A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Archive for the 'Filmek' Category

U2. Vertigo. 3D

Posted in Vallás, zene, Filmek, minden, tiszta sci-fi, buli on április 17th, 2008

Valamikor még a kék-piros szemüvegek idején én azt gondoltam, hogy hát ez a 3-D élmény így igencsak gagyi kéremszépen, még van hova fejlődni. Aztán a 3D technika szépen tovább is fejlődött, miközben az én vigyázó szemeim egyáltalán nem figyeltek rá mi történik a technikai tudományok ezen ágában. Pedig, pedig! Van már polarizált szemüvegem is otthon, nem véletlen, hiszen tavaly Ádám elcipelt megnézni a Beowulfot, bizony. A filmet játszották hagyományos 2D-ben is, na nem is kapott olyan hű de jó kritikát, viszont mi 3D-ben marhára élveztük. Szóval a koncertfilm előtt azt már azért tudtam, hogy jó dolog ez a 3D.

Mit tesz isten, a minap moziba készültem, de nem rajtam állt a választás, hogy mit is nézzünk meg, így egy kissé padlót fogtam, mikor azt mondták nekem, hogy U2 3D. Kicsit húztam a számat. Félreértés ne essék, tisztelem Bonot és munkásságát, mégcsak a bandával sincsen semmi bajom az ég világon, elismerem a 30 évüket. Pár számukat még kedvelem is, de valahogy sosem váltam U2 rajongóvá, nem tudom miért. Tán mert eredendően ipartelepi lány vagyok és Dave Gahanék mikrokozmosza közelebb áll hozzám (see the microcosm in macro vision, bár ez most pont egy Martin szám), mint a feltétel nélküli pacifizmus és a vallásokkal is óvatos vagyok. És ez volt az, ami tegnap este a koncert után erősen elgondolkoztatott. Hogy vajon miért van az, hogy mindezek nekem idegenek kicsit, annak ellenére, hogy tisztelem a céljaikat és az életem során soha nem ártottam és továbbra sem szándékozom ártani senkinek. Háborúzni sem háborúztam. Talán azért, mert ugyanakkor pacifistának sem tartom magam és igenis el tudok nem egy olyan helyzetet képzelni, amikor használnék fegyvert, ha lenne olyasmim. Ha nem lenne, akkor meg nagyon bosszankodnék. Sőt, gyerekkoromban sokáig katona szerettem volna lenni, és ez az elmebajom még felnőttkoromban is visszaköszönt párszor. Mára azért már kinőttem és tudom, hogy a feltétel nélküli parancsteljesítéssel is komoly gondjaim lennének. Egyszóval rájöttem, hogy jobb, ha megmaradok inkább földönkívüli idegennek, aki maga dönt az életéről és hallgatok is sok-sok Depeche Modeot. Mert szeretem. És mostantól már a U2-t is. Mert szeretem és mert… azt hiszem rájöttem, hogy megérdemlik mindenki figyelmét. Titokban remélem, hogy egyszer a világ inkább olyan lesz, amilyennek ők szeretnék látni, mint hogy olyan legyen, amilyennek én látom sötétebb napjaimon. Például ma reggel, miközben az indexet olvasva azt láttam, hogy Barcelonában már másfél éve nem volt kiadós esőzés, hogy Franciaországból hozatják az ivóvizet, és komoly gondokkal küzdenek. Nincs locsolás a köztéri parkokban, tilos a privát medencéket vízzel feltölteni, nincs autómosás és ha 1-2 héten belül nem történik csoda, a szállodák csapjait is elzárják. És ez “csak” egy természeti pofon, az emberi hülyeséget már ne is említsük mellé. Vagy a nyereségvágyat, aminek köszönhetően lassan azért emelkedik az egekbe a kenyér ára, mert jobban megéri bioüzemanyagot csinálni a búzából. A harmadik világban pedig már most lázongások vannak amiatt, hogy az emberek nem juthatnak kenyérhez. Vagy mert olyan drága lett, hogy nem engedhetik meg maguknak - vagy mert egyszerűen csak nincsen.

No de elkanyarodtam, és súlyos gondolatok ezek így éhgyomorra, úgyhogy visszatérnék a koncert vs. film projához és kontrájához.

