A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Archive for the 'könyvesboltok' Category

Utánunk a vízözön… :-)

Posted in Könyv, csak sci-fi, könyvesboltok on október 29th, 2007

Az elmúlt fél évben új hobbira tettem szert. Mióta megfogadtam a tanácsot, miszerint szép dolog antikváriumi könyveket venni és a klasszikus sci-fit olvasgatni, azért törődjek a mával is, időnként végigzaklatok pár könyvesboltot könyveket keresve és ma rájöttem, hogy ennek a sportnak az addiktív oldalán túl még hatása is van. No persze nem olyan, mint amit az átlag halandó gondolhatna… 

A vonzáskörzetem tartalmaz egy Duna Plaza nevezetű komplexumot, meg rajtuk kívül még a Nyugati téri Alexandráig is könnyen eljutok. Szóval, ha nem is sok boltot, de párat lassan már úgy ismerek, mint a tenyeremet és helyenként már az eladók is megismernek. Hurrá. Évek óta jártam már mindegyikbe, csak eddig az arabszótáraim körüli tortúrán túl más attrocitás nem ért, lévén nézelődtem csak és ha valami megtetszett, elkísértem a pénztárig. Mióta azonban főképp kortárs hazai sci-fire vadászok, minden megváltozott. Tapasztalataimat összegezve elmondhatom, hogy a Libri rendszerezése szerintem úgy szar ahogy van. Ritkán vásárolok bestseller könyveket, no de azon kívül ugye annál többet, így rendszeresen elveszek náluk. A kategóriáik ugyan hangzatosak, de nélkülözik a SCI-FI ITT táblákat, tehát belépvén az ember rutintalan gyermeke elbizonytalanodik, hogy most a regények, a világirodalom vagy esetleg a szakácskönyvek között keresse vágyálmai tárgyát. Mondom, a rutintalanjai - mert én ilyesmivel már nem is fáradozom nevezett üzletben. Ha cél nélküli vadászatra esek be, akkor végigsétálom a boltot, ha meg keresek valamit, megyek szépen a számítógép környéki eladókhoz vagy pénztárosokhoz és megkérdezem van-e. A Libriben általában sosincs semmi sci-fi témában (náluk egyedül F. Pohl Átjáró sorozatát sikerült anno megvenni). Ami miatt mégsem dobom ki a 10%-os kártyájukat, az az, hogy eddig az ő eladóik és hozzáállásuk legalább normális volt. Fel tudom tételezni a dolgozóikról, nem is egyről, hogy valóban szeretik a könyveket. Ez pedig ugye köztudottan nem általános dolog manapság, még egy könyvesboltban sem. 

Szóval a múlt héten egyszer már körbejártam a Plaza könyvesboltjait.

Földszint, Libri, pénztár:

- Jó napot kívánok, László Zoltán új könyvét keresem, a Keringést. Kapható már esetleg Önöknél?

Kis bogarászás, egy ujjal gépelés a 21. században, majd törlés, újragépelés, megtorpanás.

- Mit is mondott, milyen László?

- László Zoltán - magyarázom türelmesen.

Újabb nekifutásra már sikerül, majd közli velem az eredményt:

- Nem, sajnos nincs a rendszerünkben.

Köszike és távozás. Nem szabadulsz, jövő héten újra jövök, tettem hozzá gondolatban.

I. emelet, Alexandra, itt nem beszélgettem elsőre, mert tudom hová dugják a sci-fiket:

SF polcok túlnyomórészt fantasy kínálatának átszaglászása. Mellékhatás van, egész jó helyen is, Csonkolás is van, ippeg mellette, hurrá. Poszthumán nincs vagy csak eldugták, Keringés sehol. Körbekémlelés, egy eladó se látszik a környéken. Maradt a pénztár, határozott léptekkel és vereségem teljes tudatában oda is mentem. Az Alexandrában azonban mindig meg tudnak lepni valamivel… A fentihez erősen hasonlító helyzet ismétlődött meg, annyi különbséggel, hogy itt az eladó jobban tudott gépelni és László Zoltán neve sem volt ismeretlen a számítógép adatbázisának. Hiperballada volt, Keringés nem. Az eladóhölgy ekkor megkérdezte tőlem, hogy biztosan van-e ilyen könyv, egész biztos erre gondoltam? Vettem egy mély levegőt és megtartottam magamnak a véleményem, miszerint vajon mégis miért kereshetem, és úgy döntöttem viccre veszem a dolgot. Közöltem vele, hogy meglehet csak álmodtam az egészet, de azért köszönöm, hogy megnézte. Kicsit furán néztek rám a kollégájával ahogy távoztam, de ez nem zavart, mert én is furákat gondoltam közben.

