A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Azt tippelem…

Hogy a mumusomat az elkövetkezendő 10 évben helyreteszik, leleplezik, lefokozzák, én meg addig jól felfokozódom. Annak idején Einstein legyintett egyet a kvantumfizikára azt az elhíresült kijelentést téve, miszerint Isten nem kockázik, de manapság úgy tűnik, hogy a szakállas öregúr mégiscsak nagy zsugás lehet.

Aki ismer, tudja, hogy az idővel, mint olyannal, súlyos problémáim voltak mindig is, a sci-fiben is azért ez a kedvenc témám, mert itt legalább olvashatok érdekes elképzeléseket az idő természetéről, egyik-másik írónak igen jó ötletei voltak. És mivel az idő összetett dolog, és az ember szinte mindent az idő függvényében mér és tesz, eredendő szkepticizmussal fogadtam az olyan kijelentéseket is, miszerint a fénynél semmi sem lehet gyorsabb. 

Hát, úgy tűnik, hogy de. Ajánlom mindenki figyelmébe az Origo cikkét, én pedig nagyon remélem, hogy egyszer végre az időt is helyreteszik. Hogy a kvantumfizika meg tudja-e majd magyarázni valaha is a jelenséget, az már más kérdés persze. De az egyik tudós, Terence Rudolph (Imperial College, London) elméleti fizikus azt mondta a Nature hírszolgálatának, hogy szerinte a kvantummechanika egyes elemei “meghaladják a téridőt”, ezt olvassa ki a kísérletből. Szerinte az emberek túlzottan nagy, nem megérdemelt jelentőséget tulajdonítanak annak a 3 tér- és 1 idődimenziónak, amelyben élünk. “Azt hisszük, hogy a tér és az idő fontos, mert ilyenfajta majmok vagyunk” - mondta.

A pasi a szívemből szólt. Kár, hogy a tudását nem birtokolom, így én csak érzem azt, amit ő tud. :-)

5 Responses to “Azt tippelem…”

  1. solymosgyu Says:

    Ha az idő és a tér megszunne akkor rosszul érezném magam. Rosszat mondott. A cikk tul bonyorult nekem. Szedd ki az érdekeset belőle.

  2. Flesy Says:

    (A cikkhez: A részecskepárok közti kommunikáció talán nem is a mi tér-időnkben megy végbe, itt csupán a végeredményt látjuk. Erőst a húrelmélet többi dimenzóira gondolok.)

  3. sayed Says:

    A tér és az idő nem fog megszűnni, legalábbis nem valószínű, az viszont igen, hogy az egész fizikánk alapjaiban, ha nem is téves, de erősen pontatlan. Mi csak egy apró részletét látjuk a világnak, azt, amit az érzékszerveinkkel fel tudunk fogni. A kvantumfizika és a húrelmélet ezeken a határokon már valahol túl járnak. Ép ésszel felfogni ezt valóban szinte lehetetlen. Egyszer, úgy másfél éve tán volt a Galaktikában egy nagyon jó kis novella, ami arról szólt, hogy hogyan érzékelünk mi egy negyedik, ötödik dimenziót a saját háromdimenziós világunkban, sajnos a címére sem emlékszem, de ha lesz időm, megkeresem, mert érdemes elolvasni.

  4. sayed Says:

    És igen, Flesy, egyetértek veled. Egyszer talán rá fogunk jönni hogy is megy ez. Más kérdés, hogy ez hogyan fogja megváltoztatni a világunkat.

  5. solymosgyu Says:

    A szuperhősos történetek nem erről szolnak. F4 exiles x-men.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek