A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Péntek van, ilyenkor észrevehetően beerősít a bulvármédia-szak, de az is lehet, hogy a hétközben normál újságírók, szerkesztők ilyentájt gúnyát váltanak és lazább témákat keresnek. Ebédidő van, kikapcsolódásképp felnéztem kedvenc hírportálomra, az Indexre.

Az általános gazdasági válságon való csámcsogások után két cikk ragadta meg figyelmemet, de annyira, hogy a Velvetes boxig már el se jutottam. Pedig péntek délutánonként az a kedvencem. Az egyik cím Hatsepszut fáraónő parfümjét ígérte, a másik meg tényként közölte velem, hogy A nők a nagy pupillákra buknak. A két cikk olvasási sorrendiségén tűnődve pár másodpercig eszembe jutott, hogy mintha a pupillák tekintetében a tág szót használnánk jelzőként, nem a nagyot és ez kellő lökést adott egérvezérlő kezemnek a klikkeléshez. Nosza, nézzük meg ezt elsőre. Sajnos a cikkben az van, amit a cím is sugall, azok a fránya brit tudósok jöttek, láttak (mert nem volt a pupillájuk kitágítva, de erről majd később) és bebizonyították, hogy bizony a nő egy állat, aminek párválasztását a menstruációs ciklusa és olyan dolgok befolyásolják, mint a pupillaméret. Mert a méret, mint lényeg egy ilyen cikkből ugye nem kihagyható.

Köztudott tény, hogy a nők két dologért bármire képesek: a szépségért és a pasikért. Mondjuk előbbit is az utóbbiért, de ez most mellékes, néha párharc is van, végülis a bolygón férfiból kevesebb van. Ergo a tág pupillák hatásmechanizmusa sem újkeletű dolog, ha valamit, hát ezt üzenném legszívesebben kedves brit tudósainknak, ugyanis a női nem körében már évszázadok óta tudott dolog, hogy a tág pupillák bizony vonzóbbá teszik őket a férfiegyedeknek. Természetesen meg is születtek a praktikák, elkészült a know-how, hogyan is érhetjük el a fényviszonyoktól függetlenítetten tág és csábító pupillákat.

Manapság ilyesmit pl. szemcsepp formájában pillanatokon belül varázsolhatunk magunknak, de mielőtt mindenki elrohanna a gyógyszertárba, hadd álljon itt személyes tapasztalatom figyelmeztetésképp. Közbevetésként megjegyzem, hogy minden ezen bejegyzést olvasó és engem személyesen is ismerő ember arckifejezésére roppant kíváncsi lennék e mondat után. Egyébként pedig nem azért csináltam! ) A magyarázat szimpla, látásvizsgálaton voltam, ahol is pupillatágítót csöpögtettek a szemembe, majd a hatóidőt kiváratták velem odakint. Én addig egy makkegészséges ember voltam, a látásommal sose volt gond, orvoshoz pedig könyv nélkül nem megyek, mivel a tétlenül ücsörgést utálom, valamivel le kell kötnöm magam. A táskámból előhúzott könyv látványára a dokinő mosolyogva mondta, hogy na azt ugyan el is rakhatom, majd bugyuta kérdésemre elmagyarázta, hogy a pupillatágítás eredményeképp úgyse fogom látni a betűket. Rohadt nagy volt a sor és nem igazán bíztam a kb. 20 perc várakozási idő pontosságában, ráadásul ügyelet volt és nekem nem állt ki egy fél gerenda a szememből, így gondoltam azért mégiscsak küzdök egyet és bebizonyítom, hogy olvasni minden körülmények között lehet, amíg nem teljesen vak az ember és van világítás. Hát, úgy tíz perc elteltével már valóban nagyon megerőltető volt a dolog, végül feladtam a küzdelmet, amikor a szemben lévő falon lévő táblát se tudtam már kibetűzni, viszont a normál világítás annyira bántotta a szememet, hogy már szinte fájt. A vizsgálat után távozva pedig úgy éreztem magam az utcán, mint kacsa a céllövöldében. Saccolgattam, hogy átérek-e, milyen messze is van az az autó és mennyivel jöhet? Mire hazaértem is még akkora volt a pupillám, hogy alig látszott a szemem kékje. De az ex tényleg határozottan szebb lett, ezt nem vitatom. Vonzóbb nem, de szebb igen, normál esetben ugyanis kissé szögletes az arca.

Szóval ha csábítási célból látnátok pupillatágításhoz, vegyétek figyelembe, hogy ezzel csak olyan egyedet érdemes megcélozni, akit előtte már rendesen meg tudtatok nézni - nehogy keserű csalódás legyen a vége. Valamint célszerű bedobni a töröttszárnyú vörösbegy effektust is, akkor a férfi talán felajánlja karját - ami által a közlekedés határozottan könnyebb lesz. Egyébként legyen nálunk olyan cuki fehér bot, ám ha ezt cikinek tartjuk, akkor csak szimplán haladjunk nagyon óvatosan! Bizonyos dolgok közelebb lehetnek, mint gondolnánk, esetleg előbukkanhatnak a semmiből egyéb, a radaron addig nem jelzett tereptárgyak is!

Mivel a cikk olvasása mára már viccessé vált eseményeket idézett fel bennem, nem bántom, csak annyit teszek hozzá, hogy a címet át kéne írni újrafeltalált instant spanyolviaszra, mert újdonságtartalma nem sok volt.

Hatsepszut fáraónőről meg annyit, hogy ugyan nyilvánvaló elírás, de jó lenne pontosítani, hogy most akkor 45 és 60 évesen halt meg avagy 45 és 60 éves kora között, mert nem mindegy. Ha kétszer is sikerült neki, akkor annak nagyobb lenne a hírértéke, mint annak, hogy találtak a sírjában egy illatszeres üvegcsét, ami alapján rekonstruálni próbálják a parfümjét, de sajna majd csak egy év múlva várható eredmény. De az biztos, hogy mirha lesz benne… hát köszi szépen. Ez is akkora újdonság, hogy azt hiszem átírjuk miatta a történelemkönyveket. :))) Ha majd lesz eredménye a vizsgálatoknak, azt valami parfümszakértő tolmácsolásában szeretném inkább olvasni.

 “…“Az expedíció gyökerestől kiásott élő mirhafákat is hozott, amelyeket Hatsepszut utasítására halotti temploma mellett ültettek el” - tette hozzá Höveler-Müller. Hatsepszut Kr.e. 1457-ben hunyt el, múmiájának vizsgálata alapján 45 és 60 éves korban.…”

Az elmúlt napokban sokat töprengtem azon, hogy milyen is lenne, ha egyszercsak önálló életre kelne a saját a blogszemélyiségem. Természetesen már megint egy szürreális álom és egy újabb hétvége eredménye az az eleven emlék, amiben azt álmodtam meg, hogy milyen is lesz az az idő, amikor a saját digitális identitás-klónjaink egy rakás feladatot átvállalva meg tudják majd könnyíteni az életünket. Előre szólok, hogy a téma ezennel copyrighted, meg fogom írni. Hogy mikor, az egy másik kérdés, mert mostanában egyre kevesebb időm jut mindenre.

Illetve a vicces az: hogy ez így nem teljes igaz. Mert arra, ami fontos, azért végül mindig jut időm és amikor már-már spirális pörgésbe kezdenék a feladataim között, a szétesés és aprózódás őrületének peremén mindig rácsodálkozom, hogy hoppá, tulajdonképpen miért is pörgök? Ha nagyon akarom, akkor ezt és ezt kiemelhetem a sorból, az és amaz ráérhet később is, ezt és amazt a többi fél tucat újdonsággal együtt megérthetem 2 óra múlva is - és ez kicsit olyan, mint amikor jóanyám állt a 80-as években a keverőtárcsás mosógép mellett az udvaron, amiben éppen frissen keményítette az ágyneműket, majd gondosan szétválogatta a kispárnák huzatát a nagyokétól, a takarókat, lepedőket és akkurátusan mindent szépen katalogizálva teregetett. Merthogy helykihasználás a szárítókötélen (!) és nem ám csak úgy ripsz-ropsz műveljük azt a teregetést. Sokszor kaptam ettől hülyét otthon, emlékszem. És most én csipeszelem ugyanígy katalogizálva a feladataimat az elmém ruhaszárító kötelére.