Múlt hétre ennyi csalódás nekem elég is volt és mivel a Mórót a DP-ben bezárták, a maradék Könyvsarokba már nem mentem be, mert ott se kínálat, se hozzáértés, én meg már pont eléggé felbosszantottam magam az Alexandrában.

Ma ki kellett mennem újra a Plazaba virágcsokrot készíttetni, így a holtidőben gondoltam a rend kedvéért ismét meglátogatom kedvenc mamutjaimat, hátha. A Libriben mázlim volt, mert egy ismerős eladó elgáncsolt szinte már a bejáratnál mosolyogva, hogy segíthet-e. Naná, elmondtam mit szeretnék és már szaladtunk is az Agyhoz, azaz az SQL szerverük bolti manifesztációjához, mert a név ugyan rémlett neki, de a könyv nem. Ez is valami, gondoltam.

Kedvenc eladóm kis idő múlva meg is szólalt:

- Hát, ez úgy látszik még a jövő zenéje… 

Ha a hír nem szomorított volna el kissé, akkor biztos nevettem volna egyet ezen, hiszen egy sf könyv esetében ennél frappánsabb válasz nincs is. Így csak elköszöntem. Majd még benézek.

Irány az első emelet. Már messziről valami megmagyarázhatatlan jókedv öntötte el a szívemet, egész pontosan a mozgólépcsőn állva. Tudtam, éreztem, hogy itt valami most lesz. Kicsit közelebb érve az Alexandrához látom ám, hogy a bolt sötét, de teljesen, pedig az ajtó nyitva, rács fent, tehát elvileg nyitva vannak. Egy szerelő kinézetű srác a bolt előtt gordiuszi csomós játékot játszott egy hosszú narancssárga tápkábellel és még nem volt biztos melyikük fog nyerni. Nocsak - gondoltam -, csak tán nem áramszünet? Mindent megértettem, ahogy közelebb értem.

Az Alexandra teljes személyzete térdelőhelyzetben az üzletben, felmosóvödrök jobbról és balról, mindenki izzad, a bolt pedig úszik (szerencsére a könyvek nem voltak veszélyben). A takarítógép pedig, amit nemrég vihettek oda, áram hiányában némán és lenézően sztrájkolt felettük. Meg kellett állnom egy pillanatra, ilyet azért mégsem láthat az ember minden nap. Tekintetem a múlt heti eladóhölgyet kereste, akit meg is láttam hamar, szinte a lábaim előtt, a bejárathoz közel térdelt és kármentesítette a padlót. Úgy éreztem, hogy elégtételt szolgáltatott az élet. Nekem és a méltánytalanul rendszerbe vagy polcra nem kerülő könyveknek. :-)

Délután megint arra megyek. Hátha…. :-)

Ja, mindezek után, szintén valami isteni sugallatra bementem a Könyvsarokba, ahol soha semmit nem lehet megkapni. Volt a rendszerükben a könyvből, sőt pénteken már ebben a boltban is lesz. És tudom, hogy a Károly körúton már megvehetném a Keringést, de nem tehetem. Még csak 2*2,5 boltban jártam és ha ezek után hirtelen egy újabb boltban rögtön és készségesen azt mondanák nekem, hogy: - László Zoltán? Hát persze, hogy van az új könyvéből, nézze csak, ott áll a bolt közepén halomban, mennyit vinne? - már-már csalódott lennék. Végtére is onnan hova lehetne fejlődni? :-) Inkább Keringek még kicsit a Plazaban - pedig a szomorú a dologban az, hogy ha az egyik mamut Károly körúti boltjában már van, akkor lehetne ilyen alapon az összes boltjukban is.

Kéne valami Lumnitzer nővéres kommandó a hazai könyvesboltokba is… Ha pár hasonszőrű, cseppet dilis sci-fi könyvmoly sokat blogolna erről, még a végén el is érhetnénk valamit. Vagy már megint túl naív vagyok?


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu