Mint a villám
Posted in Könyv, Listák, személyes, minden on december 14th, 2008Soha nincs elég időm olvasni mostanában. Vagy csak túl nagy a dömping könyvek terén. Esetleg mindkettő, a Galaktika is annyi címet adott ki idén, hogy csak csóválom a fejem. Minek? Ilyen kicsi piacra ennyi könyv, ráadásul a netes vélemények alapján egy részük nem is érte meg a nyomdafestéket. No de mindegy.
Szóval újra össze kell raknom a karácsonyi kívánságlistámat, mert ha a könyvvásárlást szimplán a húgomra bízom, az holt ziher hogy vagy olyasmit kapok, ami már megvan vagy olyat, amit úgyse kéne. Ezért a múltkor bediktáltam neki nagy hirtelen egy rakás címet, hogy na, ezekből bármi jöhet t. családom jóvoltából a karácsonyfa alá. Erre nem elhagyta a listát?! 1 hónapja naponta cseszegetett pedig miatta, hogy mondjak már valamit, mert nem akarja az utolsó percre hagyni. Két hete nyugalomban vagyok, végetért a terror, leadtam a listát, erre tessék. Hát igen, ilyen az én családom, én se véletlenül lettem olyan, amilyen. Büszke is vagyok hugira, ha nem hagyta volna el a listát, már túl tökéletes lenne.
Így is az.
Szóval a kívánságlistán a következő tételek állnak:
A Galaktikás könyvek közül:
Gibson: Árnyvilág (bár a holnap tegnapja után kicsit félek Gibsontól)
Wilson: Tengely (mondjuk a Pörgéssel is komoly problémáim voltak)
Mary Shelley: Az utolsó ember (semmi előítéletem nincs, nem is hallottam róla másoktól sem)
Harrison: Fény (olyan megosztó véleményeket hallottam róla, hogy ezt spec nagyon szeretném elolvasni)
Dunyach: Halott csillagok (Kell. Pont. Már csak a cím miatt is.)
Harrison: Helyet! Helyet! (állítólag jó)
Az Agave-től:
Dick: Istenek inváziója (a borító fogott meg, aki emlékszik a régi képre a jobb felső sarokból nálam - Cat eye nebula -, az nem csodálkozik)
Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst (szvsz a legjobb stílusú - és fordítású - komikus bűnügyi sorozat egy nekem még nem meglévő darabja, ami kihagyhatatlan. Block számomra olyan, mint Wodehouse, és a legélettelibb karaktere Bernie Rhodenbarr)
Agave 100 (kell, pont.)
Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről (Le Carré etalon, már most várom az Agave által tervbevett jövő évi sorozatot tőle)
Na most.. Ami a Galaktika által kiadott könyvekből nem szerepel a listán, az vagy megvan már, vagy nem is lesz meg soha, és ugyan a fenti egy többszörösen szűrt és szűkített lista, csupa olyan könyvvel, amit előbb-utóbb úgyis megvennék, azért mégis aggasztó. 10 könyv… Mi történik, ha mindet megkapom????
Ismerem magamat, a forgatókönyv a következő lenne:
- eszeveszetten és csillogó szemekkel tépném le a csomagolást a könyvformát rejtő ajándékokról
- végtelen ciklusba esve tapogatnám őket külön-külön, majd párosításban, ide-oda rebbenő, kapkodó szemekkel
- ott helyben a bolondokháza kellős közepén belelapoznék abba, amelyik a legjobban tetszik
- majd még vagy négy másikba, miután hazaértem
Végeredmény:
Minimum öt könyvet olvasok ismét egyszerre, miközben verem a fejem a falba, hogy nem tudok elég gyorsan olvasni.
Idén már nem először kerül elő a tudatom mélyéről az igény, hogy el kéne sajátítanom a gyorsolvasás tudományát. Már odáig jutottam, hogy vettem a témával kapcsolatban könyveket, amiket így karácsony előtt elkezdtem fellapozgatni. Hatezer szó percenként, ez az álom lebeg szemeim előtt. Ha sikerülne, pikk-pakk javulna a könyvespolcaimon az olvasott-olvasatlan könyvek aránya, úgyhogy ez a legfőbb érv a technika magamévá tétele mellett. Az ellenérv érdekes mód a saját tudatom határainál gyökerezik, ami nem képes elfogadni, hogy fotóolvasással, gyorsolvasással, nevezzük ahogy akarjuk, megmaradna nekem ugyanaz a megértési élmény, ami most így hasból is felidézi a Raj 601. oldalát, amit betűről-betűre, hagyományos módon olvasva és kiélvezve tettem magamévá. Félek kicsit, hogy a cél úgy szentesítené az eszközt, hogy közben elveszíteném a lényeget, amiért olvasni szeretek. Ugyanakkor paradox módon ahogy olvasom a könyvet, hogy miről is szól ez a technika, mi is a lényege, azt tapasztalom, hogy alapjaiban nem különbözik sokban attól, ahogy nekilátok egy könyvnek. (már amikor egy könyvet olvasok csak egyszerre, mert az is ritka, viszont nagy dicséret.) Sosem az az első lépés, hogy felütöm az első oldalon, aztán csak úgy elkezdem olvasni. Van előjáték is, nézegetem a borítót, a fülszöveget, a tartalmat, ha van, átpörgetem a lapokat és csak utána látok hozzá, ha megvan a kémia. Ha a sztori megfog az elején, elég gyorsan, pár óra alatt kivégzek egy könyvet, no de ehhez ugye az is kell, hogy az embernek legyen pár egybefüggő órája, amit az olvasásnak tud szentelni. Ha a könyv megéri és magába szippant, akkor ez a pár óra rendszerint az éjszakáimból megy el, amikor is aludnom kéne, de hát azzal úgy vagyok, hogy bepótolható. (a ráncaimat meg majd eltünteti a kozmetikus) Ilyen jó könyv és történet (plusz a megfelelő lelkiállapot) azonban egyre ritkábban van. Emlékszem, hogy tizenéves koromban a napi átlagom minimum egy könyv volt a nyári szünetben, néha több is. De a mai napig is, ha egy történet és köztem megteremtődik az összhang, azaz a történet és stílus olyan jó, hogy nem tudom a könyvet letenni, akkor hamar kiolvasom, észre se veszem, hogy mindjárt itt a hajnal. De egyre több a könyv, az információ, folyamatosan új és új témák, címek kerülnek elő, amik érdeklnek, érdekelnének és sokszor érzem a nyomást, hogy jesszusom, ha főállásban olvasnék se érnék mindennek a végére a megfelelő ütemben. És ilyenkor jön az, hogy egyszerre öt könyv hever körülöttem, minden nap egy másikat olvasok szinte, várva a pillanatot, hogy valamelyik annyira elkapjon, hogy azt és csak azt akarjam olvasni. Ha ez megtörténik, sima ügy az olvasás és hamar kipipálódik a könyv. És valahol itt rejlik a titok, ami a gyorsolvasás kulcsa is egyben, ugyanis a technika ismertetésében a lelki ráhangolódás szinte nagyobb hangsúlyt kap, mint az olvasás maga. És ez nagyon elgondolkoztató, mert lehet benne valami. Azt mondja, hogy a borító, a fülszöveg, a tartalom és a figyelmünk 100%-osan a történetre való koncentrálása által az elménk ráirányítható a kulcsszavak és a történet szempontjából fontos gondolatok kvázi automatikus kiszűrésére, innentől már csak annyi dolgunk van, hogy először lapról-lapra fotózzunk, próbáljuk a látóterünkbe befogni az oldalakat, majd miután ez megvan, némi idő elteltével (aktiválás), vegyük újra kézbe a könyvet és futtassuk végig a sorokon a szemünket. Mégis szkeptikusan álltam hozzá a témához mindaddig, amíg nem láttam valaki másnál működni.
Nevezetesen az exem volt az. Sokáig nem tűnt fel, mert ő sokkal technikaibb ember volt annál, hogy szépirodalmat fogjon a kezébe és a szaklapok átlapozgatását látva nem is gondoltam volna arra, hogy azokat ő annyival el is olvasta. Pedig igen. Ott lett gyanús a hihetetlen olvasási sebessége, amikor egyszer, miután sikerült becsalogatnom magammal a Libribe, kiszúrt magának 3 könyvet. A Blockokat az Agavétől neki köszönhetem, ő vette észre, hogy azok a sztorik jók lesznek. Szóval vettünk egy rakás könyvet, hazajöttünk és úgy voltam vele, hogy most az elkövetkezendő hetekre elég kanapén töltött óránk lesz, olvasgatva. Még aznap délután el is olvasott a háromból kettőt, miközben én Frederick Pohl Átjáró sorozatának egy újabb kötetét kezdtem el olvasni - és köpni-nyelni nem tudtam, mert én kb. a könyv negyedénél jártam, amikor ő lerakta a másodikat, mondván, hogy annyira jók voltak, hogy a harmadikat meghagyja holnapra és majd olvassam el én is őket. Még idézni is tudta belőlük a jobb poénokat. Először nem akartam hinni neki, de később, miután én is elolvastam a Block könyveket, el kellett ismernem, hogy igaza volt. Nem értettem azonban, hogy hogyan sikerült ilyen gyorsan valóban elolvasnia őket és noha hallottam már a gyorsolvasásról, elképzelni se tudtam, hogy pont ő, aki nem is szeret annyira olvasni, hogy a fenébe került ilyesminek a közelébe. Kiderült, hogy a középiskola, ahova járt - és nevet szándékosan nem mondok -, tanította nekik ezt a technikát. Azóta kerülgetem a gyorsolvasást és az agykontrollt és lebeg lelki szemeim előtt az, hogy ülök a kanapén egy délután, mellettem az asztalon öt könyv… És én sorban szépen elolvasom őket együltő helyemben és utána még marad időm megnézni az esti filmet is a tévében.
De a tanult minták nagyon meghatároznak és én nem így tanultam meg olvasni. Egy csomó beidegződést kéne levetkőznöm és rengeteget kéne gyakorolni, mégis, mivel láttam, tudom, hogy nem lehetetlen. Működik. Aki ismeri ezt a technikát, illetőleg találkozott már olyanokkal, akik használják, bátran kommentelje be a tapasztalatait ide alulra. Érdekelne. Én pedig meg fogom próbálni, mert nagyon remélem, hogy a karácsonyfa alatt megtalálom azt a fenti tíz kötetet idén.
És jó lenne gyorsan-gyorsan mindet elolvasni.



