A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Egy májusi nap volt. Ben és Alan mélabúsan ültek a padon, a hideg miatt próbáltak minél jobban hosszú felöltőikbe és sáljaikba burkolózni. Csendesen beszélgettek. Körülöttük mintha az egész világ megdermedt volna, sehol sem volt a hónapra egyébként jellemző vidáman kacagós, szívet melengető hangulat. Inkább mintha önmaga temetésére készülvén máris gyászba borult volna a világ.

- Neked sincs kedved melózni? - kérdezte Ben.
- Viccelsz? Különben is, kit érdekel ebben a helyzetben, hogy kijön-e határidőre a Windows 7? - válaszolta Alan. - Ha nem kapjuk vissza a napot, hamarosan kisebb gondunk is nagyobb lesz ennél.
- Szerinted van rá esély, hogy megegyeznek a naptolvajokkal?
- Nem tudom. A reggeli hírekben a kormányszóvivő megint csak köntörfalazott. Próbálnak tárgyalni. Várjuk az eredményeket. Reméljünk.
- Ja, én is hallottam. Rohadékok. Gondolom jó előre bebiztosították maguknak a meleg óvóhelyet.
- Ebben biztos lehetsz.

Egy darabig csend volt. Mindketten nézelődtek, bár nem volt túl sok néznivaló. Szinte az egész park üres volt, csak néhány kutyatartó sétáltatta kényszerből kedvencét, rajtuk kívül pedig csak egy nyugdíjas pár ült még tőlük kicsit arrébb, egy másik padon.

- Azt hiszem mégsem kellett volna szabadon engedni őket. - mélázott fennhangon Ben. - Mekkora vita volt, nem?
- De. De hát ki gondolta volna, hogy ez lesz? - kérdezett vissza Alan.
- Hát, azért sejthettük volna. Én eleve elleneztem a szabadonengedésüket.
- Az sem lett volna megoldás, ha bebörtönözve tartjuk őket. Előbb-utóbb biztos megjelent volna itt egy teljes flottányi fajtársuk, hogy kiszabadítsa őket. Azzal sem jártunk volna jobban, hidd el.
- Akkor is sokkal egyszerűbb lett volna a dutyiban tartani őket vagy simán kinyírni mindet, aztán úgy tenni, mintha sose lettek volna.

Alan fáradtan bólintott Ben utolsó mondatára. Már ezerszer lejátszódott köztük ez a párbeszéd, kissé értelmetlennek tűnt újra elővenni a régi a lemezt. Amikor az idegenek először jelentek meg a naprendszerben és készültek elvinni a Napot, az emberiségnek szerencséje volt. Az idegenek nem számítottak rá, hogy van itt egy másik, intelligensnek mondható faj, aki már szintén kijutott a világűrbe, így egészen egyszerűen sikerült elkapni őket. Persze a szerencséjük nagyrészt annak is köszönhető volt, hogy az idegen faj nem mutatkozott ellenségesnek, nekik csak a Nap kellett, ergo amikor elfogták az űrhajójukat, semmilyen ellenállást nem tanusítottak. Bár a kommunikáció finoman szólva is nehézkes volt velük és négy évnyi próbálkozás után sem sikerült a két faj között megbízható közös nyelvet kialakítani, mégis úgy tűnt, hogy annyit legalább sikerült megértetni velük, hogy a Nap a túlélésünkhöz nélkülözhetetlen, nem foghatják meg és vihetik csak úgy el. Ha nehezen is, de végül úgy tűnt felfogták és egyetértenek. Az elmúlt egy évben aztán megszaporodtak az idegen fajt védő aktivisták, akik a fogvatartástól az ellátás körülményein át mindenért tiltakoztak. De a legfőbb érvük az idegenek szabadonengedése mellett az volt, hogy vajon akkor mi lesz, ha a Zörgök (nevüket a fura, zöngés hangok tömkelegére épülő nyelvük alapján kapták) rájönnek arra, hogy itt párukat fogva tartjuk és eljönnek kiszabadítani őket? Minden aktivista azzal érvelt, hogy ennek beláthatatlanul negatív következményei lehetnek és ha már találtunk egy másik, intelligens fajt, inkább a velük való együttműködésre kellene törekednünk. Valahol mindenki érezte, hogy hosszú távon ez az egyetlen járható út, így végül visszakapták űrhajójukat és szabadon engedték őket. Ezt megelőzően megállapodás született velük, hogy szabadonengedésük után elhagyják a naprendszert és hazamennek. Végülis - elmélkedett magában Alan - lehet, hogy valóban ezt is tervezik. De most már egyértelmű, hogy akármi is a valódi szándékuk, a Napunk még mindig benne van. Elvinni valóban nem vitték el - bár ebben se lehettek teljesen biztosak-, helyette viszont leárnyékolták a Földet. Abban a pillanatban, hogy bolygó körüli pályára értek, megsemmisítették az űrhajókat és a földi kilövőállásokat - ezúttal bebiztosították, hogy nem zavarjuk meg őket többet. Jellemző volt, hogy a tudósok négy év alatt se voltak képesek a hajójuk fegyverrendszerét azonosítani. Végül azt hittük azért, mert nincs is ilyesmijük. Hát volt. A teljes bolygó, több mint 6 milliárd ember nézte egymást tehetetlenül az egyre gyérülő fényben és növekvő hidegben. Eleinte még mindenki a szabadba menekült, mintha fel akarnának töltődni az utolsó napsugarakkal és a szabad levegővel. De mára már csak azok merészkedtek ki fűtött otthonaikból, akiknek muszáj - vagy éppen minden mindegy volt. Alan tudta, hogy hamarosan eljön számukra is az utolsó, parkban töltött ebédidő vagy épp az utolsó nap, amikor egyáltalán bemennek a munkahelyükre. Azt, hogy ezután mi lesz, már senki se tudta.

