A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Front 242 - a langyos víz

Töredelmesen bevallom, hogy szombaton ott voltam a Front 242 koncerten, mert elvhű enber vagyok én és mint olyan, ez kihagyhatatlan partinak bizonyult… A későbbiek során mondjuk a Bárcsak kihagytam volna érzést társítottam hozzá, merthogy nem tetszett. Gyenge volt, valahol átmenet a szinti pop és a progresszív elektronikus zene között - és úgy látszik, hogy én nem szeretem az átmeneteket. Kb. két számra tudtam volna tombolni, de az előzmények annyira langyosak voltak, hogy még színjózan voltam, így szolíd ugrálás lett belőle. Nem érintett meg.

Az etalon nálam továbbra is a Front Line Assembly, még akkor is, ha példaképem, Chelloveck emiatt örök haragot fog kötni velem. Az a zene elmebaj, téboly és ösztönökig hatoló őrjöngés, olyasmi, amit a Front242 a maga kategóriájában soha nem fog tudni kiváltani belőlem.

Végleteket akarok, akármilyen érzés is legyen, romboló vagy építő, de legyen meghatározó, Semmiért egészenes fíling. Aztán majd én elrendezem magamban, hogy a végítéletnél minden a helyére kerüljön.

Azért a koncertjegyet eltettem, felkerült a parafatáblára a Front Line jegy alá, megőrzöm emlékezetemben.  De még azon is két napot filóztam, hogy egyáltalán írjak-e róla. Aztán úgy döntöttem, hogy ennyit érdemel és nem többet.

Inkább Pierrot fan leszek, az ő koncertjén is jártam a múlt héten és az sokkal, de sokkal jobb volt.

5 Responses to “Front 242 - a langyos víz”

  1. Chelloveck Says:

    Nem lesz örök harag, hála istennek, hogy írtál róla! De elmentem volna veled pedig. Tegyél már egy visszapinget, légyszi! Ezzel a véleménnyel is beljebb vagyunk; még a pingwinét megkeresem.

  2. sayed Says:

    Az Origon is jelent meg egy kritika, érdekes… Ők se voltak oda. Lehet, hogy nem bennem van a hiba?

    http://quart.hu/cikk.php?id=3162

  3. pingwin Says:

    koncert valoben nem volt a legjobb, velemenyem szerint 10-15 evvel ezelott kellett volna jonniuk, de a tavalyi FLA se volt sokkal jobb, az is eleg szegenyes volt, ott raadasul meg kozonseg is alig volt.

    Az a koncert es ez is szarul szolt, annak ellenere, hogy a Front242-t a negyedik tag keveri, most nem sikerult olyan jol.

    Jobban orultem volna meg a haborus image-nek, de az mar a multe

  4. Creideiki Says:

    Hát sajnos így múlik el a világ dicsősége…

  5. Chelloveck Says:

    Hasonlót éreztem pl. az Alphaville koncerten.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek