A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Hét tény rólam…

Adeptus felhívásának eleget téve megpróbáltam összeszedni 7 olyan tényt magamról, amik nem annyira közismertek. Mivel se Adeptus, se Acélpatkány nem vitték túlzásba a stafétabot továbbadását, ezért előre leszögezném, hogy én viszont ki nem hagynám, mert szerintem ez egy tök jó lánckezdeményezés. Szeretném ha a következő kollégák is így éreznének, mivel én hozzájuk passzolnám tovább a labdát: Vid, Fairylona, Hackett, Sangel, Chelloveck, László Zoli, Onsai. Akiket lehagytam, azoktól elnézést, de remélem így gondoskodtam arról, hogy a lánc ne szakadjon meg és végül mindenkihez eljusson. :-)

Tehát a nem túl közismert tények:

1.) Szeretem a titkosírásokat, ez a rajongás egészen egy gyermekkoromban olvasott Agatha Christie regényig vezethető vissza, aminek a címére most sajna nem emlékszem, de kicsi emberkék voltak benne zászlókkal a kezükben és attól függően melyik kezükben volt a zászló és milyen pozícióban, meg színben (fekete-fehér satírozás, nem kell Van Gogh-ra gondolni) feleltek meg egy-egy betűnek. Ez annyira megtetszett, hogy hatodikban az óra alatti levelezéshez bevezettem ezt a titkosírást és pofátlan módon a tanárok orra előtt is képes voltam levelezni. Nem tudom az ilyesmi - mármint az óra alatti levelezés - manapság a mobiltelefóniában még működik-e, de nálunk anno a tanárok vércse módjára figyelték a “postát”. Na, szegény ofő arcáról lefagyott a diadalmas mosoly, mikor elkapta az egyik ilyen levelemet. A gond csak az volt, hogy az osztálytársaim kevéssé voltak kaphatóak eme dilimre, úgyhogy pár hét után nyomatékosan meg lettem kérve, hogy álljak le a titkosírással, mert a megoldókulcs ellenére is túl macerás olvasni engem. Mély fájdalommal tudomásul vettem, a titkosírások iránti rajongás viszont megmaradt a mai napig is.

2.) Ugyan társasági ember vagyok, de a privát szférámat úgy védem, mint egy oroszlán. Ha valakit meghívok magamhoz, ne adj isten még lakhat is nálam egy darabig és kulcsot is adok, az azt jelenti, hogy az illetőben maradéktalanul megbízom és a személyiségét is képes vagyok elviselni egy légtérben a sajátommal (nem élettársi kapcsolatokra gondolok most, az más tészta). És ilyesmi nálam marha ritkán fordul elő. Hiába, sose voltam koleszos, biztos azért lettem ilyen önző dög.

3.) A családom szent. Ergo csak én szidhatom őket, bár nem szoktam, mivel odáig vagyok értük, főleg az öcsémért és a húgomért. Pedig ha szigorúan nézzük a családi viszonyokat, nincs is tesóm.

4.) A kedvenc fűszernövényem a kömény. Minden ételben használom is, amibe csak lehet. Kizárólagosan egész formájában szeretem, valahogy őrölve mintha nem ugyanazt az ízhatást adná - de lehet, hogy ezt csak én képzelem.

5.) Tanultam fotózni, valamikor a kőkorban rengeteg tekercs filmet lőttem el, leginkább fekete-fehérben fotózva és fénytörésekre utaztam. Azóta digitális gépek vannak és már semmihez se értek. Viszont Sangel blogjában mostanában láttam 1-2 nagyon jól megfogott fotót és a lelkem mélyén feltámadt valami homályos hiányérzet, hogy basszus, fotózni kéne újra. Csak nincs gépem… Illetve van, de az gagyi.

6.) Tériszonyom van és nem szeretem a tömeget. De mindkét fóbián dolgozom folyamatosan, szóval nem gátolnak semmiben.

7.) Szeretem a titkokat. Főleg megfejteni. Ennek van előnye is, meg hátránya is. Ha az ember mindig arra igyekszik figyelni, amit nem feltétlenül tesznek a szeme elé… Akkor megesik, hogy ami viszont a szeme előtt van, azt nem veszi észre. Például ha a nagymamám kiküldött a sufniba egy nagyobb fazékért, fedőért, kuktáért, akármiért, azt sokszor akkor se találtam meg, ha átestem rajta - pedig nem is voltak eldugva -, bezzeg a karácsonyi ajándékaim mindegyikével már hetekkel a neves esemény előtt pontosan tisztában voltam. Volt olyan, hogy mire megkaptam a könyvet becsomagolva a fa alatt, már ki is olvastam.

És mielőtt elhinnétek, hogy ilyen simán közlök 7 tényt magamról, elárulom, hogy a fenti állítások közül az egyik hamis. Kíváncsi vagyok, hogy rájöttök-e melyik. :-)

26 Responses to “Hét tény rólam…”

  1. vid Says:

    Köszönöm szépen az invitálást, de sajnos már megvolt a magam hét érdekes ténye, szóval ha nem gond, passzolnám a lehetőséget…

  2. vid Says:

    Szerintem a 6.

  3. sayed Says:

    Na tessék, egyszer nem nézem a blogodat és így járok… :)

  4. adeptus Says:

    Svékus Elemér alapművét kened-vágod? Én legalább tízszer elolvastam, csináltam titkos rácsot is. :)

  5. adeptus Says:

    Pardon, nem Elemér, Olivér.

  6. Sparrow Says:

    (Szia, bocsi hogy beleugatok, de a linkek elejéről lehagytad a http://-t emiatt nem működnek.)

  7. sayed Says:

    Hahó! Köszi az észrevételt, hiába, fáradt vagyok, nem sokat aludtam éjjel. Linkek módosítva, most már működnek.

  8. acélpatkány Says:

    Pedig a 6. rám is igaz, persze kisebb mértékben :-)

  9. Chelloveck Says:

    Én nem tudom, melyik a hamis, belőled mindegyiket simán kinézem.
    Na, köszi a felkérést, dolgozom rajta, de nálam ez sokáig tart.

  10. Chelloveck Says:

    Most lett kész.

  11. A nagy coming out avagy hét dolog, amit jó lett volna titokban tartani, de megette a fene most már at Egy sztárüjforma csolovek kricsálása Says:

    […] Egy párszor ugyan megfogadtam, hogy nem veszek részt holmi továbbadogatós blogos játékokban, de most megint kivételt teszek, mert a) Sayedtől kaptam a felkérést b) jópofa a téma. Hét (miért pont hét!), eddig mások által nem ismert tényt kell közkinccsé tenni magunkról. Nem adom tovább, de én megírom az én hetemet, olyan sorrendben, ahogy az eszembe jutnak. Csámcsogjatok rajtuk szeretettel! […]

  12. sheenard Says:

    A köményt nem szeretheted. Nincs ép ízlésű ember, aki szereti. :)

  13. sezlony Says:

    sheenard: a legjobb, amikor egy jó krumplileves kanalazása közben egész kömények kerülnek a kanaladba, és szét lehet rágni őket!

    no, hét kevéssé ismert tény rólam.

    1. Megérett a meggy.
    2. Időnként megváltoztatom a kézírásomat. Grafológusok kíméljenek!
    3. Be tudok úgy ugrani a vízbe, hogy nem merülök el.
    4. Egy időben virtuális autótervezéssel foglalkoztam. A csúcsra akkor értem el, amikor autós újságba is bekerültek a még be nem mutatott autótípusokat megsejdítő fantomképeim. Kábé ekkorra meg is untam, és abbahagytam. Kiégtem.
    5. Bár nem hiszek a horoszkóposdiban (bár nyilván van hatása a magzati fejlődésre, hogy az anya milyen évszakokban hordja ki), fura módon eddig kizárólag nyilas jegyű nőkkel volt hosszabb kapcsolatom, mi több, az engem vonzó nők egy jó részéről is kiderült, hogy nyilas. A trenddel szembe megy egy kolléganőm, aki szintén decemberi, mégis sokszor összevesztem már vele.
    6. Távközlési technikumot végeztem, fogalmam sincs, miért.
    7. Az egyetemi gólyatáborban egy csoportverseny másnapjára kiérdemeltem a tábor legrészegebb embere címet.

    (Az egyik pont nem igaz.)

  14. trill Says:

    Sezlony: Találgathatok? Az 1. pont? :)

    Sheenard: A kömény mellett márpedig kiállok. Imádom a köményt!

  15. sayed Says:

    Azt mondtam magamban, hogy ha valaki kitalálja, elmondom melyik volt a nem igaz. A nyertes Sándor, nyereményét majd megbeszéljük. :-)

    Utálom a köményt. Az egyetlen fűszernövény, amitől fizikailag rosszul leszek, ha megérzem valamiben. Őrölve még csak-csak elviselem, de egyben…

    :)

  16. vid Says:

    Jénahát. Először arra akartam szavazni…

  17. mohicane Says:

    A titkosírás biztosan A.C.? Mert én úgy emlékszem, hogy egy Sherlock Holmes-történetben van ilyen (ha minden igaz, A táncoló figurák vagy valami ilyesmi a címe).
    Persze Christie-től sem olvastam mindent, sőt…

  18. Bombera Krisztina Says:

    Sandor a komenny kurva jo :) probalj meg egy tisztesseges malacsultet komeny nelkul osszehozni…illetoleg a porkoltokbe is feltetlen kell. Ne is beszeljunk a korozottrol ami komeny nelkul elkepzelhetetlen.

    ja es ne az magyarazzon a fuszerekrol aki sajtot es mentalevelet eszik egyutt!

  19. merras Says:

    [OFF]

    Akkor még egy kérdőív a gyűjteménybe:
    http://merras.sfblogs.net/2009/merras-alteregok-sci-fi-univerzumokban.scifi

    [/OFF]

  20. Chelloveck Says:

    Úgy reméltem, hogy kiderül, ki írt nálam Krisztina nevében! Imádom az sfblogsot!!!!!!

  21. Chelloveck Says:

    (jahahajj nem bírom bassza meg mindjárt megpusztulok geci :D )

  22. Blem Says:

    Chelloveck: meg a vegen kiderul, hogy B.K. olvassa a blogod :DDD

  23. Chelloveck Says:

    És szereti a köményt! Mert szerinte kurva jó! :mrgreen: Jaj, most megint eszembe juttattad a dolgot, pedig ma este már hasznavehetetlenre röhögtem magam egyszer, ilyenkor írják azt az rpg-sek, hogy ROTFL.

  24. Chelloveck Says:

    7.) Erről meg a Tűrhető Lajosból a nagyapa jut az eszembe, aki mindig pálinkát kapott karácsonyra, és mire a fa alá került, megitta.

  25. sheenard Says:

    Nana, nem mindegy, milyen az a sajt :) Egyébként a körözöttbe kell kömény? :) Azt hiszem, azóta szeretem a körözöttet, amióta nem raknak bele :P

    A malac meg malac. Slussz… :P

  26. R18A2 Says:

    :D
    Nagy a valószínűsége, hogy Hackett barátunk is örül a meghívásnak!
    Van egy ezzel kapcsolatos bejegyzése! :D
    Ő pontosan egy pontba szedte össze, mind a hetet! ;)

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek