Soha nincs elég időm olvasni mostanában. Vagy csak túl nagy a dömping könyvek terén. Esetleg mindkettő, a Galaktika is annyi címet adott ki idén, hogy csak csóválom a fejem. Minek? Ilyen kicsi piacra ennyi könyv, ráadásul a netes vélemények alapján egy részük nem is érte meg a nyomdafestéket. No de mindegy.

Szóval újra össze kell raknom a karácsonyi kívánságlistámat, mert ha a könyvvásárlást szimplán a húgomra bízom, az holt ziher hogy vagy olyasmit kapok, ami már megvan vagy olyat, amit úgyse kéne. Ezért a múltkor bediktáltam neki nagy hirtelen egy rakás címet, hogy na, ezekből bármi jöhet t. családom jóvoltából a karácsonyfa alá. Erre nem elhagyta a listát?! 1 hónapja naponta cseszegetett pedig miatta, hogy mondjak már valamit, mert nem akarja az utolsó percre hagyni. Két hete nyugalomban vagyok, végetért a terror, leadtam a listát, erre tessék. Hát igen, ilyen az én családom, én se véletlenül lettem olyan, amilyen. Büszke is vagyok hugira, ha nem hagyta volna el a listát, már túl tökéletes lenne. Így is az.
Szóval a kívánságlistán a következő tételek állnak:

A Galaktikás könyvek közül:

Gibson: Árnyvilág (bár a holnap tegnapja után kicsit félek Gibsontól)
Wilson: Tengely (mondjuk a Pörgéssel is komoly problémáim voltak)
Mary Shelley: Az utolsó ember (semmi előítéletem nincs, nem is hallottam róla másoktól sem)
Harrison: Fény (olyan megosztó véleményeket hallottam róla, hogy ezt spec nagyon szeretném elolvasni)
Dunyach: Halott csillagok (Kell. Pont. Már csak a cím miatt is.)
Harrison: Helyet! Helyet! (állítólag jó)

Az Agave-től:

Dick: Istenek inváziója (a borító fogott meg, aki emlékszik a régi képre a jobb felső sarokból nálam - Cat eye nebula -, az nem csodálkozik)
Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst (szvsz a legjobb stílusú - és fordítású - komikus bűnügyi sorozat egy nekem még nem meglévő darabja, ami kihagyhatatlan. Block számomra olyan, mint Wodehouse, és a legélettelibb karaktere Bernie Rhodenbarr)
Agave 100 (kell, pont.)
Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről (Le Carré etalon, már most várom az Agave által tervbevett jövő évi sorozatot tőle)

Na most.. Ami a Galaktika által kiadott könyvekből nem szerepel a listán, az vagy megvan már, vagy nem is lesz meg soha, és ugyan a fenti egy többszörösen szűrt és szűkített lista, csupa olyan könyvvel, amit előbb-utóbb úgyis megvennék, azért mégis aggasztó. 10 könyv… Mi történik, ha mindet megkapom????

Ismerem magamat, a forgatókönyv a következő lenne:
- eszeveszetten és csillogó szemekkel tépném le a csomagolást a könyvformát rejtő ajándékokról
- végtelen ciklusba esve tapogatnám őket külön-külön, majd párosításban, ide-oda rebbenő, kapkodó szemekkel
- ott helyben a bolondokháza kellős közepén belelapoznék abba, amelyik a legjobban tetszik
- majd még vagy négy másikba, miután hazaértem

Végeredmény:
Minimum öt könyvet olvasok ismét egyszerre, miközben verem a fejem a falba, hogy nem tudok elég gyorsan olvasni.

Idén már nem először kerül elő a tudatom mélyéről az igény, hogy el kéne sajátítanom a gyorsolvasás tudományát. Már odáig jutottam, hogy vettem a témával kapcsolatban könyveket, amiket így karácsony előtt elkezdtem fellapozgatni. Hatezer szó percenként, ez az álom lebeg szemeim előtt. Ha sikerülne, pikk-pakk javulna a könyvespolcaimon az olvasott-olvasatlan könyvek aránya, úgyhogy ez a legfőbb érv a technika magamévá tétele mellett. Az ellenérv érdekes mód a saját tudatom határainál gyökerezik, ami nem képes elfogadni, hogy fotóolvasással, gyorsolvasással, nevezzük ahogy akarjuk, megmaradna nekem ugyanaz a megértési élmény, ami most így hasból is felidézi a Raj 601. oldalát, amit betűről-betűre, hagyományos módon olvasva és kiélvezve tettem magamévá. Félek kicsit, hogy a cél úgy szentesítené az eszközt, hogy közben elveszíteném a lényeget, amiért olvasni szeretek. Ugyanakkor paradox módon ahogy olvasom a könyvet, hogy miről is szól ez a technika, mi is a lényege, azt tapasztalom, hogy alapjaiban nem különbözik sokban attól, ahogy nekilátok egy könyvnek. (már amikor egy könyvet olvasok csak egyszerre, mert az is ritka, viszont nagy dicséret.) Sosem az az első lépés, hogy felütöm az első oldalon, aztán csak úgy elkezdem olvasni. Van előjáték is, nézegetem a borítót, a fülszöveget, a tartalmat, ha van, átpörgetem a lapokat és csak utána látok hozzá, ha megvan a kémia. Ha a sztori megfog az elején, elég gyorsan, pár óra alatt kivégzek egy könyvet, no de ehhez ugye az is kell, hogy az embernek legyen pár egybefüggő órája, amit az olvasásnak tud szentelni. Ha a könyv megéri és magába szippant, akkor ez a pár óra rendszerint az éjszakáimból megy el, amikor is aludnom kéne, de hát azzal úgy vagyok, hogy bepótolható. (a ráncaimat meg majd eltünteti a kozmetikus) Ilyen jó könyv és történet (plusz a megfelelő lelkiállapot) azonban egyre ritkábban van. Emlékszem, hogy tizenéves koromban a napi átlagom  minimum egy könyv volt a nyári szünetben, néha több is. De a mai napig is, ha egy történet és köztem megteremtődik az összhang, azaz a történet és stílus olyan jó, hogy nem tudom a könyvet letenni, akkor hamar kiolvasom, észre se veszem, hogy mindjárt itt a hajnal. De egyre több a könyv, az információ, folyamatosan új és új témák, címek kerülnek elő, amik érdeklnek, érdekelnének és sokszor érzem a nyomást, hogy jesszusom, ha főállásban olvasnék se érnék mindennek a végére a megfelelő ütemben. És ilyenkor jön az, hogy egyszerre öt könyv hever körülöttem, minden nap egy másikat olvasok szinte, várva a pillanatot, hogy valamelyik annyira elkapjon, hogy azt és csak azt akarjam olvasni. Ha ez megtörténik, sima ügy az olvasás és hamar kipipálódik a könyv. És valahol itt rejlik a titok, ami a gyorsolvasás kulcsa is egyben, ugyanis a technika ismertetésében a lelki ráhangolódás szinte nagyobb hangsúlyt kap, mint az olvasás maga. És ez nagyon elgondolkoztató, mert lehet benne valami. Azt mondja, hogy a borító, a fülszöveg, a tartalom és a figyelmünk 100%-osan a történetre való koncentrálása által az elménk ráirányítható a kulcsszavak és a történet szempontjából fontos gondolatok kvázi automatikus kiszűrésére, innentől már csak annyi dolgunk van, hogy először lapról-lapra fotózzunk, próbáljuk a látóterünkbe befogni az oldalakat, majd miután ez megvan, némi idő elteltével (aktiválás), vegyük újra kézbe a könyvet és futtassuk végig a sorokon a szemünket. Mégis szkeptikusan álltam hozzá a témához mindaddig, amíg nem láttam valaki másnál működni.

Nevezetesen az exem volt az. Sokáig nem tűnt fel, mert ő sokkal technikaibb ember volt annál, hogy szépirodalmat fogjon a kezébe és a szaklapok átlapozgatását látva nem is gondoltam volna arra, hogy azokat ő annyival el is olvasta. Pedig igen. Ott lett gyanús a hihetetlen olvasási sebessége, amikor egyszer, miután sikerült becsalogatnom magammal a Libribe, kiszúrt magának 3 könyvet. A Blockokat az Agavétől neki köszönhetem, ő vette észre, hogy azok a sztorik jók lesznek. Szóval vettünk egy rakás könyvet, hazajöttünk és úgy voltam vele, hogy most az elkövetkezendő hetekre elég kanapén töltött óránk lesz, olvasgatva. Még aznap délután el is olvasott a háromból kettőt, miközben én Frederick Pohl Átjáró sorozatának egy újabb kötetét kezdtem el olvasni - és köpni-nyelni nem tudtam, mert én kb. a könyv negyedénél jártam, amikor ő lerakta a másodikat, mondván, hogy annyira jók voltak, hogy a harmadikat meghagyja holnapra és majd olvassam el én is őket. Még idézni is tudta belőlük a jobb poénokat. Először nem akartam hinni neki, de később, miután én is elolvastam a Block könyveket, el kellett ismernem, hogy igaza volt. Nem értettem azonban, hogy hogyan sikerült ilyen gyorsan valóban elolvasnia őket és noha hallottam már a gyorsolvasásról, elképzelni se tudtam, hogy pont ő, aki nem is szeret annyira olvasni, hogy a fenébe került ilyesminek a közelébe. Kiderült, hogy a középiskola, ahova járt - és nevet szándékosan nem mondok -, tanította nekik ezt a technikát. Azóta kerülgetem a gyorsolvasást és az agykontrollt és lebeg lelki szemeim előtt az, hogy ülök a kanapén egy délután, mellettem az asztalon öt könyv… És én sorban szépen elolvasom őket együltő helyemben és utána még marad időm megnézni az esti filmet is a tévében.

De a tanult minták nagyon meghatároznak és én nem így tanultam meg olvasni. Egy csomó beidegződést kéne levetkőznöm és rengeteget kéne gyakorolni, mégis, mivel láttam, tudom, hogy nem lehetetlen. Működik. Aki ismeri ezt a technikát, illetőleg találkozott már olyanokkal, akik használják, bátran kommentelje be a tapasztalatait ide alulra. Érdekelne. Én pedig meg fogom próbálni, mert nagyon remélem, hogy a karácsonyfa alatt megtalálom azt a fenti tíz kötetet idén.

És jó lenne gyorsan-gyorsan mindet elolvasni.

Sparrow, a 101-es szoba ‘84-ből neten ragadt lakója, kinek bár a nevéről nekem folyton a Karib tenger kalózaira kell asszociálnom, indítómotorként serkentgeti időről-időre valamivel a manapság bujkáló blogszemélyiségemet. Most éppen egy láncba fűzött blogjátékkal, a Kreatív Blogger Díjjal. Láttunk szerintem már ilyesmit, de mivel jók az ilyen játékok, illetőleg a net- és blogfüggő társadalom e játékok során, a kedvenceinek kedvenceit megismerve, újabb, több olvasnivaló blogra és tovább fogyatkozó szabadidőre tehet szert, ezért dehogy szakítom én ezt a láncot félbe, annak ellenére sem, hogy nem tartom magam manapság sem kreatívnak, de sajnos igazából bloggernek sem. Azért öt blogot jelölni én is tudok, ennyit olvasgatok is bőven a mai napig lelkesen. Mert mindent látok, mivel háttal állok.

Tehát a listám, nem feltétlenül fontossági sorrendben (előre is elnézést kérve azoktól, akik helyszűkében kimaradtak):

1.) Vid Eskin kollegina, akit naponta többször is meglátogatok immáron sok-sok hónapja, illetőleg ő egyike azon bloggereknek, kiknek a néha kimaradó postjaitól hiányérzetem támad. Játszik, zenél, tesztel, mert gadget-függő, olvas, véleményt fejt ki, időnként kétségbeesik ok nélkül, a blogja viszont él és lélegzik, valamint mindezt roppant egyedi módon teszi. Nem ám úgy szőke nő módjára, hogy kilégzés-belégzés! (Valamint nem is szőke.)

2.) László Zoltán, aki alias László Zoltán, magyar nevét az irodalom sci-fi ágában is felvállaló, valamint a 2008-as évnek hála friss Zsoldos Péter-díjasként is elismert szerző blogja. Időnként megjelenik, kimegy a világűrbe, aztán okosabb lesz. Szerintem azért, mert neki alapból van annyi esze, hogy ilyen túrákhoz magára rángassa az elengedhetetlenül szükséges szkafandert és oxigén palackot, nem úgy, mint egyes filmtörténeti szuperhősöknek. Előszeretettel tépázza kíváncsi olvasói idegeit azzal, hogy megvan az új regény címe, kész van, aztán meg jól várhatjuk mikor kerül már a Nulla pont a nyomdába. És még a születendő ikrek nevét se tudjuk. Ejnye.