Aki szeret koncertre járni, az tudja, hogy ami miatt érdemes kimenni, az az élő zene hatása és a tömegben való szórakozás utánozhatatlan feelingje, hogy az ember teli torokból énekelhet, hogy aztán pár óra alatt úgy berekedjen, hogy két napig beszélni se nagyon tudjon, satöbbi. Tornagyakorlatnak sem utolsó a csápolás és úgy alapból végigugrálni egy másfél-két órás koncertet. Mivel én egy rétegzenét különösen kedvelek, még a lábam épségéért is szoktam aggódni, no de ez már mellékes.

Szóval ezekért jó koncertre járni szerintem és ezeket a dolgokat sajnos semmilyen 3D-s koncertfilm nem tudja pótolni.

DE!

Aki koncertre jár, azt is tudja, hogy hacsak nem érkezett egy fél nappal korábban és nem a legagresszívabb, legtörtetőbb embertípusok egyike, akkor bizony a színpadnak a környékére sem fog eljutni. Mert lehetetlen. Megpróbálni meg lehet, de könnyen talpak alatt végezheti az ember.

Pedig mennyire szeretnénk olyankor ott állni a színpadon a kedvenceink mellett, vagy legalább olyan közelségben lenni hozzájuk, hogy annak az illúziója meglegyen, hogy megérinthetnénk őket akár, ha akarnánk. Ugye?

NA EZ AZ, amit a 3D hatás pótolni tud a sima koncertfilmeket kenterbe verve. Ott vagy, mintha ott lennél a színpadon, mintha a zenészek tényleg rád néznének, mintha te lebegnél át a tömeg felett a kezeken. Akár még a basszusgitár akkordjain is játszhatna az ember, csak egy kis nyújtózkodás kell. Eufórikus élmény, na.

Simán elkendőzi a hibák nagy részét. Merthogy azért senki sem ugrált fel a teremben csápolva, mivel ez mégiscsak egy mozi, pedig biztos vagyok benne, hogy mindenki szerette volna megtenni. És a hang is lehetett volna jobb, mert hiába a dolby surround, az nem ugyanaz. E két apróság korrigálásával, javításával az élmény, megkockáztatom: simán ringbe szállhatna a valósággal is akár.

Nekem a nagy tanulsága a koncertfilmnek az volt, hogy eddig nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat jelent a látvány. Remélem, hogy egyszer, amikor majd a DM 3D-s koncertfelvételét nézhetjük meg, már a hang is jobb lesz és a mozizás is rugalmasabb műfajjá válik, mondjuk engedélyezve némi interakciót, azaz ugrálást. :-) És éneklést.

A U2 3D-s koncertfelvételét ezért és ezennel erősen javaslom minden zenerajongónak, ateistának, vallási fanatikusnak, agnosztikusoknak, embereknek, földönkívülieknek, valamint mindazon létformáknak, amiket még csak elképzelni sem tudok. Nekem felemelő élmény volt - és mondom, úgy mentem be, hogy nekem a U2 teljes mértékkel közömbös volt.

Papírsárkányok

Posted in Kategória, Vallás, Filmek, minden, tiszta sci-fi on március 5th, 2008

Papírsárkányok - The Kite Runner
 
kite_runner.jpg

Ha unod a banánt és a narancsot választva beülnél megnézni ezt a filmet - kérlek ne tedd meg. Nem neked készítették.

Ha a szíved mélyén még mindig csak ott vannak az elveid határai, ahol a társadalmad szabja meg őket - ne nézd meg. Unnád csak, hidd el nekem.

Ha fennen is hangoztatod nyitottságodat, miközben nem ismered akár a saját szomszédodat sem - remélem meg sem kísért a film szelleme.

A felszínen a történet két fiúról szól, kik az elmúlt 30 évben cseperedtek fel Afganisztánban. A történetnek megvan a maga nagyon egyszerű és kézzelfogható morálja emberségről, szolgaságról, háborúról, kiszolgáltatottságról, testvériességről, barátságról és jóságról. De az igazi történet valójában mintegy elrejtve, háttérként fut végig a filmen. Nézzétek mit tettünk a világgal. Mi voltunk azok. Megírtuk a jelenleg ismert emberiség végének történetét. Szimpla 30 év alatt. Elpusztítjuk önmagunkat… Látjátok, itt… itt kezdődött. 1978. Mert ez a film bizony nem kevesebbet vállalt magára a színfalak mögött, minthogy megpróbálja az idő szövetének azt a pontját meghatározni, ahol valami végérvényesen elromlott.

