A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Picit naftalinszagú ez a hétfő, és még mindig nem vagyok szabadságon. Reggel, szokásos, kávé előtti holdkórosságommal jöttem be szépen munkahelyre, esett az eső, ami legalább jó, szeretem. Persze csak akkor, ha nem ázom bőrig tőle, mert munkahelyen nem jó fél napon át száradozni. Juventus rádiót hallgattam, és egyszercsak, már a beérés pillanatában, felcsendült egy régi szám. Mellesleg jegyzem meg, hogy a Juventus kicsit túlzásba vitte szerintem a váltást, lassan már tényleg csak a rádio1, meg a danubius maradnak a mai slágereknek, mindenhol máshol dúl a nosztalgia. Ez a szám is olyan volt, amit emlékszem anno nagyon szerettem, ezért bizonyos húrokat még úgyis meg tudott pendíteni bennem, hogy ma már csak a rádióban hallgatok meg ilyesmit. Maxi Priest, Close to You (I just wanna be close to you…). Van vagy tíz éve, hogy utoljára hallottam ezt a számot, figyeltem a szövegét és valahogy nem volt kedvem röhögni az ízlésficamomon. Pedig rémes, mert egyik felem legszívesebben helyben kikapcsolta volna, a másik meg vele énekelt. Én meg csak léteztem ott a két énem között és utáltam is, meg nem is. Azt hiszem most az: Ezt le kell töltenünk énem van fölényben, meglátjuk bírja-e a küzdelmeket, míg hazaérek, mert a másikat se kell félteni. DJ Tiestoval próbál küzdeni éppen (Adagio for Strings), míg én a felszínen már leszerveztem a fél napot és elolvastam a pénteken felgyűlt potomnyi negyvenvalahány levelem. De ez a naftalinszagú noftalgiaérzés csak nem hagy békén. Be kéne mászni a takaró alá és olvasni, meg zenét hallgatni egész nap. Azt hiszem ma nehéz dolgom lesz a koncentrálással. Mintha csak a margón léteznék most, és úgy minimum két darabban vagyok. Esetleg háromban, ha a szemlélődő énemet is beveszem a csapatba. Még jó, hogy ikreknek születtem, különben ez az érzés biztos megviselne.

Na jó, lecserélem DJ Tiestot valami másra, mert esélytelen most szegényke. Kár, hogy nincs nálam csak pár DM szám, hiába, kevés az az 1 GByte hely a kedvenc zenéknek.

Nem tudom ugyan teljesen átérezni milyen lehet nem tudni, hogy akár csak fél óra múlva is életben lesz-e még az ember. Elképzelni el tudom, de ez semmit nem változtat azon, hogy nem fér a fejembe, hogyan juthattunk el idáig.

Az Ázsia kupa elődöntőjében végül Irak győzedelmeskedett Dél-Korea felett, volt is hatalmas ünneplés otthon. Irakban, ahol úgy napi pár órára van áram, mert hiába vannak olajmezőik, a generátorokig csak korlátozott mértékben jut el a benzin. Egy országban, amiben még mindig élnek emberek, és próbálnak emberek maradni a biztonság, az egység és a szórákozás teljes hiánya nélkül. Próbálkoznak a túléléssel és próbálnak nem folyton rettegni. A meccs után azt hitték, kaptak egy szabadnapot a rémálomból.

Az emberek kimentek az utcára, hogy ünnepeljenek és kicsit kiengedjenek, jól érezzék magukat. Hiba volt. Mikor láttam a ma reggeli híreket, első dolgom volt ellenőrizni a két kedvenc iraki blogomat (szunnita fogorvosok, sógorok), és kicsit aggódtam. Főleg Mohammed és a felesége miatt, akik fiatalok, az asszony most diplomázott le és azt sem tudták rendesen megünnepelni, tudtam, hogy ezt az alkalmat ők biztosan nem hagyják ki egy kis bulizás reményében. Szerencsére a tömeget látva eszükbe jutott a dolog jó oldala mellett, hogy ezt bizony remekül ki lehet használni öngyilkos merényletekhez és inkább hazamentek. Így ők most is élnek. Legkevesebb 50 halott és 135 sebesült, két robbanásban, ezt mondják most a hírek. Ködösek, a számok attól függnek, melyik hírcsatornát nézi meg az ember, de akkor is: ez csak 1 nap. És csak Bagdad.