3.) Anthony Sheenard, alias Szélesi Sándor, nekem már csak így, és ezen túl még tá-ti-ti-tá-tá, de ezt majd Merras/Jun fejti ki helyette és helyettem is. Szintén zenész, akarom mondani szintén író, akiről tudvalevő, hogy amikor jön a határidő és szorítja a torkát a sok betű, ő vadul blogolni kezd. Mostanában időnként egészen hajmeresztő témákról is, még politizálni is lehet nála. Egy jó kis vitára bármikor készen áll, és ő a mi itteni közösségünk szíve és lelke. Most épp el van tűnve, de annyira, hogy azt sem hajlandó elárulni, melyik fekete lyukban kereshetnénk meg.

4.) Kollárik Péter, alias Chelloveck, csak hogy ne legyek most se következetes, aki hasznos tolmácsként segíti a hazai sf olvasótábort abban, hogy magyar nyelven is élvezhessük külföldi szerzők műveit. Míg Sparrow totál 1984 függő, addig Péter életéről tudni lehet, hogy a Gépnarancs határozza meg. Legutolsó híradása alapján jelenleg nettelen, ezért nem hallunk sűrűn felőle. Bár ez a netkávézók korában azt hiszem elég gyenge kifogás. És ahogy elnézem, ma éppen postolt, csak hogy bebizonyítsa, még létezik.

5.) Ezt a számot csak harmadszorra sikerült begépelnem, ami annyit jelent, hogy minimum még tízszer le tudnám írni a négyes számot, de választanom kell, és ha már választás, akkor az ember tudjon dönteni. Dzséjt, hogy a valamitől függők sorához ragaszkodva mégiscsak legyen egy vezérfonál, ami alapján ezt az ötösfogatot összehoztam. Dzséjt alaposságának, kitartó sorozatimádatának hála biztos pontként támaszkodhat rá minden valamirevaló sf sorozatrajongó. Ehhez nem tudok mit hozzátenni, csak bele kell olvasni az írásaiba, remélem, hogy egyszer helye lesz egy lapnál, ahol a munkáját anyagilag is honorálják majd, hogy ne csak a saját és mi kedvünkre tegye, amit tesz.

Jajaja, és a logo, amit kéretik továbbterjesztéskor felhasználni, bejegyzésbe kibiggyeszteni, amikor a megszólítottak továbbadják a stafétát öt további bloggernek:

No nem a Luniz számra gondolok most, pedig az is megállta a helyét anno. Igazság szerint azon töprengtem az elmúlt napokban, hogy hogy a ménkűbe toljam elő a többször felszólított és bujkáló képemet, ami eddig még nem adott listát. Aztán Annatar felszólításában megadta nekem a kegyelmet (amit Vid és Zoli felhívásának bliccelése óta keresek), mert áldozatnak nevezett. És akkor megvilágosodtam, hogy hol is voltam eddig.

Na szóval, a fenti okokból kifolyólag kicsit elfoglalt voltam manapság, hiába, az a rengeteg pózolás, meg ujjlenyomat, nem is beszélve a donorkodásról, na de mindegy, hagyjuk. Többet nem fotómodellkedek, mert nagyon elegem lett belőle.  

Na de egy a lényeg, a lista:
 
N. M. Kelby: Végtelen Csillagtér - egyértelműen ez a könyv volt a tavalyi év legemlékezetesebb olvasmánya, többféle szempontból és mindenféle mérce alapján. Történelem, dráma, rejtély, titok, fizika, csillagászat és sci-fi tökéletes keveréke. Keményfedeles olvasmány, a klasszikus időket idézve, amikor ez még jelentett valamit.