Aztán marad először a tétova kérdés, hogy ez így jó? Majd a kérdőjelet lecseréli egy könyörtelen pont. Nem megváltoztatható. Noha kevés új tényt tárt fel számomra, mégis rengeteg apró, de gyomorszájbavágóan nagy felismerések sorozatát hozta nekem ez a film. Amik némelyikébe ha belegondolok, még most is sírok. Bár önmagában nézve a történet igencsak szomorú, nem kevés optimizmust is próbál hordozni magában az egyik főszereplő, Amir jellemfejlődése kapcsán, ezzel is mintegy sugallva azt, hogy van remény, és hogy valahol a felhők fölött süt a nap, 24/7. De ez a mentalitás ugyanakkor azért jó előre predesztinálható, így a gyakorlottabb szemek ennek az igazolásában nem reménykednek, hanem tényként veszik, hogy így van jól és így is kell történnie - és cserében koncentrálhatnak arra, hogy mi is volt valójában a történet lényege. Mi a film igazi mondanivalója, ha nem az, amiről a fő cselekményszál szól? Mert ez olyasmi, amire emlékeznünk kell, amit elfelejtenünk egyszerűen nem szabad, ha fontosnak tartjuk a saját túlélésünket.

Snitt és lássátok azt, ahogy a papírsárkányok szállnak szabadon az égen. És ahogy a versenyben az egyiket “levágják” és az szépen lehull a Földre. Ez így jó? Majd a kérdőjelet lecseréli egy könyörtelen pont. Nem megváltoztatható. És marad a végtelen szomorúság, amiért a világ már soha nem lesz ugyanaz, mint 1978 előtt volt. Bizony nem. Mert ami akkor volt, már történelem. Ugyanakkor a holnapban még van remény. Ugyanis azt a holnapot éppen most, éppen mi neveljük fel. Hát tessék szépen érezni azt a felelősséget…

Felnőtteknek ajánlom a filmet, olyanoknak, akik el tudják ismerni a saját felelősségüket a világ hibáiban úgy is, hogy tevékenyen esetleg nem is vettek részt benne. Ha ilyen vagy: fájni fog és sírni fogsz rajta, de igazolni fogja a hitedet és tetszeni fog. Már ha egyáltalán ez utóbbi szó megfelelő lehet valaha is egy ilyen film leírására. És talán képes leszel az utódaidnak is megtanítani, hogy mik azok a dolgok, amik valóban tiszteletet érdemelnek az életben.

És csak most nézem, hogy milyen színei is vannak a legfontosabb papírsárkánynak a filmben. Vajon hányan tudják, hogy mit jelentenek a fekete, a fehér, a piros és a zöld színek az iszlám szimbolikájában? (És istenem, csendben zokogom csak azt, hogy és vajon hányan tudjátok a piros-fehér-zöldet?)

Rendezője: Marc Forster.

A történet írója: Khaled Hosseini. Respect. Ügyes munka, gyönyörű történetvezetés.

I am Legend

Posted in Filmek on január 1st, 2008

SPOILERVESZÉLY!

Mivel már itt az új év, lehet visszaemlékezni a múltra. Megnéztem az I am Legendet és a film közben egyik kedves barátom megjegyzése jutott eszembe rólam, miszerint az hihetetlen, hogy én halál nyugodtan popcornozok és helyenként még röhögök is a legdurvább lélektani drámásos, érzelmi zsarolásos, háborús, thrilleres filmeken is, de ha teljesen blőd horrorsztorikról vagy ne adj isten zombikról van szó, be vagyok sz…va és ragaszkodom egy szorongatható kézhez (ami preferably nem a sajátom). Hát igen, szoktam volt mondani ugye, ki mihez vagyon hozzászoktatva, azt bírja. Zombik meg nem voltak a családban.

Na szóval, az I am Legend kapcsán se volt ez másképp. Zombifilm, naná, hogy már az első tíz percben ráhangolódtam, hogy itt engem biztosan folyton ijesztgetni fognak és jelentem, a pavlovi reflexeim működnek. Pedig nem volt nagyon miért ijedezni. De ne szaladjak már nagyon előre… Mert az eleje veszett jól lett megcsinálva.

Sporthírek hallhatóak a felvezetés alatt (warner bros és társai), majd a szó és kép átkerül a stúdióban ülő riportercsajszihoz és interjúalanyához, dr. Alice Krippinhez, akit Emma Thompson alakít, aki nem mellesleg véleményem szerint az egyik legfenomenálisabb színésznő a földön. Aki nem hiszi, az figyelmesen nézze meg, hallgassa meg azt a pár mondatot, amit neki szántak a forgatókönyvírók. 1000-ből 999 színész nem tudta volna így előadni. Nekem valahogy a filmekben előforduló nagy bejelentések és nyilatkozatok mindig olyan hiteltelenek voltak, vagy alul- vagy túljátszva, de ezt a pár mondatot itt ebben a filmben, amit és ahogy Thompson előadott, tanítani kéne a színi iskolákban. Mert tökéletes. Ha valaha valóban megtalálnák a rák ellenszerét, annak a bejelentését kb. tényleg így tudnám elképzelni.
- So you have actually cured cancer?
- Yes… Yes. Yes, we have.
De hát ezt látni, hallani kell, hogy igazán megértsétek mit mondok.

Aztán snitt, kihalt utcakép elhagyott autókkal, vízben ázva, mintha valami félig elárasztott szárazdokkot csináltak volna egy New Yorki aluljáró bevezető szakaszából, és természetesen a felirat: Three years later. Három évvel később. Állatok, madarak hangjai, de ember által keltett zajnak nyoma se… Ezután megnézhetjük a várost madár- és embertávlatból egyaránt (naggyon jó lett), majd…

Felbukkan egy autó… Nem is akármilyen:

mustang1.jpg

Hm, na mondom, van ízlésük. Gyönyörű ez a Mustang, ugye? (de bevállalnék egy ilyen kocsit, jaj)

mustang.jpg

Ahogy indul az egész, az egy nagy 10-est érdemel, semmiképp se kevesebbet. No de pánikra semmi ok, nem fogom részletesen végigvenni a filmet.

A sztori főbb vonalaiban kísértetiesen emlékeztet a 28 nappal később című filmre, annyi különbséggel, hogy ez jobb. Sokkal. A hasonlóságok: itt is van egy vírusunk, ami mindenféleképpen terjed, levegőben, érintkezéssel, ez is zombivá alacsonyítja az emberiséget (mármint a maradék 10%-ot, a többi természetesen halott), gyorsan ki is pipálódik a főhős családja, ahogy az lenni szokott, hogy jobban tudjunk szegény főhős nyomorával azonosulni. A zombik ugyan nem dühkórosak, de egész vadak és valami kezdetleges szocializáltsági szintre süllyedtek vissza, no de ezt még megfejelték egy túlzott mértékű napallergiával is, ezzel végre épkézlában megmagyarázván, hogy ugyan miért is van az, hogy minden magára valamit is adó zombi filmben csak éjszaka grasszálnak igazán ezek az izék. Egyik-másik jelenet kapcsán az alábbi filmek jutottak eszembe: 28 nappal később, mint már említettem a sztori miatt, Kaptár, Penge. Ha belegondolunk, azért végül is ezek a saját kategóriájukban nem a legrosszabb filmek voltak, így a Legenda Vagyok-nál sem rossz ómen, ha hozzájuk hasonlítgat az ember.

A CGI-vel kapcsolatos érzéseim vegyesek voltak: amilyen jól megcsinálták a kihalt New Yorkot, amire 3 év után a természet egyre jelentőségteljesebben teszi rá a kezét, na ugyanilyen gyengék lettek a dark seekerek (így hívták a zombikat). Ráadásul a megjelenésükkel egyidőben felidéződött bennem a Múmia című film (Imhotep és zombikórusának üvöltözős jelenete), és itt kissé meg is zavarodtam, hogy húha, most akkor sírjak vagy röhögjek. Később, amikor hasonlóképp másztak a falakon a zombik, mint a többezeréves homokozófigurák a Múmiában, ez az érzés tovább mélyült, meg az a gondolat is, hogy na ezt nem kellett volna. A Múmia vicces film volt, ott jók voltak ezek a cuccok a helyükön, itt én nem láttam sok értelmét, a kívánt hatást meg pláne nem érték el ezekkel az elemekkel. Szóval a számítógépes zombik hada hagyott némi kívánnivalót az emberben látványilag. Szerencsére a sztorival viszont pótolták a grafika defektjeit, és miközben ezt mondom, nehogy a szememre vesse bárki is később, hogy ez nem is igaz. Őszintén szólva a film nagy előnye számomra, hogy ugyan csak egy zombi film, de próbálták igényesen megírni. A film alatt megtudható hogyan terjedt el a vírus, mik voltak a kezdeti tünetek, hogyan terjedhetett el, hogyan változtak meg az emberek, még némi élettani információ is el van szórva (persze ne doktori értekezésre számítson senki), egyszóval: zombifilmhez képest igencsak igényes.

