A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Nahát, ilyen tán nincs is. Az Origon járva megálljt parancsolt a tekintetemnek egy hír, miszerint Orwell blogolni kezd.

‘Amikor egy erőteljesen személyes írást olvasunk valakitől, arca mintha láthatóvá válna számunkra a lap mögött.’ Írta Orwell 1939-ben Charles Dickens kapcsán.

A naplóírás nem mai eredetű dolog, régen, elődeink és ahogy most kiderül, író nagyjaink is bíbelődtek ilyesmivel. Orwell is. Fentmaradt naplóbejegyzései 1938. augusztus 9-ével kezdődtek, mint ahogy stílusosan mi is 2008. augusztus 9-én csöppenhetünk majd bele egy újabb orwell-i világba: ezúttal az igaziba. Kíváncsisággal, növényekkel, utazással, készülődő második világháborúval megspékelt életét élhetjük egy kicsit át mi is egy hihetetlen elmés sci-fi írónak. A blogbejegyzések 70 év csúsztatással ugyan, de pontosan fogják követni az író papírra vetett bejegyzéseinek dátumát.

Hát erre mit lehet mondani? Címet lementeni: http://orwelldiaries.wordpress.com/

Én nagyon kíváncsi vagyok.

Sparrow, a 101-es szoba ‘84-ből neten ragadt lakója, kinek bár a nevéről nekem folyton a Karib tenger kalózaira kell asszociálnom, indítómotorként serkentgeti időről-időre valamivel a manapság bujkáló blogszemélyiségemet. Most éppen egy láncba fűzött blogjátékkal, a Kreatív Blogger Díjjal. Láttunk szerintem már ilyesmit, de mivel jók az ilyen játékok, illetőleg a net- és blogfüggő társadalom e játékok során, a kedvenceinek kedvenceit megismerve, újabb, több olvasnivaló blogra és tovább fogyatkozó szabadidőre tehet szert, ezért dehogy szakítom én ezt a láncot félbe, annak ellenére sem, hogy nem tartom magam manapság sem kreatívnak, de sajnos igazából bloggernek sem. Azért öt blogot jelölni én is tudok, ennyit olvasgatok is bőven a mai napig lelkesen. Mert mindent látok, mivel háttal állok.

Tehát a listám, nem feltétlenül fontossági sorrendben (előre is elnézést kérve azoktól, akik helyszűkében kimaradtak):

1.) Vid Eskin kollegina, akit naponta többször is meglátogatok immáron sok-sok hónapja, illetőleg ő egyike azon bloggereknek, kiknek a néha kimaradó postjaitól hiányérzetem támad. Játszik, zenél, tesztel, mert gadget-függő, olvas, véleményt fejt ki, időnként kétségbeesik ok nélkül, a blogja viszont él és lélegzik, valamint mindezt roppant egyedi módon teszi. Nem ám úgy szőke nő módjára, hogy kilégzés-belégzés! (Valamint nem is szőke.)

2.) László Zoltán, aki alias László Zoltán, magyar nevét az irodalom sci-fi ágában is felvállaló, valamint a 2008-as évnek hála friss Zsoldos Péter-díjasként is elismert szerző blogja. Időnként megjelenik, kimegy a világűrbe, aztán okosabb lesz. Szerintem azért, mert neki alapból van annyi esze, hogy ilyen túrákhoz magára rángassa az elengedhetetlenül szükséges szkafandert és oxigén palackot, nem úgy, mint egyes filmtörténeti szuperhősöknek. Előszeretettel tépázza kíváncsi olvasói idegeit azzal, hogy megvan az új regény címe, kész van, aztán meg jól várhatjuk mikor kerül már a Nulla pont a nyomdába. És még a születendő ikrek nevét se tudjuk. Ejnye.

3.) Anthony Sheenard, alias Szélesi Sándor, nekem már csak így, és ezen túl még tá-ti-ti-tá-tá, de ezt majd Merras/Jun fejti ki helyette és helyettem is. Szintén zenész, akarom mondani szintén író, akiről tudvalevő, hogy amikor jön a határidő és szorítja a torkát a sok betű, ő vadul blogolni kezd. Mostanában időnként egészen hajmeresztő témákról is, még politizálni is lehet nála. Egy jó kis vitára bármikor készen áll, és ő a mi itteni közösségünk szíve és lelke. Most épp el van tűnve, de annyira, hogy azt sem hajlandó elárulni, melyik fekete lyukban kereshetnénk meg.

4.) Kollárik Péter, alias Chelloveck, csak hogy ne legyek most se következetes, aki hasznos tolmácsként segíti a hazai sf olvasótábort abban, hogy magyar nyelven is élvezhessük külföldi szerzők műveit. Míg Sparrow totál 1984 függő, addig Péter életéről tudni lehet, hogy a Gépnarancs határozza meg. Legutolsó híradása alapján jelenleg nettelen, ezért nem hallunk sűrűn felőle. Bár ez a netkávézók korában azt hiszem elég gyenge kifogás. És ahogy elnézem, ma éppen postolt, csak hogy bebizonyítsa, még létezik.

5.) Ezt a számot csak harmadszorra sikerült begépelnem, ami annyit jelent, hogy minimum még tízszer le tudnám írni a négyes számot, de választanom kell, és ha már választás, akkor az ember tudjon dönteni. Dzséjt, hogy a valamitől függők sorához ragaszkodva mégiscsak legyen egy vezérfonál, ami alapján ezt az ötösfogatot összehoztam. Dzséjt alaposságának, kitartó sorozatimádatának hála biztos pontként támaszkodhat rá minden valamirevaló sf sorozatrajongó. Ehhez nem tudok mit hozzátenni, csak bele kell olvasni az írásaiba, remélem, hogy egyszer helye lesz egy lapnál, ahol a munkáját anyagilag is honorálják majd, hogy ne csak a saját és mi kedvünkre tegye, amit tesz.

Jajaja, és a logo, amit kéretik továbbterjesztéskor felhasználni, bejegyzésbe kibiggyeszteni, amikor a megszólítottak továbbadják a stafétát öt további bloggernek:

Kockás szemekkel indítottam a tegnapot, még tiszta szerencse, hogy a fél… na jó, az egész délelőttöm hétfőnként elmegy mindenféle telefonkonferenciákkal, amikre elég ha 10 perc kivételével csak az egyik fülemmel figyelek. Mit is csináljon ilyenkor az ember gyereke? Merthogy azért dolgozni mást nem tudok, telefonálgatni és ügyeket intézni szintén nem, elszaladgálni a szobából meg pláne nem.

Jé, net, motyogtam magam elé és szomorúan méregettem az asztalomon a csigás kávésbögrém hűlt helyét. És találtam is a neten egy hírt, minek kapcsán erősen ábrándozni kezdtem. 

