A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Azaz életem szappanoperájának megfáradt főhőse nyaralni készül. Már elkészítettem a hagyjatok lógva, magamon kívül vagyok táblát, alig várom, hogy kitehessem az irodám ajtajára, amit lehet be is szögelek. Ja, mégse, mert akkor nem tud bejönni hétfőn a szobatársam dolgozni, hehe. Mellesleg őt meg elkereszteltem Törpének, mert kb. 150 centi, de azt is csak alulról súrolja, mini kezekkel, lábakkal, olyan, mint egy iskolás kisgyerek - és ugyanúgy nem komplett, mint anno a másik szobatársam, Mark sem volt, akit kénytelen voltam kitoloncoltatni az irodámból. Recessziós Ildivel, azaz a recepciós lánykával fél napja fetrengünk a röhögéstől, miközben mindenki mond valami sztorit valakiről a környékről és a közelmúltból és megállapítottuk, hogy itt bizony senki se komplett és hogy már mennyi humoros dolgot éltünk itt át az elmúlt 7 hónap alatt. Tény, igaz, hogy amikor azon események zajlottak (pl. Mark, aki ide jött Magyarországra kiteljesíteni az elmebaját, olyannyira, hogy hazatérve jól kezelésre is szorult), na akkor azért nem röhögtünk, inkább sírtunk. Én még időnként menekültem is, de most már csak röhögök. A pálmát nálam mégis az a sztori vitte, amikor az egyik kollégánk, délután dereka táján, mélyen elgondolkozva félig lebontotta a recepciós pultot - értsd, durván és rugalmatlanul ütköztek -, majd kissé zavaros pillantások kíséretében nem értette, hogy most hol is van és mi is történt vele, meg hogy kerül oda. Élet egy multinál - ha az Office című sorozat, aminek két részét tudtam csak végigszenvedni eddig (az amerikai változatból, de van angol is, az lehet, hogy jobb), negyed olyan vicces lenne, mint itt nálunk az élet időnként, hát az évszázad legjobb sorozata lenne. És előre szólok, nem, senki se jöhet be hozzánk kamerával forgatni és nem, a biztonsági felvételeket se kaphatja meg senki. Még mi se, pedig az most például minket is nagyon érdekelne, mert az éjszakás takarítók révén fincsi pletyka jutott el hozzánk és most azt is totózzuk, hogy vajon ki szerelmes kibe és kik távoztak az emeletről utoljára éjjel.

Szóval nálam beköszöntött a szabadság előtti lelazulás állapota, nem is voltam ma túl aktív munka fronton, de hát ez van. A főnököm meg be se jött, pedig ő ma még dolgozik.

A nyaralással kapcsolatban meg hátradőltem, bnőm, Norc, velem ellentétben már előre szervezkedik, azt csinálja, amit úgy egyébként én szoktam, tervez. Érdekes, az életem elég sok részét szeretem megtervezni, a nyaralás ez alól szinte mindig kivétel. Ha ott a tenger, biztosravehető a jó idő és a party hangulat, az nekem általában elég, majdcsak kilyukadunk valahol alapon eddig még sosem unatkoztam és nem is nagyon ültem sokat egy helyben. Egy dolog van csupán a fejemben, aminek valószínűleg nem fogok tudni ellenállni és az a kikötő. Régi vágyam, hogy szeretnék egy amolyan igazi kis halászhajóval kimenni a tengerre és tevékenyen útban léve megnézni, hogy hogy is megy ez a halászat nevű dolog kint a nagy vízben. Nem tudom, hogy Rodoszon vajon hány ilyen autentikus halászbárka létezik még, de az fix, hogy lődörögni fogok a kikötőben és ha látok egyet, már fel is könyörögtem magam rá. Szép is lenne, ha sikerülne ez a tervem, ebből a szempontból zavar csak egy kicsit az, hogy nem Paraliára mentünk, mert ott bezzeg vannak halász ismerősök és tuti meg tudtam volna oldani. Pár évvel ezelőtt, amikor ott nyaraltam, az volt a pechem, hogy mire összehaverkodtunk a csapattal, beütött a krach, azaz a teliholdat megelőző 1-2 nap, plusz a telihold maga, amikor is nincs halászat, mert olyankor a halak messzebb, mélyebben vannak és nem éri meg kimenni se. Na most ha ez Rodoszon is így megy, akkor bele kell húznom a terep felderítésébe, mert 16-án, szombaton telihold lesz, ergo kb. 13-áig lesz lehetőség ilyesmire. No de a vak is azt mondta, hogy majd meglátjuk, így kéretik szurkolni nekem, hogy találjak egy cuki kis bárkát, régimódi halásztulajjal, aki ráadásul még nagyjából megbízhatónak is tűnik, valamint hajlandó a fedélzetre venni egy hibbant libát, aki kíváncsi arra, hogyan kell a tengeren halászni. Az esélytelenek magabiztossága talán segít rajtam ezúttal is.

Egyéb tervem Rodosszal egyelőre nincsen, majd alakul a program úgyis, ha ott leszünk. Olvasmányok tekintetében velem lesz vicces, kopasz ember jóvoltából Frank Schatzingtól a Raj című kötet, aminek ugyan már majd a 400. oldalán járok, de még jó darabig ki fog tartani, ugyanis úgy kb. 1000 oldalas. Műfaját tekintve nehezen behatárolható, egy kicsit egyvelege mindennek, leginkább ökológiai-sci-fi-thrillernek lehetne bélyegezni. Van benne sok rejtély, tengerbiológia, kőolaj és metán, idegenek, machináció, ezer szálon futó cselekmény, amit az ember csak győzzön néha összerakni, mégis könnyed, olvasmányos stílusban. Ismertet és szórakoztat, ha a végére értem, majd kivesézem, de egyébként minden írónak tudom javasolni a könyvet - stílustanulmány. Kíváncsi vagyok arra, hogy meddig tudja az író fentartani azt a feszes tempót és gördülékeny cselekményt, ami miatt az elrettentően hosszú könyv mindezidáig olyan letehetetlen, mintha csak egy 200 oldalas regény lenne.

Ezen kívül ön- és félig-meddig közjelölt előolvasóként viszek magammal egy regényt, ami még nincs, de mégis van már és marha kíváncsi vagyok rá. Mivel szimultán szokásom több könyvet is olvasni, annyit már tudok róla, hogy jónak tűnik, de nem tűri a konkurenciát, mert figyelni kell rá, ergo előbb be kell fejeznem a Rajt.

Majd viszem még magammal Beau Monde és Bravo helyett az augusztusi Galaktikát, ha esetleg rövidebb lélegzetvételű történetekhez támadna kedvem.

És itt a könyvlista végére pont kerül, mert már lehet, hogy ez is sok. Dilemmáztam azért, mert egy friss kollégától megkaptam Khaled Hosseini - a Papírsárkányok című könyv írójának újabb regényét - A Thousand Splendid Suns címmel. Nem, ez nem sci-fi, hiába lehetne akár az is a címe alapján, afganisztáni élettörténeteket feldolgozó mű ez is, mint ahogy a Papírsárkányok is az volt. Állítólag marha jó, nekem azonban most kikapcsolódásra és kizárólagosan könnyen élvezhető dolgokra van szükségem. Emiatt lehet, hogy vésztartaléknak mégiscsak viszek magammal egy Best-et is. Vagy egy Storyt. Esetleg a Metro katalógust.

És közben pedig biztos vagyok abban, hogy a gondos könyvlista tervezés ugyanazt az eredményt fogja hozni, amit nyaralásokkor amúgy is szokott: már az jó teljesítmény lesz, ha befejezem a Rajt.

Szóval mindenkinek egy nagy szia, vasárnap elpályázok és meglehet, hogy addig már nem támad írhatnékom. Ha mégis, akkor majd megint elköszönök.