A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Skandallum. Botrány. Titkok és rejtélyek Sayed háza táján. Ide vessétek a köveket!

Skandallum! Először is az, hogy a Mellékhatás borítójának gerince nem narancssárga, pedig én úgy emlékeztem, hogy az. Így természetesen sokkal nehezebben és lassabban találtam meg a könyvespolcokon. De vannak, lesznek ám itt súlyos(abb) titkok és rejtélyek is, de csak azoknak, akik kivárják. A többiek már most elmehetnek innen, mert ígérem, hogy nem adom könnyen az infot. Juszt sem. Ja, és persze az avatatlanok így se, és úgyse értik meg. Persze Chellovecktől azért félek, mert ő jó.

Hol is tartottam? Ja, hehe.

Másodszor pedig kedves emlékezetem, az van, hogy ma fodrásznál jártam. Zsóka, a fodrászom és én sosem voltunk ugyan rosszban, de mióta szinte heti rendszerességgel járok hozzá, szinte anyámként… Na jó, nem, ez Zsókára nézve sértés - tehát nővéremként szeretem. Olyanok vagyunk, mint egy nagy és hangos olasz család két szabadoneresztett nőtagja, csak ő zsidó és én se születtem olasznak. Ma például azon kaptunk hajba, hogy szerintem az én hajam vöröses volt az utolsó festés után, szerinte meg sötét mézszőke és annak olyannak kell lennie. Erre finoman emlékeztettem, hogy de hát kedvesem, hát azt beszéltük meg, hogy végre egyszer eltaláljuk az eredeti hajszínemet és olyanra festjük, hogy aztán 3 hét múlva elölről kezdhessem az egészet, ez meg nézd meg, hát olyan messze van az eredeti hajszínemtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ami nem mellesleg nagyon szerencsés földrajzi helyzet. Na szóval, ezek után hosszasan tanulmányoztuk a hajszínkatalógust, közben megbeszéltük persze az elmúlt 3 hét eseményeit, kivel mi történt, de most már rövidre vágom, merthogy a körmeimet is megcsináltuk újra. Persze lebaszott, hogy hogy nézek már ki és mikor voltam utoljára és ejnye, meg bejnye. Aztán közöltem vele, hogy na ja, 3 hete voltam, mert ő nem ért rá. Ezután hamut szórt a fejére és jó két órára belemerültünk a munkába és a részletek kitárgyalásába.

A körmöm jó lett. A hajam pedig szőke helyett most ismét barna, de legalább semmiképpen sem vörös, ha másban nem is, ebben legalább egyetértettünk. Ott egye meg a fene, aszontuk a végén. Ezt most már legközelebb szőkére csíkozzuk, azt ha vörös is lesz, legalább elveszik a többségben. Ha meg szőke, akkor pezsgőt bontunk, én pedig elszavalom Krúdytól a Milyen volt szőkesége…című vers 2 sorát. Ennyit ugyanis biztosan tudok fejből is, a többihez legalább egyszer újra kéne olvasnom. Amit lehet meg is teszek ezután, de ejnye! Már megint elmászkáltak a gondolataim a botrány, a titkok és rejtélyek háza tájáról.

Szóval… Volt a Mellékhatásban egy novella, A háromszázhetvenharmadik üzenet.
Én pedig egy fodrászszékben, egészen pontosan a fenti életkép alapján természetesen Zsóka üzletében és székében éltem át egy mellbevágó élményt, amiről azonnal bevillant többek között F. Tóth Benedek (aki Tibor, de nem baj, mert én se Sayed vagyok) novellája a hajakról és a velük kapcsolatos rejtélyekről.

Merthogy hajszárítás közben Zsóka egyszercsak kikapcsolta a hajszárító gépet és döbbenten nézett rám.
- TE, hiányzik egy tincs a hajadból, tudsz róla???!
- He, ne szórakozz velem, vazzeg.
- De, esküszöm, nézd meg. - majd rutinos fodrászosként már fogta is a kezemet és az ujjacskáimat odairányította a sérült hajvégeimhez.
És tényleg.
Határozottan hiányzik egy tincs, egy jó nagy tincs a hajamból hátulról.

Nem látszik, nekem eddig nem tűnt fel, csak most Zsókának, hisz ő ugye szinte tincsenként szárítgatja marha lelkesen a hajamat, illetve csak szárítgatta volna, ha annak a tincsnek nem találta volna hűlt helyét. Csak a csonkja volt ott.
Esküszöm - és Zsóka is, mivel persze rögtön összedugtuk erre a fejünket, hogy ez véletlen nem lehetett, ez nem pár szál haj és - Igen, bakker, ott az szerintem vágás nyoma! - kiáltott fel.