- Na, szerintem lassan induljunk vissza az irodába. - csapott a térdére Alan.
- Legyen. - sóhajtott Ben.

Ahogy az utcán bandukoltak a székház felé, egyszercsak egy kislány szaladt el mellettük. Szőke tincsei röpködtek a levegőben, a kezében egy köteg nyomtatott papírlapot szorongatott. Úgy két lámpaoszloppal arrébb megállt és sebtiben felragasztott egyet a kezében tartott lapok közül, majd dolga végeztével továbbszaladt. Kicsit feljebb, pár lámpaoszloppal arrébb, újból megállt és megismétlődött az előző jelenet. Alan kíváncsi lett, vajon mit plakátolhatott ki a kislány, így amikor közelebb értek, odalépett a lámpaoszlophoz.

“KEDVES ZÖRGÖK!

A szüleim, a tesóim és én is nagyon fázunk, ráadásul én és a legkisebb húgom még a sötéttől is félünk. Szeretnénk megkérni titeket, hogy adjátok nekünk vissza a napot! 

Cserébe megígérem, hogy ezentúl mindig jó leszek!

Köszönöm!
Berni”

- Hát ezzel aztán sokra megy! - mordult egyet Ben.
- Helyes kölyök. - nézett mosolyogva a távolodó kislány után Alan.
*******

Fázok.

áll az index mozihírében. A produkció az első hétvégén 76,5 millió dollárt hozott a konyhára, és ezzel jó eséllyel pályázik arra, hogy minden idők legnézettebb, legnagyobb bevételt hozó ST filmje legyen. A listát eddig a IV. film vezette, a The Voyage Home, 110 millióval.

Hajrá, hajrá, bár szerintem mindenféle szurkolás nélkül is simán megdől majd az eddigi rekord, ugyanis ez a film tényleg nagyon ott van, mind ST univerzumon belül, mind azon kívül.

Mostanában rendszerint úgy járok, hogy mire egy témával kapcsolatban időm lenne leírni a véleményemet, addigra már megtették ezt páran helyettem - így, mivel ismételgetni nincs kedvem, többnyire hallgatok. A mostani Star Trek film kapcsán is többen beszámoltak már a premierről, a filmről és az AXN Sci-fi - Sfportal rendezvényről is. Így én most már csak azt mondom el, hogy milyen érzés volt előadóként ott lenni - mit éreztem és mikre csodálkoztam rá.

Jun kolléga régi jó szokása immár, hogy néha megkeres és mindenféle feladatokkal környékez meg engem, amiknek többnyire nagyon örülök - csak néha szomorkodom, hogy nincs elég időm vagy energiám, hogy vállaljam őket. Nagyon becsülöm az sfportal fejeinek mentalitását, Jun és Sándor is rengeteget tesznek a hazai sf-ért, foggal-körömmel igyekeznek összekovácsolni a társaságot és népszerűsíteni a zsánert. Mindezt szinte nulla anyagiakból, a sci-fi és a közösség iránti elkötelezettségük miatt teszik. Én nem foglalkozom politikával, soha nem is tettem és ezután sem szándékozom - de az értékeket elismerem és megbecsülöm. Immáron két éve közelről látom, hogy mennyit küzdenek, hol több, hol kevesebb sikerrel. Sokszor kapnak úgy pofont, hogy azt egyáltalán nem érdemelték meg. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig jó lenne ha nem így lenne, hogy hibát is csak abban találhatunk, aki tesz is valamit. Mégis, mindennek ellenére a lényeg, hogy a hazai sf közösség igenis fejlődik, így a munkájuknak van eredménye. Egyre többen - és remélem ez a trend a jövőben is így marad - jönnek el a különböző rendezvényekre, baráti találkozásokra, sörözésekre. Lassan kinőjük a Trombitást is a Moszkva téren.

Szerdán este 7-től gyülekeztünk a Paulaner sörözőben a MOM tetején. Mivel előadtam és még szerettünk volna pár dolgot egyeztetni, illetve szerettem volna a többi előadóval is beszélni (kiváltképp gondolok itt Chelloveckre, aki telefonon tartotta bennem a lelket az előző pár napban és dzséjt-re, a sorozatgurunkra, akivel már nagyon szerettem volna személyesen is találkozni, de eddig mindig elkerültük egymást), gondoltam időben lemegyek. Megérkezésemkor még szellős volt az asztal és nem is gondoltam volna, hogy alig 2 órával később már vagy 20-an 30-an leszünk. A hangulat olyan jó volt, hogy szinte szándékosan kellett időt szakítanunk a parára, hogy vajon minden jól megy-e majd később. Chelloveck-kel karöltve megbeszéltük, hogy annyira izgulunk, hogy már kompletten elfelejtettük a szövegünket, Németh Attila pedig hozzátette, hogy jó nekünk, mert ő még mindig nem tudja, hogy a pár fejében lévő téma közül melyikről is beszélne inkább. Dzséjt meg, a gondosan kétfelé hajtogatott jegyzetét babrálva lakonikusan megjegyezte, hogy most már úgyis lesz valahogy - és a sörével foglalkozott.

Szóval mindenki izgult valamiért, hogy ki mitől tartott leginkább, legyen az ő tisztjük elmesélni. Bevallom hősiesen, én a legjobban a rajongóktól tartottam. Erre most lehet értetlenkedni és visszakérdezni, hogy miért, nem mindenki azért ment oda, mert szereti a Star Treket? A válasz természetesen az, hogy de, persze. Azonban rajongó és rajongó közt is van különbség, főleg ha a Star Trekről beszélünk. Mert ez a sorozat, film és a rajongótábor kemény magja már-már a téma fanatikusa. Amikor a felkészülést kezdtem is tudtam, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, mert a trekiknek nem fogok tudni újat mondani, viszont ha véletlenül valami hülyeséget mondok, engem lehet, hogy ott helyben felnégyelnek.

Így aztán igyekeztem jól felfogott érdekből úgy összerakni az előadást, hogy a vérprofi trekiknek se lehessen kifogása, aki pedig nem az, kapjon olyan információkat, amik jól jönnek a film előtt - és kapjanak valamit, amin később is elgondolkozhatnak. Az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem, hogy ez sikerült is - és ennek tényleg örülök.

A film pedig szerintem szuper és aki még nem látta, mindenképpen nézze meg. Érdemes.