Milyen/mitől jó a jó sci-fi?
Szórakoztató, vicces? Esetleg jövőnézős, totózós? Kalandos, űroperás? Időutazásos, térugrásos? Világvégéses megmenekülős, esetleg emberiséget cserbenhagyós? Miniemberes? Nektek melyik kategóriából származó írások jönnek be a legjobban?
április 23rd, 2008 at 12:30 pm
Gondolkodtatós.
április 23rd, 2008 at 12:38 pm
Szellemes gondolkodtatós. Akár világégéses.
április 23rd, 2008 at 12:59 pm
Is-is-is-is-is.
Mindegyik lehet nagyon jó scifi a maga nemében. A lényeg, hogy a saját maga által választott utat jól járja-e be. Ha gondolkodtatós, legyen tényleg jól elgondolkodtató. Ha űroperás, akkor legyen nagyon jó űropera. Ha minienberes, akkor legyen jó minienberes.
április 23rd, 2008 at 1:03 pm
Gondolkodtatós.
április 23rd, 2008 at 1:07 pm
(A miniemberest m-mel kell írni. Az ősenberest kell n-nel. Ne keverjük a szezont a fazonnal.)
Irodalmi miniemberesből van mit mazsolázni. Ott van ugyebár Tőke Péter nagyszerű Óriásvilága regénynek, de írt ő novellát is Bíborerdő címmel, amelyben az író szándéka szerint csak a végén illik rájönni, hogy miniemberes volt. Aztán ott van Asimov két Fantasztikus utazása, az elsőt a filmforgatókönyv alapján csinálta, a másodikat a saját szája íze szerint. Nagyon tízezem a Parányok vándorát Silverbergtől, kötelező elolvasni annak, aki a leszelabarátom szeretne lenni, de fasza A végtelen új elmélete Janusz Szabliczki illetőleg A szappanbuborékon Kurd Lasswitz tollából. A fenem rá a fogam kategóriából Richard Matheson: A zsugorodó ember (tudom, miről szól) valamint Alexander Kröger: A mikro-expedíció (lövésem nincs, miről szól).
Filmek terén sem lehet ok a panaszra. A Drágám, a kölykök összementek és a Vérbeli hajsza mellett van még rengeteg, a huszadik század közepén okádták őket a filmstúdiók. Amit láttam ezek közül: Dr. Cyclops, kurva jó; ha nem tévedek, az első sf film, ami színes volt; az Attack Of The Puppet People, természetesen a Fantastic Voyage, vagy az örök kedvenc, a már említett Matheson-regényből készült The Incredible Shrinking Man. Még nem láttam az Un amour de poche (Szerelem a mellényzsebben) címűt.
Ezek mind-mind igen hálaisten történetek. Alapos ismeretekre tettem szert a méretváltozásos sci-fi témakörében, de ha valamit kifelejtettem, vagy ha van még további tippetek, azonnal! (Ja, Gulliver első két utazása is király.)
április 23rd, 2008 at 1:10 pm
Engem az fog meg a scifiben hát elég sok minden. Például időutazós Párhuzamos világos. Betegség leírós. Kévéve az nem tetszik nekem amikor jogi dolgokat boncolgatnak.
április 23rd, 2008 at 1:42 pm
Két kedvenc példám:
Sci-fi: Ha azt mondom egy embernek, hogy ne dohányozzon, mert úgy ezer évig fog élni, az a pozitív jövőkép. Ha azt mondom neki, hogy ha dohányzik, akkor tüdőrákot kap, az a negatív jövőkép. Ha csak annyit mondok hogy káros az egészségre, nem tesz neki jót, az reális jövőkép. Mindhárom sci-fi, mert állást foglal a humánus megoldás mellett. De ha ő csak annyit felel rájuk, hogy nem érdekli mert így laza, akkor nem vágja mi az a sci-fi.
Űropera: Egyik kedvenc SW helyszínem, egy jég és kristálybarlang, ahol a jedik fénykardkristályt keresnek, és legendákat karcolnak a falakba. Élt két jelenetet. Az egyik író kitalálta, a másik lerombolta.
április 23rd, 2008 at 3:00 pm
Chelloveck, javítottam.
nekem akkor jó egy sf, ha a végén, mikor becsuktam a könyvet, megfordul a fejemben az a gondolat, hogy ez akár igaz is lehetne.
És azok a legjobb írások, amiken az író maga gondolkozott marha sokat, hogy én, mint olvasó, ha nehezen is, de megértsek valamit, amiről esetleg addig azt se tudtam, hogy létezik/ett/het.
De azért a legnagyobb kedvenceim mégis mind a nyomi IDŐ kérdéskörrel foglalkoztak. Asszem ez nálam olyasmi, mint Chellovecknél a minik.
április 23rd, 2008 at 3:25 pm
Chelloveck, a Bíborerdő amikor leszállnak valaki hajába az űrhajóval, nem-e?