Clive Cussler: Pólusváltás - a könyv azért emlékezetes nekem, mert Wilson Pörgésével szemben, amit többedszeri nekifutásra se sikerült végigolvasnom, annyira nem kötött le, ezt a könyvet zsinórban majdnem kétszer is elolvastam. Wilsonnak mindenesetre kötelezővé tenném, ha már a világ apraja-nagyja olvassa a könyveit, tanuljon meg írni is. 

Clifford D. Simak: Ha megáll az idő 

“Ha megáll az idő, vajon milyen közegben mozoghat a gondolat?” Imádtam és többször becsavarodtam tőle. És lehet, hogy most újra leveszem a polcról.  

Robert Silverberg: Jövőlátó ember - a tavalyi év másik legjobb gondolatát ez a könyv fogalmazta meg nekem: Minden hit kérdése - és bizony a jövőbe nézni könnyen olyan lehet, mint hinni abban, hogy minden eleve elrendeltetett és semmit nem tehetünk ellene. Hacsak… Aki elolvasná, semmiképp se rettenjen meg a borítójától.  

És már az ötödik jönne, így kénytelen vagyok húzni a Zolinál közzétett listából, és megosztott helyeken még beírnám a két magyar sf könyvet, a Keringést László Zolitól és a Poszthumánt Brandon Hackettől. Mert őket sehogy se lehet lehagyni, na. Azt hiszem nagyon nem irigylem a ZsP zsűrit. )  

Magam után pedig felszólítanám Merras MI-jeit, azaz az életrekelt spamrobotokat, valamint Jövőnézőt, Kisördögöt, Christ és végül, de abszolút nem utolsó sorban Lodovikot, hogy nyilatkozzanak a maguk listájáról.

Intuíció, empátia, telepátia, deja vu - ki ne használná ezeket a szavakat, kifejezéseket néha? Mindenkivel megesik élete során, hogy néhány szituációban kimerevedik a látott kép és belénk vág a megérzés, felismerés, hogy ezt én bizony már láttam, ez már megtörtént velem egyszer. Aztán azt mondjuk: de ja vuenk van és vagy elgondolkozunk rajta, hogy mi is lehet ez - vagy nem. Vajon ilyenkor csak az agyunk modellezik jobban hirtelen felindulásból és ez az érzés szimplán a telitalálatosan előrevetített közeljövőképünkkel egyezik vagy valami úton-módon egyszer már valóban átéltük azokat az élethelyzeteket, pillanatokat ugyanúgy, ahogy éppen az adott jelenben megtörténik velünk? Ki tudja, többféle magyarázat is létezik erre, mindenkinek megvan rá a kedvenc teóriája gyaníthatóan. Nekem is. Valamint megvan az ennek a témának a kettőségébe pontosan belepasszoló kedvenc könyvem is:

Robert Silverberg: Jövőlátó ember

Tudtommal ‘93-ban jelent meg utoljára a Galaktika Baráti Kör Könyvklub jóvoltából, tehát hacsak nincs belőle újabb kiadás, ez a könyv sem elérhető a könyvesboltokban sajnos. Az antikváriumokban viszont fellelhető, ajánlom minden SF rajongónak ezt is kötelező darabként.

Talán kicsit fura, hogy a nagyon szabadon értelmezett időlistámban ez a könyv a 4. tételként jelenik meg, úgyhogy itt tisztáznám újra: nincs sorrend a listámban, mindegyik idővel kapcsolatos felsorolt könyvet, novellát elsőnek tekintek a maga időkategóriájában, mivel nem egyformán és nem egy irány felől közelítik meg az időt és ez a lényeg. Poul Andersoné egy remek kis akciósztori, érdekesen ötvözve a történelemmel, Simak könyve az emberi evolúció és idő kapcsolatait feszegeti, az emberben rejlő képességeket, James Blish Közös Idője pedig a technika-ember-idegenek kapcsolatról beszél a gyorsulás és a fényt meghaladó sebesség függvényében. Silverberg is az időről írt ebben a könyvben, de megint kicsit máshogy: behozta a képbe a jóslást, a sztochasztikát mint tudományt. Meg még mást is…