Átnéztem Zeyadhoz is, hogy vele mi van. Statisztikázik. Elmúlt egy hónap, azonosítatlan holttestek száma 592. Megkötözött, bekötött szemű és kivégzett emberek az utcákon, a youtube pedig zárolta az accountját, mert a videok, amiket feltesz - túl véresek. Hát ki kellett mennem rágyújtani.

Azt hiszem senki nem tudja ezt a szunnita-siíta-kurd kérdést megérteni, aki nem él benne, de még ők se nagyon. Irakban biztosan polgárháború lesz, így is csak a látszat szerint van ott bármilyen kontroll is. Illúzió, minden katona csak egy bábú abban a sakkjátszmában, ahol nem nyerhet egyik fél sem. Próbáltam volna helyrerakni egy kicsit a reggeli híreket, örülni, hogy nem ott kell élnem, de nem nagyon ment. Ez még így is túl borzalmas nekem. Joe jött ki utánam az erkélyre, most volt otthon nemrég, és hozott csokit szuvenírba. Hát szabja át az isten a világot, túl szürreális ez nekem.

Itt áll a csoki az asztalomon és nem tudom mihez kezdjek vele. Megenni most biztosan nem tudom, és holnap is ugyanezt fogja felidézni az emlékezetemben.

Na most hatalmas dilemmában vagyok. Néha, egy vacsora, némi bor vagy ki tudja minek a hatására egészen fura álmaim vannak. Mint a tegnap éjjeli. Egyszerűen papírra akart mászni, és mire befejeztem már tudtam, hogy ez egy kivételes álom. Kicsit átírta a kezem a valóságban, de az érzés megmaradt ugyanannak, mint amit akkor éreztem, amikor reggel felébresztettek. Álmodtam is volna újra vissza, de emlékezni is akartam mindarra, amit addig álmodtam. A kettőt együtt nem lehet, egyik élmény mindig elnyomja a másikat. Így kivételesen zsörtölődés nélkül hagytam el az ágyamat és pár perc alatt elkészültem. A gépemhez akartam érni minél előbb a munkahelyemen. Végül a java részét itthon tudtam csak leírni és azt hiszem felpakolom ide a blogba, de jelszóval védetten. Grafomán vagyok és ugyan a fiókom tele van történetekkel, nem szokásom megosztani őket. De ezt most muszáj, viszont nem akarok senkit sem terhelni vele. Megértettem valamit ma éjszaka. Akit érdekel, kérje el a jelszót tőlem.
Ajánlom a wordpress motornak, hogy rendeltetésszerűen működjön nekem.

Már technikailag holnap van, nekem viszont még nem az, mert még nem aludtam rá egyet. Fél három múlt és marhára nincs kedvem még aludni, pedig fáradtnak valahol fáradt vagyok. Nagyon szép félhold van ma éjjel, a szélnek hála tiszta idő és jó látási viszonyok. Egyszer bizisten elmegyek a nyáron egy csillagvizsgálóba, ugyan rohadtul nem értek én ehhez, de szeretem nézni az eget… Hazafele jövet egy srácba botlottam az utcán a lámpa alatt, először azt hittem drogozik, utána láttam, hogy távcső van nála. Ő is a holdat nézte. Még van remény, gondoltam, ez annyira nem tipikus jelenet volt, hogy muszáj volt mosolyognom rajta. Egy pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy elkérem a távcsövet tőle kicsit, de végül letettem róla. A holdat megnéztem már így is, meg beszélgetni se volt kedvem (még a végén kiderülne, hogy 5 éve a szomszédom ), és hűvös is volt, radiátor meg nem volt nálam. Egy cigi a parkban, aztán hazatoltam a biciklit a frissen gyűjtött emlékeimmel. Most pedig itt ülök és azon gondolkozom mit hoz a holnap. Biztos nincs sok értelme ilyesmin töprengeni, az ember örüljön annak, ha egyáltalán büszkélkedhet egy holnappal. Sokaknak ez sem adatik meg. De jobban örülnék, ha végre számot vethetnék a múlttal és leírhatnám a margóra az egészet. Egy tiszta lapot kérek! Méghozzá gyorsan, mert szükségem van rá. Pedig valójában minden csak annyira bonyolult, amennyire azzá teszi az ember, de azért én ebben elég jó tudok lenni. Most például azt nem értem egészen, hogy miért nem félek. Érdekes lesz a holnap, mert néha mindent megváltoztat. Igazán várhatna még egy kicsit. Úgy 50 évet például. Lehet, hogy kicselezem és nem is fogok aludni inkább egyáltalán és akkor ezt a mostani holnapos mumust megúszom. Nem, nem akarok gondolkozni, vegyék el a két maradék agysejtemet! Még összevesznek itt nekem.

Hm, milyen megtévesztő is az, amikor azt mondom jé, ez az eddigi legrövidebb bejegyzésem.

A jövőlátó ember a valóságban…

… egy rendszer lesz. És a katonaságé természetesen, no meg a multiké. Jövőnéző blogján futottam bele a hírbe, miszerint az amerikai védelmi minisztérium kifejlesztet egy a miénkkel párhuzamos világot, csaknem ugyanannyi virtuális lakossal, mint ahányan lélegzünk is a bolygón.

Valahol tényleg minden sci-fi, csak ettől a felfedezéstől most valahogy mégsem vagyok maradéktalanul boldog. Érdekelne, hogy Silverbergnek mi a véleménye erről az egészről.

Link itt: http://jovonezo.blogter.hu/?post_id=168771

Nem ragoznám azt, amit jövőnézőék már egyébként is leírtak, már az is épp eléggé megdöbbentő és kétségbeejtő, ami információkkal a fent nevezett rendszer elődje már bír. Az 1:100-hoz arányt is nagyon durvának találom. A mondást pedig, miszerint a “pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” nagyon igaznak. Nincsenek illúzióim, eddig is modelleztünk, de ebben veszélyesen nagy a potenciál. Ez már valahol a bizonytalan információk kezelésének a tárgyköre logikai adatmodellekben… Egy lépésre lennénk már csak?

Viszont nem értem, hogy az ilyen projektek miért nem vetnek fel ugyanolyan hangos etikai vitákat, mint a génmanipuláció vagy a klónozás. Hiszen ez is az, csak éppen nem a valóságban készül rólunk másolat, hanem a virtuális térben. Jó, tudom, nyilván ferdítek itt most kicsit, hisz x.y. személyisége nem kerül majd bele teljes egészében a rendszerbe, hisz ha ilyesmire képesek lennénk, már egy egész más világban élnénk, és meglehet már sor- és típusszámokat viselnénk nevek helyett, de arra alkalmas lesz a rendszer, hogy az egyedeket összekössék a netes szokásaikkal, érdeklődési köreikkel és egy rakás információval, amiket mi magunk adunk ki magunkról, így hivatkozási alapként felhozható, hogy nem tartjuk őket titkosnak. Bár állítólag az SWS-ben senkit nem úgy fognak hívni, ahogy valójában hívják és típuscsoportok lesznek az egyénekre, de ezt sem tartom megnyugtató érvnek. Mi alapján alakítják ki a csoportokat? A neten csak annyit találtam, hogy a különböző regisztrációs hivataloknál elérhető és az általunk különböző oldalakon publikussá tett adatok alapján egy “hasonló személyt” kreálnak.

Erre a cikkre rátalálni most körülbelül olyan volt, mint egy rossz rémálom. Engem aggaszt, hogy multinacionális vállalatok tesztelhetik azt, hogy egy adott csoport, közösség hogyan reagálna egy új reklámra, egy új termékre, hogy egyes híreknek vagy a gazdasági mutatók változásainak milyen hatásai lehetnek a társadalomra, mi lenne, ha a vízkészletünkkel történne valami, ha bomba robbanna, megváltozik egy adott térség éghajlata ha, ha és ha. Rengeteg ha és noha gyanítom a negyedét sem tudom elképzelni annak mi mindenre lehet még ezt felhasználni, már ez is éppen elég ahhoz, hogy kirázzon a hideg. Mi van, ha ez rossz kezekbe kerül? Árgus szemek figyelik és elemzik a jelenünket, modelleznek és ebből bizony, ha elég adat áll a rendelkezésükre, nagyon sok minden leszűrhető. A totális vagy inkább globális manipuláció pedig onnantól kezdve egy lehetőség, amit bárki megvehet, akinek van elég tőkéje erre. Egy dolog biztos: busásan megtérül majd. 

Engem csak az érdekelne, de az komolyan, hogy még ha készül is egy ilyen szintetikus szimuláció, miért nem úgy látnak hozzá a fejlesztéshez és megvalósításhoz, hogy mindenkié lehessen? Rengeteg pénzbe kerülhet, de ezt nonprofit szinten kellene tartani ahhoz, hogy minden rossz szájíz ellenére elismerjem: van jó része is. Mert van jó oldala annak, ha le tudjuk modellezni, hogy a klímaváltozás kapcsán milyen ütemben alakul át egy térség, ha előre látjuk, hogy mit hozna, ha kiesne a következő évi gabonatermés vagy cukorrépa 40%-a, vagy mi történne, ha a szomszédban újra háború lenne. Továbbmegyek: annak is látom az előnyét, ha arra is képessé válnánk, hogy megmondjuk, mikorra várható egy katasztrófa, legyen az akár természeti, gazdasági vagy humán eredetű. De hogy ezt árusítsák, azzal nagyon nem értek egyet. Így tálcán kínáljuk a visszaélések lehetőségeit. Illetve rosszul fogalmazok: tálcán kínálják a visszaélési lehetőségeket egy világban, amiknek az alanyai mi vagyunk, egy világnak, aminek az uralkodó entitásai már most sem nevezhetőek természetes személynek.

Vajon a két cicám is bekerül…? Tuti. Az élelmiszeripar is nagy biznisz… 

Tiszta szerencse, hogy minden héten fixen van egy nap, amikor amúgy Szun-ce-san nyerhetek. Hiába hív a borg kocka és közli velem, hogy minden ellenállásom hasztalan, amíg ők regenerálódnak, én megpattanok. Búcsút intek a lemmingtábornak is, akik közül sokan még hétvégén is kempingeznek a szakadék felé tartó úton, én ilyenkor közülük is kiválok. Hiszen jön a hétvége, és ez a hétvége is jó lesz. Vár rám az Éjszakai Őrség, ahol önkéntes szolgálatot vállaltam, a Kozmikus lottón is elég nagy a jackpot, a Kapu a Csillagokba a dvd-n keresztül nyitva áll, az Elsüllyedt város  szintúgy, csak növesszek kopoltyút hozzá és még annyi minden, ami egy teljes élet minden hétvégéjére is bőven elég. Nekem sokszor a hétköznapokra is, hiszen vagy minden sci-fi vagy semmi nem az. Mert mi is a sci-fi? Kinek mi ugye, eltérőek a vélemények. Nekem egy életforma, a gondolatok tökéletes szabadsága, a létezés, a világmindenség és minden. Néha sajnáltam, hogy megkopott a fénye, hogy kicsit klisés lett, nincs újabb és újabb izgalom minden napban, amikor megjelenik valami újra, amitől éppen befelé nőhet az ember haja vagy megtudhatja az élet minden kérdésére a választ (42), de ma már nem sajnálom. Egyrészt mert egy csomó ritkábbnak számító könyvet fel lehet lelni némi türelemmel az antikváriumokban, másrészt mert úgy tűnik - és ezt csak nagyon csendben merem kiejteni a számon, hogy úgy fest, a sci-fi is reneszánszkorát éli. Talán újra divatba is jön, ami mindenképpen izgalmasan hangzik, hiszen túlléptünk egy hőstörténeti sci-fi korszakon. Rengeteg várakozással néztek eleink ezekre az évszámokra, simán folytatódhatna ez a játék. Álmodjunk előre. Sokszor hallottam már, hogy nincs új a nap alatt és hogy a sci-fiben gyakorlatilag már mindent megírtak, amit meg lehetett írni. Na ezt soha nem szeretném elhinni. Nem is értek egyet vele persze.  De ez már egy másik bejegyzés része lesz… Én ezen a hétvégén is az univerzum másik végében leszek. Van ott egy jó kocsma, változatos életformákkal, fura, de ütős italkínálattal, fénnyel, füsttel és sztorikkal szédítő kis zugocska.  :) 

Nem tudom érdekel-e még valakit, de legyen itt egy térkép, nehogy az esetleges érdeklődök eltévedjenek. Fő a pontosság, kéremszépen.