Egyébként szeretném, ha egyszer megnyerhetném a témától való eltérések mesterének kijáró magiszteri díjat, mert szerintem jól csinálom. Még én se tudom mit keres odafent a keverőtárcsás mosógép. Nem baj, én már megszoktam magamat, csak az a baj, hogy öregszem és nem szedek Cavintont és emiatt néha lelkesen elkezdek egy témát, aztán eszembe jut 20 más annak kapcsán és a tizediknél már nem tudom, hogy mit akartam eredetileg mondani. Memóriajátékoznom kell lassan, mert ez pár éve még nem okozott gondot. Vagy csak nem beszéltem/gondolkoztam ennyit. ÉÉÉÉÉS! Akkor most megint témánál vagyok, hurrá.

Nóri barátnémról van szó részben, akiről tudni kell, hogy annak ellenére imádom, hogy nem szereti a sci-fit. A hétvégén Szentendrére mentünk ki, azt nem mondom, hogy túráztunk, mert egy 3-as BMW-ben olyat nem csinál az ember, hogy túra (mert azt lábon művelik). Németországban volt a héten előtte pár napot és nála volt egy céges autó még. (egyébként továbbra se szerettem meg a bmw-ket, de ezt tényleg csak zárójelben mondom. Szép, szép, jó, jó… de nem gyújtotta lángra sem a szívemet, sem az érzékszerveimet. Oké, azért egyszer igen, amikor valaki szórakozni akart velünk a pirosnál a 11-es úton és azt hitte lesz esélye egy gyorsulási versenyen, mert úgyis csak két maca ül abban a kocsiban. Tévedett. Hehe.)

Na szóval, Szentendrézés után, de még lakásnézés és cukrászdázás előtt felugrottunk Nórihoz egy kicsit szusszanni. Csönd volt, árnyékos szoba, ő a fotelben, én a kanapén, vasárnap és ebéd után lévén kellőképp ellazult állapotban voltunk. Ami magyarán annyit takar, hogy ültünk és néztünk ki a fejünkből. Csönd volt, ugyan ült egy tévé velünk szemben a szekrénysoron, de kikapcsolt állapotban. Majd megjegyeztem, hogy istenem, de jó is ez és hogy a fene egye meg, hogy már vasárnap délután van és holnap reggel újra pörgés lesz és ez egy borzalmas ördögi kör. Mert közben annyira MEGSZOKTAM, hogy már nem tudok tévét nézni, és nemcsak azért, mert minősíthetetlenül gagyik a műsorok.

A kereskedelmi televíziózás tény, hogy hozott egy nagy adag minőségromlást, de azért lehet színvonalasabb műsorokat találni és ugye akkor a tematikus csatornákat még meg sem említettem, lásd a nekünk kánaán AXN Sci-fit pl. Az döbbentett le leginkább, hogy már azt se nagyon tudom nézni, többnyire 20 percen belül ingerült leszek a tévétől. És tudom azt is, hogy miért: LASSÚ. Értitek? Lassú a mozgókép - és hang! Előre idegesít, hogy tudom, mire belejönnék a nézésbe, jön a reklámblokk, ami kb. annyi ideig tart már, mint a filmblokk, satöbbi. De akkor az HBO-t ki kéne bírnom… És sokszor már az sem megy, főleg egy nagyon nyüzsgős nap után. Hónapok óta nem néztem gyakorlatilag tévét, mert elgondolkozom azon, hogy lelassuljak-e annyira, hogy tévézzek vagy inkább valami mást csináljak - és többnyire a más mellett döntök.Kevés, kevés, még, még… ha információra vágyom, már nem nézem meg a hírműsort, mert idegesít, hogy nem én szabom meg a hírek szerkezetét, hogy egy hírt nem hallhatok azonnal 3-4 féle forrásból és így NEM TUDOM, hogy amit hallok, annak hihetek-e, megszoktam, hogy a net ott van kéznél és 3-4 klikk és tudom, hogy egy eseményről mit gondol ez az oldal, az az oldal, a harmadik és a negyedik dimenzió is akár és ebből alakítom ki a véleményemet. Nem nézek sorozatokat, mert ami sorozat érdekel, azt mire a magyar csatornák leadják, már láttam, akár többször is. Plusz pofátlanságnak tartom, hogy egy 40 perces epizódot képesek reklámblokkal félbevágni, ezzel 15 percet elrabolva az életemből, amit saját önszántamból sokkal jobban el tudok pocsékolni.

És az a furcsaság történt, hogy miközben próbáltam az érzéseimet és gondolataimat átadni Nórinak, azt vettem észre, hogy csillogni kezd a szeme és azonnal ráugrott a témára. Még jobban meglepett, hogy ugyanazt vette le ebből az egészből, mint én, hogy már egy ideje őt is, de még a családját is foglalkoztatja ez. Hogy gyors a világ, néha már annyira, hogy ha az ember egy pillanatra kiesik a pörgésből, akkor hihetetlenül idegenül csak áll és nézi kívülről a körforgatagot, miközben mindenki, aki odabennt van, azt hiszi, hogy ő bolondult meg. Vagy csak alszik. Esetleg halott. Míg kívülről nézve az a fajta rohanás és hajszoltság, amit nap, mint nap átélünk odabennt, már nem tűnik normálisnak. És amíg úgy gondoltam, hogy ezt csak én élem meg, látom így és csak az én sci-fi bolond fantáziámat piszkálja ez a téma, még nem is vettem annyira komolyan.De amióta láttam a barátnőmön a változást, amin keresztül ment a téma feldobása után, azóta ott motoszkál bennem a félelem is a téma komolyanvétele mellett.

Tiszta szerencse, hogy minden héten fixen van egy nap, amikor amúgy Szun-ce-san nyerhetek. Hiába hív a borg kocka és közli velem, hogy minden ellenállásom hasztalan, amíg ők regenerálódnak, én megpattanok. Búcsút intek a lemmingtábornak is, akik közül sokan még hétvégén is kempingeznek a szakadék felé tartó úton, én ilyenkor közülük is kiválok. Hiszen jön a hétvége, és ez a hétvége is jó lesz. Vár rám az Éjszakai Őrség, ahol önkéntes szolgálatot vállaltam, a Kozmikus lottón is elég nagy a jackpot, a Kapu a Csillagokba a dvd-n keresztül nyitva áll, az Elsüllyedt város  szintúgy, csak növesszek kopoltyút hozzá és még annyi minden, ami egy teljes élet minden hétvégéjére is bőven elég. Nekem sokszor a hétköznapokra is, hiszen vagy minden sci-fi vagy semmi nem az. Mert mi is a sci-fi? Kinek mi ugye, eltérőek a vélemények. Nekem egy életforma, a gondolatok tökéletes szabadsága, a létezés, a világmindenség és minden. Néha sajnáltam, hogy megkopott a fénye, hogy kicsit klisés lett, nincs újabb és újabb izgalom minden napban, amikor megjelenik valami újra, amitől éppen befelé nőhet az ember haja vagy megtudhatja az élet minden kérdésére a választ (42), de ma már nem sajnálom. Egyrészt mert egy csomó ritkábbnak számító könyvet fel lehet lelni némi türelemmel az antikváriumokban, másrészt mert úgy tűnik - és ezt csak nagyon csendben merem kiejteni a számon, hogy úgy fest, a sci-fi is reneszánszkorát éli. Talán újra divatba is jön, ami mindenképpen izgalmasan hangzik, hiszen túlléptünk egy hőstörténeti sci-fi korszakon. Rengeteg várakozással néztek eleink ezekre az évszámokra, simán folytatódhatna ez a játék. Álmodjunk előre. Sokszor hallottam már, hogy nincs új a nap alatt és hogy a sci-fiben gyakorlatilag már mindent megírtak, amit meg lehetett írni. Na ezt soha nem szeretném elhinni. Nem is értek egyet vele persze.  De ez már egy másik bejegyzés része lesz… Én ezen a hétvégén is az univerzum másik végében leszek. Van ott egy jó kocsma, változatos életformákkal, fura, de ütős italkínálattal, fénnyel, füsttel és sztorikkal szédítő kis zugocska.  :) 

Nem tudom érdekel-e még valakit, de legyen itt egy térkép, nehogy az esetleges érdeklődök eltévedjenek. Fő a pontosság, kéremszépen.