Biztos mindenki emlékszik arra a hülye reklámra, ami azt hiszem golyós dezodorokról szólt, és az volt a refrén, hogy - És akkor elöntött a hideg és a meleg… Na, engem nem az öntött el, hanem az, hogy első blikkre megjelent lelki szemeim előtt egy kép, a fülemben visszacsengett 1 mondat és valami határozott bizonyosságot éreztem. Mindezt csak azért, hogy a következő pillanatban már elkezdhessem megmagyarázni magamnak, hogy az miért kizárt. Végül teljesen összezavarodtam… Ez lett volna ugyanis az utolsó gondolat, aminek szabad lett volna eszembe jutnia.

Kérek szépen egy sms-t. Erre gondolok most. Egy igent vagy egy nemet. Tőled. Tudnom kell.

11 Responses to “Skandallum. Botrány. Titkok és rejtélyek Sayed háza táján. Ide vessétek a köveket!”

  1. Chelloveck Says:

    Ööö, ez nem sms, meg nem is én vagyok az, illetve, akarom mondani, énnek ugyan én, de nem az az én, akire te mint te-re hivatkozol. De igen nem lesz benne. Vagyis nemigen van benne igen, nemde?
    Csak annyit bátorkodnék megkérdezni, hogy…
    … milyen Krúdy… ? Vagy csak hülyéskedel? Direkt?

  2. sayed Says:

    Nem, basszus, nem Krúdy…. Juhász Gyula!!!!!

    Egyébként pedig igen. :) És nem, sajna nem hülyéskedtem. Tényleg ilyen szőke vagyok.

  3. sezlony Says:

    Baszki, sayedet megvuduzták.

  4. sayed Says:

    Ááá, kéremszépen, sayeden nem fog ám akármilyen vudu, főleg mivel tegnap este gyorsan installáltam a védőburok vuduvarázslatok ellen 5.0-ás verzióját.

    És ma reggelre, hogy már több információm van, kezdem azt hinni, hogy a hajtolvajok csak az ufók lehettek.
    Ha belegondolok, velem végülis folyton furcsábbnál furcsább dolgok történnek. A bögrécskémből is határozottan kiitta valaki előlem ma a kávét. Álmos is vagyok most emiatt, igen erősen.

    Azért mekkora mázlim van, hogy nem Sámsonnak hívnak…

    És vajon mégis hova lett az a tincs??? De most tényleg? Nehogy írjak már egy novellát erről, mert még érdekes lenne. :-) Hajam, hajam…

  5. Norris Says:

    Akkor ezek szerint mostanában nem csak velem történnek fura dolgok (mondjuk éjszakánként)…
    Nem is olyan régen azt álmodtam, hogy a szobámban vagyok, és ott van valaki még, de nem látom, csak valami furcsa, fanyar-csípős, egy picit kénesnek tűnű szagot érzek. Egy gyors mozdulattal kinyúltam előre a levegőbe, és megragadtam valamit, mire egyszerre csak láthatóvá vált egy olyan jellegzetes kis tökfejű földönkívüli. Éppen a nyakánál ragadtam meg, iszonyat erősen, majd felemeltem. Meglepően könnyű volt. Vergődött is szerencsétlen, meg nyöszörgött valami fura hangon, majd egyszer csak lehajtotta a fejét és beleharapott a kezeme, valahol a hüvelykujjam tövénél. Nem volt igazi foga, hanem inkább olyan volt, mint amikor a teknős harapja meg, vagy egy madár csípi meg az embert, de egy kicsi szúrást azért éreztem. Az ugrott be elsőre, hogy most biztos megfertőzött valami idegen nyavalyával. Ebben a pillanatban felébredtem…és ami a legrémesebb, továbbra is éreztem azt a fura szagot. Még vagy percekig.
    Hajmeresztő….ha már a hajról meséltél. Persze ez csak egy álom volt. Remélem. :)

  6. m-atreides Says:

    “A vuduban nem kell szent könyveket olvasni, és nem kell lepukkant fanatikusok képét bámulni. A vuduban van egy baba. Ha elkezdesz kérdezősködni, a baba egyre jobban hasonlítani fog rád, aztán egyszer átszúrnak rajta egy nagy tűt. Azt hiszem, a vudu az egyetlen őszinte, értelmes vallás.”

  7. Laikus Says:

    klónozáshoz nem elegendő 1 hajszál? :unsure: :evil:

  8. Zaphira Says:

    Megint Asimov…

    Laikus: Óh, dehogynem! Még sok is! :D

  9. sayed Says:

    atreides, ezt ki mondta?

    Endre… Na látod, az egyetlen dolog amitől nem aggódok az az, hogy engem bárki is klónozni akarna. :-D

  10. sangel Says:

    nem, én nem vuduztam… Gyerekként még fogalmam sem volt a vuduról… Csak ültem nagyapám fodrászműhelyében, és néztem a vendégek fejét és haját… Ott sem voltam… :))))

  11. Atreides Says:

    Sayed, fogalmam sincs, h ki mondta, én egy blogon találtam, egy “Népmesék Ladóniából” című posztban
    fain kis szösszenetek vannak benne ;)

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek