Az alábbi véleménynyilvánító sorok előtt mindenképpen fontosnak tartom kiszögelni a leszögeznivalóimat.1: Buddhista vagyok, ergo nem politizálok. Már semmilyen irányultságom nincs, és azt hiszem rájöttem, hogy ez a hely itt a Nirvána.
2: Pesten élek.
3: Jó egészségi állapotnak örvendek, a keresztszalagjaimat és ízületeimet leszámítva. A múltkorában majdnem begipszelték a jobb lábam, mert a keresztszalagjaim azt mondták, hogy túl sokat használtál minket, kisgazdám. De gatyába ráztam őket, ergo a lábaim használhatóak.
4: A hétvégén Hévízen gyógykúráltam magam a hétfői sztrájkra. Ennek az állításnak az a része igaz, hogy Hévízen voltam. A sztrájkról azt hittem kamu lesz ez is.
5: A sürgősségi balesetiseket és az azonnali orvosi ellátásra szorulókat sajnálom, mert iszonyú káosz van az utakon. A mozgássérülteket is sajnálom, de nekik amúgy sem könnyű a közlekedés sajnos.
A véleményem a fentiek figyelembevételével értendő. Rövid leszek:
Senki mást nem sajnálok, beleértve magamat sem, pedig jól eláztam, a BKV és vasutassztrájk miértjei pedig nem érdekelnek. Megvan a véleményem az egészről, de tudom, hogy az elbocsátott dolgozók munkanélküli segélyét is én fizetem többek között, így befogom a számat és nagyon tudnék üdvözölni egy hozzáértő gazdasági szakembert a fontosabb közlekedési posztokon, aki végre meg tudná oldani a maradék problémákat. Akárki akármit mond, a BKV igenis fejlődött, nem is keveset az elmúlt években, tehát ez nem lehetetlen feladat. Van még hova, de olyan, hogy tökéletes legyen valami, úgyse lesz soha. Sőt, továbbmegyek, úgy vélem, és most nyilvánvaló földrajzi okokból kifolyólag Pestre gondolok, hogy egy ilyen alkalomra szükség volt. Igenis szükség volt.
És ezt elsősorban nem a BKV és MÁV érdekei miatt mondom, szimplán magunkért, a magunk okulásáért tartom jónak, hogy egyszer tényleg leállt a tömegközlekedés a városban.
Bejelentett sztrájk volt, könyörgöm. Remek alkalom lett volna arra, hogy a szomszédok megismerjék egymást, hogy átkopogjanak, hogy hé, te hogy jutsz be és merre mész, ki megy erre, ki megy arra. Esetleg hogy elővegyük a bringát. Vagy hogy sétáljunk együtt. Jelentem, én a szomszédasszonyommal a sétát választottam, reggel szépen elindultunk együtt, beszélgetve. Kivel mi van, rég láttalak, hogy bírod, hogy elköltözött a kisebbik lányod is otthonról? Igazán remek 20 percet sétáltunk együtt, miközben mellettünk az Árpád úton a kocsisorok felől tapintható volt az agresszió. Sok autóban egyedül ültek. És még mi panaszkodunk?! Mire fel, kérdem én? Csóváltuk is a fejünket, hogy ej, ej, mindenki csak a problémákat keresi magának ebben a városban. Majd ő elment jobbra, én meg folytattam utam egyenesen és mosolyogva jöttem be a munkahelyemre.
Csendben azon mélázom, hogy tán ha így a jó idő beköszöntével a BKV és a MÁV hetente mondjuk hétfőn délelőttönként rendszeresen sztrájkolna (persze csökkentsék a bérletek árát is), talán mi emberek is tanulhatnánk valamit arról, hogy mit jelent egy nagyvárosban közösségben élni és hogy mit is takarnak azon dolgok, amiket úgy írunk le, hogy kommunikáció, tolerancia, közösség, optimizmus.
És bevallom hősiesen, hogy egy picit sajnálom, hogy 1-kor újraindul a tömegközlekedés.
