A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Istenem, megint lezárult egy fejezet. Ketten maradtunk, Azar és én. Sajnos a változás muszáj volt, két sziámi csak úgy fér meg egy lakásban, ha mindkettőjük gazdái ott vannak. Így csak a féltékenykedés és a büntetés ment a két állat között, rajtam meg csattant az ostor. Egy fiú cica csúnyán büntet.

Mégis azt hittem, hogy a szívem szakad meg, amikor Ficak távozott a szállítódozban az ex-szel. Még a földszintről is hallottam a rémült nyávogást, de nekem egy másik cicát kellett lenyugtatnom, aki szintén keservesen nyávogott. Soha nem fogom megtudni miről beszéltek, csak sejthetem. - Hova mész, hova visznek? - Nem tudom, mami segíts.

Azar most itt ül a billentyűzet előtt, és csak néz engem. 

A vizes meg becsöngetett, az állat, hogy leírja az óraállást. Azar persze a csengő hangjától megvadult, fél. Az előbb vitték el a fiát. Azt hitte most ő jön. Lenyugodott, újra itt ül és engem néz. Az egész macska egy pár kék, riadt, hatalmas szemből áll.

Azt kérdezi velük, hogy most mi lesz? Nem nyávog, nem beszél, pedig nagyon nagy dumás, csak ül és néz, udvariasan, hogy bebizonyítsa ő jó kislány, jól viselkedik, csak szeressem. Ugye szeretsz, ugye nem értem csöngettek, hogy egy dobozban elvigyenek? Így néz rám. Pedig soha, de soha nem tudnék lemondani róla.

Hát hogy a pi…ba lehet ezt sírás nélkül kibírni? Sehogy.