A stáb pedig nagy Animal Planet rajongó lehet, ez is érződik a filmen, mind a vízióik terén, hogy hogyan is nézne ki a világ, ha már nem az ember lenne az uralkodó faj, mind az ijesztgetés terén. Van ennek a csatornának egy műsora, az állati nyomozók, ha jól rémlik a címe, na kb. azon szoktam néha annyit szorongani, mint a filmben, miközben Samért aggódtam.

A színészi alakítások terén Will Smith is remekelt, kár, hogy a később belépő színészek (mind a két darab) már korántsem voltak jónak nevezhetőek. A legjobban viszont Sam játszott, a kutya, ő még WS-t is lejátszotta a vászonról nem egyszer. Pedig mint mondom, WS se játszott rosszul, sőt!

És mivel nagyon nem akarok minden poént lelőni, már csak annyit, hogy az I am Legend jó film. Az első óra tökéletes, remek hangulatok, szituációk, átjön a mondanivaló is, a magány is, a kétségbeesés és WS tényleg remekül adja elő az utolsó emberek egyikét a földön, aki csak próbál ember maradni. Csak a végjáték… az valahogy nem az igazi és egyáltalán nem passzol a film első órájához. Mintha kifogytak volna a jó ötletekből vagy lövésük se lett volna hogyan lehetne egy ilyen filmet jól befejezni. Ha el is tekintek attól, hogy a pasi 3 évet minden gond nélkül kihúzott megerősített állásaiban, majd 10 perc alatt darabokra szedik a házat a feje fölül, hááát. No de mindegy. Még így is egy nagyon jó film ez. Kicsit vacillálok, de legyen 8-as. Annyit megérdemel szerintem. Én még biztosan megnézem legalább egyszer. Moziban, mert úgy az igazi.

Bourne-ultimátum

Posted in Filmek on szeptember 5th, 2007

 

202 millió dollárnál jár a Bourne-ultimátum Amerikában, mi meg a régi időket idézhetjük fel a magyarországi bemutató időpontjával: október 25. Milyen dolog már ez, hol élünk, a 90-es évek elején? Olyan mélyen fel vagyok háborodva, hogy valószínűleg nem is fogom megnézni a filmet moziban. Nem szeretem, ha hülyére akarnak venni, márpedig majd 3 hónapnyi csúszás a bemutatók terén egy ilyen film esetén és 2007-ben, elég nagy öngólt jelent. Azt kívánom a forgalmazónak, hogy érezzék meg a döntés hatását a bevételeiken. Ahogy elnézegetem a különböző fórumokat, már most is sokan látták a filmet, október 25-ig meg csak az nem fogja megnézni, aki nem akarja…

Chelloveck, ugye nem Te fordítod? :)))

És a Casino Royale sikere után a következő Bond film elkészítéséhez a Bourne filmek stunt koordinátorát, Daniel Bradleyt kérték fel Forster rendező mellé segítségnek, hogy még szebb, még jobb, még hitelesebb kaszkadőrjeleneteket láthassunk a végén a késztermék megtekintésekor. Lehet, hogy tényleg nézhetővé válnak a Bond filmek is? A régi szériát eléggé untam, Sean Connery óta Daniel Craig volt az első színész 007 szerepkörben, akire azt mondtam, hogy na végre, ez egy Bond.

A 22. részt így már szinte biztos, hogy megnézem a moziban, feltéve, hogy nem ezer évvel később akarják elkezdeni vetíteni itthon. Mert akkor inkább mégse…

Amikor elütöttek az autobotok

Posted in Filmek, csak sci-fi on július 6th, 2007

Dzséjt már adott egy részletes és nagyon jó beszámolót a filmről, így nehéz utána megszólalni. De tegnap mi is megnéztük féltestületileg és beszélni kell róla. :)

143 perc. Ennek a filmnek is sok volt ennyi, pár részt én szívesen kivágtam volna belőle. A Gyűrűk Ura óta hatalmas divat lett, hogy 2 óra hosszúság feletti filmeket csinál mindenki mindenből, mert azok pályázhatnak csak a kasszasikerre. Van amelyik filmnek bejön ez, van amelyiknek nem. Engem bosszant ez a trend, mert amit meg lehet csinálni JÓL másfél órában, abból ne csináljanak kétésfelet.

A film első másfél órája jó volt. Sőt, szuper. Tényleg rosszabbra számítottam, illetve nem számítottam semmi különösebbre a film előtt, csak annyit vártam el, hogy a látvány jó legyen. Ehelyett történetet is kaptunk, bizony. Egész jól kidolgozva. És akkor jöjjön az egyik nagy fájdalmam. Van egy kedvenc helikopterem, a Black Hawk. Ígérgették őket állandóan a filmben, hogy jönnek, aztán összesen kb. nettó 20 másodperc volt belőlük az egészben. És még így is túlzok azt hiszem, nem tudom pontosan, mert nem stoppereltem. No de örüljön az ember annak is ami van, legalább a Pentagon újra beszállt Hollywoodba. Adtak is a látványhoz eleget, csak a kevesebb több elvét tanulnák már meg végre. Lehetett volna kicsit kevesebb gép, technika, de az részletesebben mutatva. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki kocsányon lógó szemekkel bírna tankokat, fegyvereket és repülőgépeket nézegetni egy jó filmben, akár 3 órán át is. Pedig én nem is értek hozzá, csak tetszenek. Jó volt a történet felvezetése is, bár Zed jutott eszembe közbe néha, ahogy a budgetek méretéről tartott előadásán mutogatja a pálcájával, hogy hol mi hogyan lett lekarcsúsítva, pedig mit lehetett volna csinálni, közben pedig hullajtja a haját. Mert kicsit lehetett kevesellni a látványt. Olyan volt, mintha azért sztorizgatnának, mert nem volt elég pénz normálisan kidolgozott effektek tömkelegére. Bár kellett volna, hogy legyen, mintha azt hallottam volna Juntól, hogy 150 MM USD budgettel gazdálkodhattak. De mindegy, mert megvolt a varázsa a filmnek és ez a lényeg. Én pedig vártam, hogy majd beindul a látványágyú és elragad. Szóval másfél óráig nem néztem az órámra, ami azért árulkodik arról, hogy olyan rossz nem lehetett. Na, kb. ott jelent meg a 7-es ügyosztály vagy szektor, az idegesítő supermanes szerkós főnökükkel. Tudtam akkor is, hogy ez az alak azért van ott, hogy jókat nevethessünk, de szerintem inkább szánalmas volt. Eddig a jelenetig a filmet akár komolyan is lehetett venni, ezután viszont már nem. Így nem volt más hátra, mint előre és úgy döntöttem akkor én komédiát nézek. Kéremszépen, ehhez minden adott is volt, hol a fejemet fogtam röhögés közben, hol a hasamat. Hol ezért, hol azért.  

A film tömve volt jó poénokkal, mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét, az iróniát kedvelők és a nem lokálpatrióta amerikaiak pedig duplán élvezkedhetnek. :-)

Amin még most is röhögök:

Az első támadás után a katari bázis szétverve, egy maroknyi katona és egy arab kisgyerek próbálják menteni az irhájukat és eljutni a kölyök falujába, ahol van telefon. Ők jó katik és értesíteni akarják a hadiszállást arról, hogy mi történt, és mit tudtak meg, ha az életükbe is kerül ez. Mondom, jó katik. Na, elérnek a faluba, kapnak egy mobiltelefont és nagyon dögös katona 1 telefonálni kezd. Nagyon skorpióformájú decepticonunk pedig (és most inkább nem térek ki arra mennyire fennakadtam a formáján a film alatt!), aki eddig csak némán követte őket, mert miért is nyírna ki egy csapat katonát, akik egyedül bóklásznak a sivatagban, ha egy egész falut is kiirthat. Úgyhogy a falucskában egy kis csihi-puhi támad. Dögös katona1 pedig eljut az éteren át egészen Indiáig, mert ott a telefonközpont. Kész, itt már a padlón feküdtem, mert tudtam mi jön. A for-profit szektorban a szolgáltatások úgy vándorolnak ki keletre, hogy csak győzze őket követni az ember, a telefonos ügyfélszolgálatok nagy része pedig Indiában vagyon valóban. Nem beszélnek jól angolul, de rendesen beléjük van nevelve a hívás megválaszolásán túl a keresztértékesítés is. Az alapfizetésük ezeknek a munkaköröknek nagyon alacsony, viszont kapnak incentive-t minden eladott plusz szolgáltatás után, így ők értékesítenek, akár akarja azt az ügyfél, akár nem. A golyók meg csak hadd röpködjenek közben és hadd szakadjanak azok a végtagok. Ilyennel nap mint nap lehet találkozni, a legördögibb az itthoni hétköznapokban pl. a meki, ahol én egy időben küzdöttem a rendszer ellen. Egyszuszra el tudtam mondani, hogy: Hello, egy mc farm menüt kérek, kólával, jég nélkül, nem lehet nagyobb, egy majonéz és nem kérek édességet. Aki még esetleg próbálkozott ilyesmivel, az tudja, hogy reménytelen. Miután elmondtam a mondatomat, bájos bociszemekkel néztek rám vissza és megkérdezték, hogy lehet-e nagyobb burgonyával és üdítővel. És ajánlhat-e még nekem egy fagyit. Szóval ez a poén nagyon jó, azt hiszem number one a toplistámon.  

Határozottan jó jelenetek voltak még azok, amikben az autobotok próbáltak terepformát ölteni, azaz amikor bújkáltak. :-) Ezek a pillanatok nagyon szellemesek és viccesek voltak. :-) Lehet, hogy csak ezek miatt megnézem majd mégegyszer.

Egyébként pedig minden jó robinak kék a szeme, a rossz robiké pedig piros. Emberi érzéseik vannak, szerelempártiak (!), egy csomót szentimentáliskodnak és a film végén kiderül, hogy ugyan ki tudnák irtani a bolygót negyed óra alatt, de azért ők az emberekre büszkék. Bizony. Lokálpatrióták itt könnyezhetnek, én meg is tettem (a röhögéstől). Szerencsére amerikai zászló nem lobogott, viszont a katonai tiszteletadást rendesen körbejárták. Összességében azt hiszem, ha csak ezeket a részeket kivágták volna, akkor sokkal jobb film lett volna. De ekkor én már komédiát néztem, minden mindegy volt és úgy döntöttem, hogy ezek is poénnak vannak berakva.

Nem értettem még azt sem, hogy a kockával miért nem gyártottak pár autobotot iziben. Kézenfekvő megoldás lett volna. Vagy hogy miért nem vetettek be egy EMP-t a filmben legalább. Csak a vicc kedvéért - ha hatástalan lett volna, akkor is be kellett volna rakni, kitérni rá miért nem ér semmit, mert így hiányzott nekem nagyon a harcjelenetek sorából. Ja, és persze az is nyilvánvaló, hogy miközben monológ és érzelmi szál fut, a csaták szünetelnek, tehát a leghalkabban elsuttogott mondat is tisztán érthető. :-) Pedig a valóságban, ha szerelmes az ember, semmi nem lassul le a kedvünkért és az idő is úgy rohan, mintha a 100 méteres futás olimpiai csúcsát akarná megdönteni. :-)

A film végén a főhőst a kockával ki akarják menekíteni, hogy ne kaphassák el Megatronék. Black Hawkokkal. Mivel már a film eleje óta szerettem volna kigyönyörködni magam, nosza, előre dőltem, nehogy egyetlen másodpercről is lemaradjak. Gondoltam majd itt pótolják az eddigieket és esetleg egy szépen vágott, lassított jelenetet is láthatok a madaraimról. Brrr. Még mindig fortyogok. Kevés volt. De majd megnézem a Black Hawk Downt újra, úgyis az az eddigi legjobb háborús film - mármint a modern hadviselésről, nehogy a Híd túl messze van vagy Leghosszabb nap rajongók nekemugorjanak :-). Pont, a BHD-t nem lehet überelni látványban sem.

A film összességében megérte a mozijegy árát. Csalódni csak azok fognak benne, akik többet várnak 2 és fél órányi nem komoly és nem komolykodó, de szórakoztató filmnél. Szerintem mindenki nézze meg és nevessetek sokat azon a világon, amiben ma élünk. :-) És ha lehet, olyan emberekkel menjetek moziba, mint akikkel nekem volt tegnap szerencsém, mert nélkülük nem lett volna ugyanaz.

Jajjaj - majdnem lemaradt. Film végi zene miatt sok mindent megbocsátottam és már csak a szépre emlékezem. Linkin Park: What I’ve done.

Jön a Transformers - a kukásautó pedig tuti, hogy egy Álca

Posted in Filmek, minden on május 29th, 2007

Transformers

7.4.7 - legalábbis az amerikai bemutatója ekkor lesz a filmnek, itthon persze marad a csütörtök, illetve az éjjelibaglyoknak a szerda éjjeli, csütörtök hajnali 1 perces kezdés. A képregényt és a rajzfilmet sosem láttam, biztosan azért, mert úgy egyébként az ilyen típusú képregények és rajzfilmek nem nagyon fogtak meg annak idején. Most viszont a film trailerét nézve a minap megfordult a fejemben, hogy hát jó, ezt valóban meg kell nézni. Kicsit olyasmi érzés volt, mint amikor felröppentek az első pletykák arról, hogy újra nekiveselkednek a Gyűrűk Ura megfilmesítésének. Akkor is az jutott az eszembe, hogy noha a könyvet biztosan nem lehet utolérni, de igen, tart már ott a technika, hogy akár jó is lehessen. És valóban. A Transformers-zel ugyanez lesz a helyzet, bár itt ugye nem a történet miatt fogok hasraesni, lévén az alapsztori egyszerű, de hogy a látvány jó lesz, az biztos. Spielberg neve zavar csak egy kicsit, a Schindler listája óta nekem ez inkább hátrány már, mint előny, bár jól tudom, hogy ez is egy olyan név, amivel mindent el lehet adni, tuti kasszasiker, fogyasztók millióit mozibacsalogató védjegy, satöbbi. Azért amit a Világok Harcával is tett pl., azt még egy darabig biztos nem bocsájtom meg. Na de Transformers: talán olyan lesz, mint a lencsefőzelék a menzán. Nehéz elrontani, így úgy döntöttem érdemes lesz megnézni is. Főleg, ha sok vicces jelenetet is sikerül belerakni, gondolok itt a trailerből arra a részre, amikor emberi főhősünk a hátsókertben rejteget egy bazi nagy alakváltót (egy autobotot) és az emeleti ablakból ordítva suttogva próbálja megmagyarázni neki, hogy legyen nagyon csendes és ne hívja fel magára a figyelmet, nehogy a mamája szívszélhűdést kapjon tőle. :-)

Azt hiszem alibiből azért kölcsönkérem a barátnőm gyerekét, biztos ami biztos. Ő amúgy is gépmániás, anyukája pedig már frászt kap ettől. Már kétévesen is igen komoly járműparkja volt a kölöknek, valamint ekkortájt kötötte el először apuci igazi kocsiját is, szerencsére senki se tört össze. :) Igen, ideális kísérő lesz.

És a trailer után pár nappal rájöttem, hogy valószínűleg miért is maradt ki ez a képregény és rajzfilm az érdeklődési körömből gyerekkoromban. Egyrészt gőzöm sincs róla, hogy akkoriban kapható volt-e itthon, ha igen, akkor anyukámnál masszívan tiltólistán volt. De ha ott lett volna a kezem ügyében sem biztos, hogy jót tett volna az nekem. Ugyanis volt (néha még mindig van) egy fóbiám, ami egy bizonyos nagyobb testű gépjárműhöz kötődik, nevezetesen a kukásautóhoz. Nem tudom miért féltem tőle, senki se értette a családban, mert egyébként nem voltam ijedős kisgyerek. De ha a kukásautó jött… Akkor kicsi jövőbeni sayed bizony fedezékbe rohant, a szó szoros értelmében. Máig emlékszem erre a paranoiára: el kell bújni, nem láthat meg - élőlénynek képzeltem. Ha már nem volt időm fedezékbe futni előle, akkor maradt a hasravágódás (lehetőleg legalább egy fűcsomó takarásában), és mivel ezt ugye bármikor és bárhol megtettem, néha bizony viccesen nézett ki a ruhám. De minden esetben megúsztam a dolgot, nem kapott el. És mielőtt orvosért kiabálnátok, közlöm, hogy ugyan félig-meddig kinőttem ezt a paranoiát, de a mai napig sem értem: egészen biztosan nem tanultam senkitől sem ezt a félelmet, nem úgy mint egyéb fóbiáimat, pl. a pókiszonyt, ami nem volt mindaddig, amíg nem láttam az arachnophobia c. filmet vagy mint a tériszonyom, amit anyutól sikerült ellesnem. A kukásautósat viszont sztem már eleve magammal hoztam. Érdekelne az eredete.

Hallottam egy olyan elképzelést ezzel kapcsolatban, hogy vannak hangok, frekvenciatartományok, amikre a gyerekek hallása érzékenyebb, mint a felnőtteké és ezek között vannak számukra ijesztőek. Ebben lehet valami, ugyanis én sokáig azt sem tudtam hogy is néz ki pontosan egy kukásautó, mivel ugye már a hangjától kifutottam a világból…  Mindenesetre így a premier előtt egyre inkább úgy képzelem, hogy a kukásautók Álcák, vigyázzatok velük. És ha a 3-4 éves csemete hasonló reakciókat produkál otthon, jussak eszetekbe és inkább engem hívjatok, ha nyugtatásra van szükség, mint az orvost. :-)


SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu