most olvastam egy hírt a legújabb, legritkább és természetesen a legdrágább elérhető kedvencről, az Ashera fajta cicákról.

Hogyan állítsuk elő a világ legdrágább hibridmacskáját? Hát fogjunk egy ázsiai leopárd macskát:

egy afrikai szervált: 

és egy hagyományos házicicát, aztán amikor elértük az áhított csíkos-pöttyös bundát, kecses és uralkodói testtartást, intelligenciát, taníthatóságot, szelídséget, gondosan rejtsük el a receptünket, nehogy mások tömegcikket csináljanak belőle. Évi 50 darab, 22 ezer dolláronkénti áron, plusz az extrák ugye, mint a 6000 dolláros felár a fél éven belüli Ashera birtokbavételért már meglehetősen leszűkíti a vásárlók körét.

No de vajon milyen a végeredmény, azaz a világ egyik legdrágább háziállata? Hát ilyen:

Tényleg gyönyörű.

És így ezen a ponton fordult meg a fejemben, hogy nemrég olvastam a Poszthumánt, most a Keringést és gyorsan végigpörgetve magamban, előbbiben egy fia háziállatka nem volt ha jól rémlik, utóbbiban esett említés róluk, ha nem is konkrétan a házikedvencekről, de az be lett mutatva, hogy az egyes földek eltérő földtörténeti időszakaiban hogyan néztek ki az állatok. És mostanra fogalmazódott meg bennem, hogy nekem kicsit hiányzik a háziállatok létezésének legalább említése, nem hiszem, hogy 1-200 év múlva kimennének a divatból. Látva a fenti példát, bizony az is tiszta sci-fi, hogy milyen állatokat fogunk otthon tartani a jövőben. (És itt zárójelben megjegyzem, hogy a Keringésnek csak a felénél járok, ergo abból még bármi kisülhet e téren is.)

Nu, update-ként berakok két képet Azarról is, az első kép akkor készült, mikor hazahoztuk az állattenyésztőtől, 12 hetes, látszik, hogy még kicsit meszeppent, farka lent a földön. A második kép pedig idén tavaszi, ahogy már kifejlett sziámiként mozizik az ablakban. Persze egy kis vakuvillogásért bármikor beáll pózolni a kamerának.

Amikor megmutattam a friss családtagról a képeket a bnőmnek, felsikoltott, hogy: Yodaaa! De azért Azarnak hívtuk továbbra is, még ha valóban alien feje is van.

Ártatlan kék szemekkel bírnak a macskáim otthon, nem tudnék kinézni belőlük semmit rossz szándékot, pedig időnként vannak rajtam rejtélyes kék-zöld foltok itt-ott. Még sosem gondolkoztam el azon a lehetőségen, melyet az alábbi, nem mellesleg a végletekig hiteles kandirajzfilm bizonyosan szerető macskatulajdonosai megtettek helyettem. Nyugodtan merem kijelenteni, hogy minden cicatulajdonos hevesen bólogatva és térdét csapkodva fog rajta röhögni. Remény- és leendőbeli cicatulajdonosoknak pedig kötelező darab. Ez a szerkezet ugyanis nem kutyából van és sűrűn lebecsülik a leleményességüket, ami azért néha rendesen fel tudja forgatni az ember életét. Én például régen szerettem a növényeket, a szőnyegeket, sosem értékeltem eléggé a könyvek azon tulajdonságát, miszerint önmaguktól nem másznak le a polcról, vagy hogy a csőrikés bögrém is áldozatul eshet (hiába na, biztos mert madár van rajta), satöbbi. Cicatulajdonláshoz, ami helyesebben ejtve rabszolgasorsot jelent, erős jellem és a fajta meggyőződéses imádata szükséges bizony néha.

Ma például kétszer keltem, egyszer hajnali 4-kor, mivel éjjel elfogyott a cicák nasija és Az(h)ar igen nyomatékosan adta tudtomra, hogy éhes. De azért nem, nincs monoklim. És nem, ez nem panaszkodás volt. Imádom őket, még akkor is, amikor mérges vagyok rájuk.

Volt ugye egy csodálatosnak korántsem nevezhető, ámde rengeteg bosszúságot okozó 200 GB-os vinyóm. Nem mondom milyen márka, pedig állítólag manapság ez az egyik legjobb. A második tetszhalálozása után már nem vesződtem vele többet, úgy döntöttem, hogy akkor jöjjön egy újabb, egy szebb, egy jobb, preferably nem ugyanattól a gyártótól. És hát ha már veszek, akkor ugye nagyobbat veszek, mert nincs már olyan nagy különbség köztük árban, hogy ne érné meg.

Szóval csavarhúzó elő, gép felnyit, 200-as vinyó kivesz. Ahogy utálatom tárgyát kiszedtem, ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy túl sok a kábel odabent. Megküzdöttem a rengeteggel, közben rácsodálkozva, hogy jéjé, erre a hdd-re még emlékeztem, meg erre is, hát ez a másik meg mi ez? Aztán rájöttem, hogy hát ja, pár dolgot megtartottam az előző gépből is, nevezetesen ugye a hdd-ket, meg az optikai drive-ot. Noha értelmetlennek tűnik, hogy az embernek legyen egy 40-es, meg egy 10-es vinyója is a gépben 2007-ben, még mindig nem tudom rászánni magam, hogy kidobjam őket. Ezek ugyanis sorrendben 6 és 8 éve hibátlanul működnek, nekik hála egyedül, hogy a 200 gigás vinyóm halála nem fektetett padlóra (nem azon futott az oprendszer). Viszont ha nem dobom ki őket, akkor macerás még két vinyót belegyömöszölni a gépbe, főleg IDE-seket, egyszerűen nem férnék el a kábelektől, töprengtem. Hát mi legyen? A régi, de jól működő és isteni megérzéssel megtartott vinyóim persze IDE-sek, IDE-s a dvd íróm is, ezek mellé anno nem akartam SATA vinyót berakni, mert hát az ördög sosem alszik. Viszont nézegettem az alaplapot és látám, hogy van kettő darab SATA eszköznek is hely. Hiába, két éve ez még egy jó alaplap volt, most is árulják. Hát akkor legyen, gondoltam, az új vinyó akkor ilyen lesz, hátha jobb lesz, mint az elődje. A 10-es vinyót kihúztam, megköszönve eddigi szolgálatait. Egyszer még jól jöhet, ki nem dobom azért, az tuti. Szóval az új vinyó satás lett, valami álom volt berakni és a dzsungel is kisebb lett, mert egy ide kábelt ki tudtam szanálni, no de a megnyugvásom elmaradt. Miért? Hát mert ugye…

Windowsom van, 2000. Akármennyit is küzdöttem vele, az istennek nem akar az új vinyóból többet látni, mint 138 GB-ot, nem ám 128-at, ami számot még értenék is, nem. Nem akarom elhinni, hogy a friss vinyóval lenne a gond… Ekkora pechem nem lehet. Itt lenne a remek alkalom, hogy végre lecseréljem az oprendszert XP-re, no de jelenleg nincs dvd-íróm, mert egy ismerős elkérte pár napra úgy 3 hete. Így nem tudok lemezről indítva erőszakot venni az oprendszeren, hogy hátha úgy szíveskedne mind az 500 GB-ot látni végre. Nem gond, mert elvagyok így egy darabig még, csak veszélyes a nyitott oldalú számítógép látványa otthon. Mert az ember gyerekének ötletei támadnak, hogy mihez is kellene valójában kezdeni a konfiggal, mondjuk úgy az alaplaptól indulva….  Ami ugyan jó, jó, de már van sokkal jobb is. Az első gépemet 6 évig használtam, méghozzá úgy, hogy ebből 4-ig nem kellett hozzányúlni, a második most azt hiszem úgy 2 éves és egyéves korában átesett már egy komolyabb kozmetikázáson és ugyan teljesítmény szempontjából lehet még vele játszadozni, de nem fogom tudni újabb 4 évig használni, főleg nem, ha nem szokok le a játékokról. Nem baj, ennek a p4p800asnak akkor is ki kell még három évet húznia legalább, mert pár éven belül megint lesz egy rakás új fejlesztésű cucc és célszerűbb lenne kivárni az eljövetelüket egy új konfiggal. Állítólag 2008 második felére kifejlesztik a flashmemóriás adattárolók (ssd) 128 GB-os verzióját, kíváncsi lennék rájuk. Most a 64 GB-sek még 900 dollár körül vannak, ha jól láttam, ergo erre még várnia kell a pórnépnek. Viszont ha belegondolok, hogy egyszer talán végre a teljesítmény határait nem fogja lekorlátozni a mechanikus, pörgő-forgó háttértárolók csigalassú elérési sebessége, azért örülök. 100-szor gyorsabbak ezek a kütyük a hagyományos hdd-knél legalább, ráadásul nincs forgó alkatrész bennük, így a hibalehetőségek száma is lecsökken. Aztán ki tudja, lehet, hogy hiányozna az a hang a számítógépből bekapcsoláskor, amikor a vinyó felpörög? Á, sztem hamar meg tudnám szokni a hiányát. Kérdés hányszoros újraírást fognak bírni, de remélem mire az én gépembe is kerülhet ilyen, addigra már még profibb algoritmusok gondoskodnak erről is. Állítólag most sem olyan vészes ez, mint ahogy sok IT-s gondolja és simán garantálható egy 10 év körüli élettartam. Hát igen, ha erre gondolok, tényleg várom 2010-et. Vagy 12-őt, mire megfizethető is lesz. Más lesz tőle a világ.