A könyv onnan indul, hogy lehet-e modellezni a jövőt? Lehet. Lew Nichols egy felkapott sztochasztikus “jós”, aki tudományos alapon foglalkozik a jövő előrevetítésével és mivel a modellje igen jó, sokszor beletalál a történésekbe. Nagyon felkapott személyiséggé is válik, tanácsadó lesz belőle, fontos szerepet tölt be a politikai életben: az Egyesült Államok egy jövendőbeli elnökének karrierjének formálásában kapja meg a szürke eminenciás szerepét. De Nichols csak tudományosan modellez, pontosnak és megbízhatónak számít, de nem látja a jövőt… Martin Carvajal, a világtól félrevonultan élő, idősödő, halálát pontosan ismerő és váró ember azonban igen. Kettőjük útja - és sorsa - kereszteződik a könyvben, ami nem arról szól, hogy melyikőjüknek van igaza. Nichols előrejelzései kapcsán egy ponton megijed, hogy mit és kit is szabadított ő rá a világra és saját felelősségét kezdi el kutatni, ennek kapcsán pedig azt, hogy a jövő valóban megváltoztathatatlan-e. Azt hiszi ugyan, hogy amit ő előrevetít jövőt, az megváltoztatható, de nem tud mihez kezdeni azzal a jövővel, amit Martin Carvajal lát és ami valóban úgy meg is történik. Martin Carvajal bizonyos tekintetben véve jobb nála. Carvajal, mivel látja benne a tehetséget és tudja amit tud, őt választja ki, hogy megtanítja látni, látnokká válni.
A könyv központi témája ez a tudományosságon túli, megmagyarázhatatlan képesség a jövőlátásra, látnokságra és ennek kapcsán az, hogy valóban szentírás-e az, amit előre meglátnak a Martin Carvajal típusú jósok. Nichols tényeket és körülményeket figyelembevévő modellje aztán a könyv végére kiegészül, “tökéletesedik” annak a látnoki képességnek köszönhetően, amit ettől a világtól és fejlődéstől szándékosan félrevonultan élő, bizonyos szempontból tökéletes, más szempontból azonban meglehetősen földhözragadt és végzethívő mestertől tanult.

És hogy a jövő lényege miben is áll, hogy megváltoztatható-e vagy megváltoztathatatlan, hitkérdés vagy tudomány-e vagy sem és hogy mindezen fogalmak egyáltalán értelmezhetőek-e és számítanak-e: az kiderül a könyvből. Néhány kérdésre igen, néhányra nem a válasz.

Jó dolog ez a szavazás, csak az a gond, hogy még ha az ember sorozataddikt is, akkor is képtelenség a teljes palettát ismerni, legalábbis epizódszinten mindent ismerni nehéz. Vagy csak én jártam rosszul, hogy pont a Star Trek és a Stargate univerzumok fogtak meg, mert ugye ezek egyike sem szenvedett hiányt évad- és epizódszámokban. És akkor a listám: 

LEGJOBB TV SOROZAT

Stargate SG-1 – 50 pont

“Sam Carter: They built their own stargate?  (Megépítették a saját csillagkapujukat?)
Daniel Jackson: Waaay smarter than us. (Sokkkal okosabbak nálunk.)
Jack O’Neill: Ours is bigger. (A miénk nagyobb.)”

“Kvasir: The perilous nature of this mission should not be taken lightly. There is a chance the Prometheus may not survive this voyage. But courage and a steadfast resolve will prove the most valuable assets in this undertaking. Well, good luck to you all.
[beams out]
(Ezen küldetés veszélyességét nem szabad könnyedén venni. Megvan az esélye, hogy a Prométheusz nem éli túl az utat. A bátorság és a rendíthetetlen elszántság azonban a leghasznosabb eszközök lehetnek ebben a küldetésben. Nos, sok szerencsét.
[asgardosan távozik J])
Dr. Daniel Jackson: I miss Thor. (Hiányzik Thor.)”

Legjobb, de miért? Mert a jelenben játszódó sci-fi, szórakoztató, jók a történetek, a fajok, a különböző technológiák, fegyverek, hajók, stb. - és nagyon jók a színészek (vagy csak már nagyon megszoktam, megszerettem őket), legfőképp viszont a humort szeretem az egészben, azt a játékos történetkezelést, ami az egész sorozatra jellemző. Most nézem harmadszor az egészet, néhány részt többször is, de nem tudok ráunni. Valószínűleg a vicces jelenetek és elgondolkoztató sztorik tömkelege mellett pár karakter miatt is, mint O’Neill, Dr. Jackson, Teal’c, Thor, Kvasir, meg az Asgardok úgy általában, Ré, Baal, Anubis, satöbbi (képzeljétek ide a teljes stáblistát szinte). Nem elemezgetném ezt, mert ez a része és ez a sorozat nekem kémia, mint ahogy a szerelem is az. Szeretem és kész, az első pillanattól fogva bele voltam esve. Egy sorozattal szemben kicsit mások az elvárásaim, mint a filmek esetében: pihentessen és szórakoztasson, de azért ne legyen sületlen marhaság. Ebből a szempontból az SG-1 csillagos ötös. 

Star Trek – The Next Generation – 30 pont

“We are the Borg. Lower your shields and surrender your ships. We will add your biological and technological distinctiveness to our own. Your culture will adapt to service us. Resistance is futile.”
“Mi vagyunk a Borg. Kapcsolják ki a pajzsukat és adják át hajóikat. Biológiai és technológiai sajátosságaikat a miénkhez adjuk. Kultúrájukat a sajátunk szolgálatába állítjuk. Minden ellenállás hasztalan.” (az idézet a Kapcsolatfelvételből van)
 

A Star Trek univerzum nekem leginkább bejövő darabja. Amit a legjobbnak tartottam benne: a Borg vonal behozása. Nagy dobás volt. A klingonoknak meg szerintem pont jó volt egy kis új színt is adni azzal, hogy szövik lettek, így megismerhettük őket közelebbről és más oldalról is kicsit. Két “embert” külön is ki tudok emelni, akik nagyon szerethetővé tették nekem a sorozatot: Jean Luc Picard és Data, persze a többiek is jók voltak mind, de engem kettőjükkel bármikor le lehet ültetni a tévé elé. Jean Luc, akit a borg királynő mindenképp szeretett volna megszerezni – amit meg is tett, csak megtartani nem sikerült neki J - Data, aki mindenáron meg akarta érteni és el akarta sajátítani az emberi tulajdonságokat és ezáltal nagyon jó tükröt tartottak a karakterén keresztül elénk. Szegény amikor érzelmi chipet kapott, nagyon örült (mivel akkor már tudott ilyet) – én meg sajnáltam. Jó népek, Borg kockák, USS Enterprise-D, vonósugár, csaták. Kötelező darab szerintem. 

Stargate Atlantis – 10 pont

 “Dr Carson Beckett: [a parasite has attached itself to Sheppard’s neck, paralyzing him] I’m told you have something of a cling-on.
John Sheppard: That’s funny.” (Hát ezt nem szabad lefordítani)  

A föld helyett itt most Atlantisz az operációs központ székhelye, a galaxis sem a Tejútrendszer, hanem a Pegazus. Az SG-1-t próbálták meg kiváltani az Atlantisszal és ezt az elején nagyon nehezményeztem, pláne, hogy amikor az Atlantis elindult, még elég félbehagyott volt az eredeti sorozat és annak a folytatása jobban érdekelt volna. Aztán azért a lidércekkel, Atlantisszal magával, az ősök emlékeinek, történeteinek beleszövésével hamar rájöttem, hogy bizony ezt a sorozatot is szeretni fogom. A grafikája (is) fantasztikus. Remélem még jó pár évadot megér ez is.  

Battlestar Galaktika (Új) – 7 pont

 A cylonok megtámadják az emberi világokat és a csata első körének végén mindösszesen olyan 49000 ember marad életben, akik épp az űrben utaztak… Pár hajó, sérültek, kétségbeesés, káosz, a végső pusztulás szaga a levegőben. Hihetetlenül jól indult. A túlélők pedig megpróbálják felvenni a harcot, azaz leginkább a túlélésükért küzdenek egy olyan ellenséggel szemben, ami mindenhol ott van – vagy ott lehet. Mindenképpen pontkapásra érdemes űropera sorozat, azonban ami az elején jó volt benne, az később a hátránya lett. Minden sötétségnek és komorságnak megvan a határa – nekem kicsit kezdett a Lostra hasonlítani, annyira centizgetni kezdtek a sztorival vagy inkább megállni, abszolút időhúzásszagúan, hogy idegesíteni kezdett, pedig az elején jó volt nagyon. William Adama (Edward James Olmos), Gaius Baltar (James Callis), Number Six (Tricia Helfer), Lee Adama (Jamie Bamber), Kara Thrace (Katee Sackhoff) és Sharon Valerii (Grace Park), őket külön is ki kell emelni, nagyon jól játszanak mind, mondhatni profik a végtelenségig. 

Csillagok küldötte – 3 pont

 Még jó, hogy Chelloveck mindenre emlékszik, nem jöttem volna rá a címére sztem egykönnyen, pedig fél reggel azon filóztam, hogy jaj, mi volt a címe annak a sorozatnak azzal a csillagszemű kislánnyal, aki az öve nélkül mindig meg akart halni (enerdzsííí mellett az még antigravitációs is lehetett akár)… Ezt a sorozatot úgy ezer éve vetítette a magyar tévé, akkoriban, amikor még csak két csatornánk volt, meg nekem asszem kék nyakkendőm - mondjuk például az ápr. 4-ei iskolai ünnepélyen. És talán hétfőnként még adásszünet is volt, bizony. Szóval “a régi” időket idézi, de gyerekként lekötött. És most utánanézvén kicsit látom, hogy a szlovákok tavaly évvégén kiadták dvd-n, tehát megvehető.   

LEGJOBB TV SZÍNÉSZ

 Richard Dean Anderson (Jack O’Neill, SG1) – 15 pont
Christopher Judge (Teal’c, SG1) – 10 pont
Michael Shanks (Daniel Jackson, SG1)  – 10 pont
Patrick Stewart (Jean Luc Picard, TNG) – 15 pont
Michael Dorn (Worf, TNG) – 5 pont
Brent Spiner (Data, TNG) – 15 pont
Dr. Rodney McKay (David Hewlett, SGA) – 5 pont
Dr. Zelenka (David Nykl, SGA) – 5 pont
Edward James Olmos (William Adama, BSG) – 10 pont
James Callis (Gaius Baltar, BSG) –10 pont  

LEGJOBB TV SZÍNÉSZNŐ

 Marina Sirtis (Deanna Troi, TNG) – 20 pont
Amanda Tapping (Sam Carter, SG1) – 20 pont
Tricia Helfer (Number Six, BSG) – 20 pont
Katee Sackhoff (Kara Thrace, BSG) – 20 pont
Grace Park (Sharon Valerii, BSG) – 20 pont
  

LEGJOBB FILMES / TÉVÉS ŰRHAJÓ

 Borg Diamond (a borg királynő hajója) – 15 pont
Borg Tactical Cube 138 – 15 pont
Asgard hajó – 15 pont
F-304 (Daedalus) – 10 pont
Lidérc cirkáló – 10 pont
Ori cirkáló – 15 pont
Battlestar Pegasus –10 pont
USS Enterprise – D –10 pont 

LEGJOBB TÉVÉS / MOZIS VILÁG

Stargate – 35 pont
Star Trek – 30 pont
Battlestar Galactica – 15 pont
Star Wars – 10 pont
Alien – 10 pont 

Khm, szóval ismét úgy alakult, hogy találtam egy jó kis cikket és körbenézvén az sfportalon látám, hogy Merras még nem pécézte ki magának, tehát le is nyúlom azon nyomban. Stipi-stopi. Ha jómagam tartózkodom is a listakészítéstől, meg a rangsorolástól, azért szeretem mások listáit olvasni, ez meg aztán tényleg nagyon ott van. Az univerzum top 10 izgalmas bolygóját szedték össze az exobolygók közül. Ajánlom mindenkinek sok szeretettel.

Engem nagyon meglepett az általuk legizgalmasabbnak titulált bolygó, amit idén április végén fedeztek fel: még nem hallottam róla, pedig azt hittem követem a csillagászati fejleményeket. Ez egy teljesen földszerű bolygó, viszonylag stabil hőmérséklettel 0 és 40 celsius között. Tényleg egyet kellett értenem az Indexes cikkel, ez lenne nálam is az első számú az izgalmas bolygók listáján. Menjünk már, vagy tényleg küldözgessünk egy rakás szondát oda, hátha nem csúzlizzák le őket…

Cikk itt: http://index.hu/tech/urkutatas/bolygo210507/