április 23rd, 2008 at 4:11 pm
Az én kedvenceim azok, amik idegen lényekkel és azok kultúrájával (is) foglalkoznak. Illetve azzal, hogy az ember hogyan tudja magát ebben az idegen lényekkel telerakott Univerzumban elhelyezni. Minden stílusban ezt a részt szeretem - legyen az SW-s űropera vagy világvégés, időutazós, miniemberes….whatever.
Ezért imádom a Sehollalkókat, a Világűr Robinsonjait, az Űrgyarmatot, a Triton Gyilkosságokat, és még sorolhatnám azokat a regényeket, novellákat, amiben ez főszerepet kap.
Ezen felül még ami megfog, az az űrutazás (a nagy távolságú utazásra gondolok elsősorban) technikai megoldásai.
április 23rd, 2008 at 4:35 pm
Chello:
Igaz, félig írott, félig rajzolt, de klasszikus és mindkettőnk által kedvelt: Vigyázz, ha jön a macska képregény. Kockás 5. talán?
Ezt kihagytad. Súlyos hiba
április 23rd, 2008 at 7:27 pm
Ami gondolkodtat, megríkat, vagy csak szimplán megnevetett. Az a lényeg, hogy valamit kiváltson belőlem, olyat adjon, amire jó visszagondolni (például ma olvastam egy Dick novellát a buszon, és annyira jó volt, hogy még később is vigyorogva jártam-keltem, és persze a buszon mindenki tök hülyének nézett
).
április 23rd, 2008 at 11:22 pm
Igen, az a Bíborerdő! Tízezem.
Ó, a Vigyázz, jön a macskát tényleg kihagytam a nagy kapkodásban, de szolgáljon mentségemre, hogy nézd meg, a képregény-toplista eredményhirdetéséhez az egész képregényt benyomtam.
április 24th, 2008 at 1:12 am
A jó scifi, ha elég sokat ismerünk belőle, majdnem mérhető. De nem mérhető mégsem, bár valamilyen szubjektív rendszert mégis kialakíthatunk a scifi írásokkal kapcsolatban.
A Letehetetlen scifi a csúcs. Az elragadó nyelvezet, művészi képzetek, magával ragadó leírások a következő szint. A karakterek elmennek, de nem jelentősek, az irodalmárok ne meneküljenek a karakterek mentsváraiba, ha nincs mondanivalójuk.
A pontrendszer lehet 10-es, vagy 100-as rendszerű, mindegy, irodalmat nem pontozhatunk elfogadható módon. A szubjektivitás feltétlenül értékelő erő. Valakinek tetszik egy írás, valakinek meg nem tetszik. De aki nem érti a verstechnikát, a próza szabályait, az ne mondjon véleményt, bár lehet, neki lenne igaza.
A jó scifi jellege látható, olvasható, mégis ritka madár. A magyar írók nehezen találnak rá mostanában. Majd a sokból kiizzik a gyémánt? Dehogy. PJI
április 24th, 2008 at 1:31 pm
én megtaláltam az ultimate megfogalmazást, egyenesen Sayed “tollából”:
sayed Says: április 23rd, 2008 at 3:00 pm
nekem akkor jó egy sf, ha a végén, mikor becsuktam a könyvet, megfordul a fejemben az a gondolat, hogy ez akár igaz is lehetne.
Szerintem ez a különbség a jó és a rossz scifi között. Ha eszembe jut, hogy ez nem lehetne igaz, akkor az esetek döntő többségében nem is scifi, hanem space fantasy (szerintem a SW az ilyen space fantasy, üssetek).
Aztán ha van egy jó scifi történet, ami akár igaz is lehetne, még mindig ott van a megvalósítás. Az írói eszközök ugyanúgy használandók, teljesen mindegy, hogy valaki Firefly (most ez pont rossz példa, mert ez is space fantasy) fanfictiont ír, vagy Rómeó és Júliát.
Nem értek egyet azzal, hogy aki nem ismeri a vers/próza technikáját, az ne mondjon véleményt. Az emberiség döntő többsége nem ismeri az ilyesmit, akkor most ne legyen véleménye? Pfh… nevetséges. A művészet igenis mérhető bizonyos szempontok alapján, és az a kicsi plusz, amit nem mérhetünk, az pedig a szubjektivitással kifejezhető.
Példa:
Ott van a Napraforgók című festmény. Technikailag, szakmailag erős közepes teljesítmény, nagyjából többezer kéézel készült, szakértők által is alig megkülönböztethető másolat készült róla. Akkor most mindenki művész? Nem, nem az. Amit az alkotó beletett, amitől több, mint a másolat, az a plusz 1%, az az, ami szubjektív, nem kifejezhető, de mégis mindenki ráflessel. De a maradék 99% szerintem simán mérhető teljesen objektív szempontok alapján.