Szeged.
Szegeden jártam a hétvégén, úgy volt, hogy meglátogatjuk frissen rekvirált bnőnket, Kittit, nézegetünk nyaralásos képeket, borozunk, bulizunk, kimegyünk a SZIN-re (Szegedi Ifjúsági Napok). Aztán leérkezés után rögtönzött házibuli keretein belül megittunk vagy 8 üveg bort, tönkreröhögtük magunkat, végül hajnali 1 lett és úgy döntöttünk, hogy a SZIN-re már nem érdemes kinézni, mi legyen, Retro vagy Sing Sing? Végül a Singbe mentünk. Én meg asszem leköltözöm Szegedre, bejött a város. A vicces az, hogy ennek még esélye is van, mivel lehet oda megyek egyetemre. Már persze abban az esetben, ha előbb nem hagyjuk el az országot Norccal. Mert ennek is van esélye. Most szívesen megkérdezném a 30 évvel idősebb példányomtól, hogy melyik döntést hozzam meg. Mennék is, meg maradnék is. Csak ne lenne hangsúlyos bennem a mérleg, amikor ilyen döntéseket kell hoznom, legszívesebben vízbeölném magam, annyira döntésképtelen tudok lenni.
És az 52 hetes kúra margójára, amit a csütörtöki sf portalon javasolt nekem valaki, akit inkább nem buktatok le, csendben jegyzem meg, hogy öt. És már határozottan jobban vagyok, ez egy működőképes recept.
Gondolom előbb is befejezheti az ember, ha úgy érzi. No de addig buli van.
Szegény Orwell naplót meg nagyon elhanyagoltam, folyamatos bűntudatom már van miatta. Remélem a fordítás folytatásához is hozzájutok ma este valamikor.
szeptember 1st, 2008 at 10:50 pm
Fordíts naplót!!!!!!!!
szeptember 1st, 2008 at 11:15 pm
Szeged remek város. Nem tudom milyen ott egyetemistának lenni, de főiskolásnak jó volt!
szeptember 2nd, 2008 at 7:25 am
Köszi Bűntudat a bíztatást!
Fogadjunk, hogy Te Chelloveck voltál… Nem akarsz segíteni?
szeptember 2nd, 2008 at 10:40 pm
Ööö… Ez nem én voltam…
szeptember 8th, 2008 at 2:43 pm
Akkor Jun…
Megnéztem az ip címét és rögtön lebukott! Meg én is…
szeptember 13th, 2008 at 6:10 pm
Hm, szóval itt voltál Szegeden…
…és nem jöttél/jöttetek le a SZIN-re…
Még ilyet…!
*csúnyán, felhúzott szemöldökkel, -Spock módon- néz*
A pénteki buli pedig isteni volt a Russkajaval, bár mondjuk én eredetileg a Within Temptation miatt mentem ki, na nem a SZINhelyre, hanem csak a Belvárosi hídra.
Összefuthattunk volna…