Wild, wild thing…
“Home is not a place. Home is a person.”
Először tiltakoztam, aztán vitatkoztam. Végül emlékeztem. És bizony, igaz. Legalábbis úgy hiszem.
Ezt most csak úgy le kellett jegyeznem. Muszájból. És nem, nem az amire gondolnának azok, akik azt hiszik ismernek. 
december 9th, 2007 at 3:03 am
Magyarázdelkérlek.
december 9th, 2007 at 11:02 am
Igen.Magyarázd el. Szolidaritásból nekem, (meg a többieknek) a szőkének.
december 9th, 2007 at 11:46 am
Egyik barátom emleget folyton egy könyvet, valami Tibor Fischer nevű Amerikába szakadt hazánk fiától, az a címe, hogy Journey to the End of the Room, ami utazásról, meg utazás nélküli utazásról szól. Ebben szerepelt az idézet, miszerint tök mindegy hol vagyunk a világban, az otthon az lesz, ahol az az ember, akit szeretünk. Azaz az otthon nem is egy hely, hanem egy ember.
Nekem valahogy ez, bár szépen hangzik, sántított logikailag, úgyhogy legyintettem, hogy ez szerintem hatásvadász hülyeség. Úgy általában, amikor otthonról beszél az ember, azt valami helyrajzi számhoz is tudja kötni, egy embert meg ugye sok mindennel lehet jellemezni, csak ezzel nem. Aztán pár héttel később, mint derült égből a villámcsapás, eszembejutott egy emlék és rájöttem, hogy mégis lehet benne valami… Aztán eszembejutott az is, hogy alig pár bejegyzéssel lejjebb is valami hasonlót fogalmaztam meg azzal kapcsolatban, hogy milyen érzés volt idekeveredni közétek. Otthon-szerű, ezt írtam.
De nem merem ragozni, mert egyrészt nem kell, másrészt meg előre félek, hogy mit fogok én ezért Lodoviktól kapni.
Tudom, tudom, mindent érzelmi alapon kezelek. Pedig annyi Dextert néztem mostanában, hogy szinte már én is szociopata vagyok. 