Sajnos az asztrofizikához és a csillagászathoz is akkor álltam legközelebb, amikor gyerekkoromban - a tűzoltóságot és katonaságot már letudva - vadászi karriervágyamon elmélkedtem és bámészkodtam az égi térképasztalt nézve. Pár csillagképet még fel is ismerek, semmi extra, csak azokat, amiket amúgy is mindenki szerintem. Fura dolog ám az, hogy az univerzum tágranyitott kapuja ott sasol az ember feje fölött ingyen és bérmentve 24/7-ben és mennyire sokan nem is gondolunk bele abba, hogy ez milyen hatalmas dolog. Gyerekkoromban a nagymamám mutogatta meg, hogy melyik is a kis göncöl, meg a nagy göncöl szekér, meg hogy honnan is tudhatjuk meg, hogy milyen időnk lesz másnap és harmadnap - de beszélgetéseink során egy árva mukkot se dumáltunk csillagászati egységekről, fényévekről, gázokról, kisebb-nagyobb bummokról és még az idővel sem volt semmi bajom. Nem is jelentett nekem sokáig különösképp semmit az ég, azon kívül, hogy ott volt és szépek voltak a csillagok. Tökéletesen beértem a műanyag tojástartóval, mint játékkal, csak néha el kellett csórni, mert valamiért a családom nem gondolta úgy, hogy az játék, ki kellett belőle pakolni a tojásokat és máris lehetett mindenféle érdekességgel megtölteni a buborékokat. Szóval napközben, amikor épp nem fociztam vagy próbáltam a szomszéd fiút a csepel bringáján lenyomni a kempingemen ülve, lekötöttem magam rovar- és kavicsgyűjtéssel, ahogy kell, no de éjszaka… Éjszaka mit csinál egy gyerek szerintetek egy kertesházban, ha nem tud aludni? Naná, hogy kilóg az ablakon, mivel az ajtót bezárták, meg különben is, a halkan járj, tovább maradsz észrevétlen az nemcsak a betörésre igaz, hanem a kitörésre is. A régi ajtónk pedig kegyetlenül nyikorgott, szóval nem volt megjátszható. Egy éjszaka határozottan emlékszem, hogy egy tücsökre vadásztam. Folyton az én ablakom alatt hegedült és szívesen elbeszélgettem volna vele, a gond csak az volt, hogy ha kimentem, elkussolt. Esélyem nem volt megtalálni, így hát, lévén Winnetou könyveket is olvastam és úgy 10 percig vadász is szerettem volna lenni, gondoltam én ugyan kivárom ezt, és éljen a természet alapon leültem a fűbe. Miközben a nagyon idegesítően ciripelő tücsök az istennek nem akarta megmutatni magát, én elfáradtam és gondoltam, hogy vadászni éppenséggel lehet fekve is és dobtam egy hátast. Erre csak azért emlékszem így, mert ez volt az az éjszaka, amikor rájöttem, hogy valami nagyon nem stimmel. Összeszedtem már és anyám kidobott több tonnányi kavicsot a lakásból, túl voltam már több kiló bogár-, rovar- és gilisztagyűjtési akción, famászáson, kisebb-nagyobb ütődéseken (nagymamám szerint a fejem az úgy is marad örökre), horzsoláson és zúzódáson, egy rakás életre szóló óvodai szerelmen, sőt, még egeret is fogtam… és nincs egy darab csillagom sem. És különben is, mi az a csillag, mik azok az izék odafent az égen? Mitől világít? Este fel, aztán reggel meg lekapcsolja őket valami lámpaoltogató ember? És közben kacsintgattak rám a csillagok, bizony. Villamosmérnök gyerekeként úgy gondoltam, hogy ez csak valami tápellátási probléma lehet. Mondom, semmit se tudtam én az asztrofizikáról és a csillagászatról. És ma sem tudok sajnos sokkal többet.

De a csillagok bizony néha tényleg kacsintanak és ez, ma már tudom, hogy illúzió csupán, már megint mi más egyéb is lenne, mint egy eszköz a matematika fegyvertárában, amivel az ember próbálja felfogni azt, amit képes abból, amit úgy egyébként gyűjtőfogalomként nem lehet. Mert nekem még az univerzum sem teljesen felfogható dolog, a végtelen meg pláne nem. Szerintem az emberi elmét céltudatosan alulról és felülről is korlátosnak tervezték és ezért vagyunk ilyenek. Én például azért szeretném megérteni a végtelent, hogy tudjam hol vannak a határai. Hülye paradoxonok sorába botlok egész életemben és néha baromira agyon tudom frusztrálni magam rajtuk. Milyen szemétség már az, hogy nem érthetek mindenhez, ami érdekel? Időnként meg szoktam kérdezni ismerősöktől, barátoktól, hogy tudják-e mi a végtelen és hogy fel tudják-e fogni, hogy ez a szó mit jelent és őket nem zavarja-e. Mindig mélységesen csalódok, ha azt a választ kapom, hogy hát persze, mert úgy érzem, hogy akkor nem érthetik igazán. Biztos hülye vagyok (ez is tény egyébként), de én nem tudom felfogni. Mert oké, de mi van a végtelen után? Egy másik végtelen talán? Akárhogy is van ez az egész nagyon bonyolult világ körülöttünk, amiben időnként elsápadok, hogy mennyire nagyon nem értek semmit sem, éjszakánként, néha, amikor elbambulok az eget nézve, utakat járok be rajta. És az a bizonyos kvazárokból, fekete lyukakból, napokból és mindenféle bolygókból kirakott sárgaköves út, ami közelebb vihetne a végtelenhez, a fejünk fölött kezdődik.

És pár papírtigris meg úgy kerül hozzájuk közelebb, hogy közben fel se néznek a négyzethálós papírjukból (jó, legyen laptop).  A minap például két matematikusnak egy algebrai alaptétel kiegészítésének bizonyításával - csak úgy mellékesen - sikerült igazolnia a Sun Hong Rhie nevű asztrofizikus által felállított tételt a gravitációs lencse-hatással kapcsolatban. A nagy tömegű objektumok által elhajlított fény és az ezáltal számunkra érzékelhető, megváltozott képek nem teljesen új dolgok, mert már a relativitáselmélet is számolt vele, hogy amit látunk az űrben, az nem feltétlenül annyi és úgy kinéző valós objektum. A gravitációslencse-hatás során egy nagy tömegű objektum egy vagy több távolabbi égitest fényét felénk téríti, képét eltorzítja és meg is többszörözi. A kialakuló képek száma a lencseként működő objektum tömegeloszlásától és a térbeli geometriától függ. Amit Sun Hong Rhie hozzátett ehhez, az az volt, hogy meghatározta, hogy egy nagytömegű égitest, mint gravitációs lencse, hány torzított képet vetíthet elénk egy mögöttes objektumról. Négy csillag elrendezésével egy egyenlő oldalú háromszögben, egyikükkel középen Rhie felfedezte, hogy egy galaxisnak a négy csillagon keresztüli fényelhajlás következtében 15 féle képe lehet (5n-5, ahol n a köztes objektumok száma). Megállapítása segíti a tudósokat az exobolygók keresésében, és csak egy gond volt ezzel az egésszel, mégpedig az, hogy noha a tapasztalatok őt igazolták, nem tudta bizonyítani az állítását. Évei mentek el rá, aztán kifutott a támogatásokból, az egészsége meggyengült és visszavonult. Aztán jött egy matematikus páros, Dmitri Khavinson és Genevra Neumann, akik valamilyen perverz okból kifolyólag az algebrának szentelték az életüket és még nem hibbantak meg. Olyannyira nem, hogy úgy gondolták, hogy az az alaptétel, miszerint egy n-ed fokú polinomnak n számú megoldása van: nekik nem elég. Merthogy ez a complex számok halmazára volt csak igaz (plusz a -1 négyzetgyökére) és úgy gondolták, hogy ezt simán tovább lehetne fejleszteni, kiterjeszteni a racionális harmónikus függvények körére, amikben polinomok osztásával operálva arra jutottak, hogy sosem kaphatnak 5n-5-nél több megoldást. De én itt már rég elvesztettem a fonalat és ha nagyon megfeszülnék se biztos, hogy képes lennék az alapsejtésnél továbbjutni abban, hogy ez hogy is van pontosan. Legyen elég annyi, hogy a munkájukkal sikerült igazolniuk Rhie állítását a gravitációs lencse-hatásról és most mindenki happy matematikus és asztrofizikus berkekben, én pedig maradandóan lecsúsztam mindkét pályáról. Maradnak a csillagok éjjel, meg is nézem őket este újra. Gondolatban pedig leszögezem, hogy az időn túl nekem a fénnyel is problémám van. Milyen dolog már az, hogy egy végtelen térben egy véges dolog a leggyorsabb? És hogy a természeti képek olyanok, mint a fraktálok? Hát itt már minden matek?

Eh, 42. Még ezt is bebizonyítja végül valami papírtigris, aki már csecsemőkorában is integrálszámított. Bakker.

Az elmúlt napokban sokat töprengtem azon, hogy milyen is lenne, ha egyszercsak önálló életre kelne a saját a blogszemélyiségem. Természetesen már megint egy szürreális álom és egy újabb hétvége eredménye az az eleven emlék, amiben azt álmodtam meg, hogy milyen is lesz az az idő, amikor a saját digitális identitás-klónjaink egy rakás feladatot átvállalva meg tudják majd könnyíteni az életünket. Előre szólok, hogy a téma ezennel copyrighted, meg fogom írni. Hogy mikor, az egy másik kérdés, mert mostanában egyre kevesebb időm jut mindenre.

Illetve a vicces az: hogy ez így nem teljes igaz. Mert arra, ami fontos, azért végül mindig jut időm és amikor már-már spirális pörgésbe kezdenék a feladataim között, a szétesés és aprózódás őrületének peremén mindig rácsodálkozom, hogy hoppá, tulajdonképpen miért is pörgök? Ha nagyon akarom, akkor ezt és ezt kiemelhetem a sorból, az és amaz ráérhet később is, ezt és amazt a többi fél tucat újdonsággal együtt megérthetem 2 óra múlva is - és ez kicsit olyan, mint amikor jóanyám állt a 80-as években a keverőtárcsás mosógép mellett az udvaron, amiben éppen frissen keményítette az ágyneműket, majd gondosan szétválogatta a kispárnák huzatát a nagyokétól, a takarókat, lepedőket és akkurátusan mindent szépen katalogizálva teregetett. Merthogy helykihasználás a szárítókötélen (!) és nem ám csak úgy ripsz-ropsz műveljük azt a teregetést. Sokszor kaptam ettől hülyét otthon, emlékszem. És most én csipeszelem ugyanígy katalogizálva a feladataimat az elmém ruhaszárító kötelére.

Egyébként szeretném, ha egyszer megnyerhetném a témától való eltérések mesterének kijáró magiszteri díjat, mert szerintem jól csinálom. Még én se tudom mit keres odafent a keverőtárcsás mosógép. Nem baj, én már megszoktam magamat, csak az a baj, hogy öregszem és nem szedek Cavintont és emiatt néha lelkesen elkezdek egy témát, aztán eszembe jut 20 más annak kapcsán és a tizediknél már nem tudom, hogy mit akartam eredetileg mondani. Memóriajátékoznom kell lassan, mert ez pár éve még nem okozott gondot. Vagy csak nem beszéltem/gondolkoztam ennyit. ÉÉÉÉÉS! Akkor most megint témánál vagyok, hurrá.

Nóri barátnémról van szó részben, akiről tudni kell, hogy annak ellenére imádom, hogy nem szereti a sci-fit. A hétvégén Szentendrére mentünk ki, azt nem mondom, hogy túráztunk, mert egy 3-as BMW-ben olyat nem csinál az ember, hogy túra (mert azt lábon művelik). Németországban volt a héten előtte pár napot és nála volt egy céges autó még. (egyébként továbbra se szerettem meg a bmw-ket, de ezt tényleg csak zárójelben mondom. Szép, szép, jó, jó… de nem gyújtotta lángra sem a szívemet, sem az érzékszerveimet. Oké, azért egyszer igen, amikor valaki szórakozni akart velünk a pirosnál a 11-es úton és azt hitte lesz esélye egy gyorsulási versenyen, mert úgyis csak két maca ül abban a kocsiban. Tévedett. Hehe.)

Na szóval, Szentendrézés után, de még lakásnézés és cukrászdázás előtt felugrottunk Nórihoz egy kicsit szusszanni. Csönd volt, árnyékos szoba, ő a fotelben, én a kanapén, vasárnap és ebéd után lévén kellőképp ellazult állapotban voltunk. Ami magyarán annyit takar, hogy ültünk és néztünk ki a fejünkből. Csönd volt, ugyan ült egy tévé velünk szemben a szekrénysoron, de kikapcsolt állapotban. Majd megjegyeztem, hogy istenem, de jó is ez és hogy a fene egye meg, hogy már vasárnap délután van és holnap reggel újra pörgés lesz és ez egy borzalmas ördögi kör. Mert közben annyira MEGSZOKTAM, hogy már nem tudok tévét nézni, és nemcsak azért, mert minősíthetetlenül gagyik a műsorok.

A kereskedelmi televíziózás tény, hogy hozott egy nagy adag minőségromlást, de azért lehet színvonalasabb műsorokat találni és ugye akkor a tematikus csatornákat még meg sem említettem, lásd a nekünk kánaán AXN Sci-fit pl. Az döbbentett le leginkább, hogy már azt se nagyon tudom nézni, többnyire 20 percen belül ingerült leszek a tévétől. És tudom azt is, hogy miért: LASSÚ. Értitek? Lassú a mozgókép - és hang! Előre idegesít, hogy tudom, mire belejönnék a nézésbe, jön a reklámblokk, ami kb. annyi ideig tart már, mint a filmblokk, satöbbi. De akkor az HBO-t ki kéne bírnom… És sokszor már az sem megy, főleg egy nagyon nyüzsgős nap után. Hónapok óta nem néztem gyakorlatilag tévét, mert elgondolkozom azon, hogy lelassuljak-e annyira, hogy tévézzek vagy inkább valami mást csináljak - és többnyire a más mellett döntök.Kevés, kevés, még, még… ha információra vágyom, már nem nézem meg a hírműsort, mert idegesít, hogy nem én szabom meg a hírek szerkezetét, hogy egy hírt nem hallhatok azonnal 3-4 féle forrásból és így NEM TUDOM, hogy amit hallok, annak hihetek-e, megszoktam, hogy a net ott van kéznél és 3-4 klikk és tudom, hogy egy eseményről mit gondol ez az oldal, az az oldal, a harmadik és a negyedik dimenzió is akár és ebből alakítom ki a véleményemet. Nem nézek sorozatokat, mert ami sorozat érdekel, azt mire a magyar csatornák leadják, már láttam, akár többször is. Plusz pofátlanságnak tartom, hogy egy 40 perces epizódot képesek reklámblokkal félbevágni, ezzel 15 percet elrabolva az életemből, amit saját önszántamból sokkal jobban el tudok pocsékolni.

És az a furcsaság történt, hogy miközben próbáltam az érzéseimet és gondolataimat átadni Nórinak, azt vettem észre, hogy csillogni kezd a szeme és azonnal ráugrott a témára. Még jobban meglepett, hogy ugyanazt vette le ebből az egészből, mint én, hogy már egy ideje őt is, de még a családját is foglalkoztatja ez. Hogy gyors a világ, néha már annyira, hogy ha az ember egy pillanatra kiesik a pörgésből, akkor hihetetlenül idegenül csak áll és nézi kívülről a körforgatagot, miközben mindenki, aki odabennt van, azt hiszi, hogy ő bolondult meg. Vagy csak alszik. Esetleg halott. Míg kívülről nézve az a fajta rohanás és hajszoltság, amit nap, mint nap átélünk odabennt, már nem tűnik normálisnak. És amíg úgy gondoltam, hogy ezt csak én élem meg, látom így és csak az én sci-fi bolond fantáziámat piszkálja ez a téma, még nem is vettem annyira komolyan.De amióta láttam a barátnőmön a változást, amin keresztül ment a téma feldobása után, azóta ott motoszkál bennem a félelem is a téma komolyanvétele mellett.

Amint az várható volt, a csütörtök délutáni, esti rendőrségi akció végetérni látszik, a pánik is csendesül. Már senki sem beszél 100, de még csak 80 szerverről sem. 30 db számítógép és nem tudni pontosan hány winchester, ennyi. A BRFK végre nyilatkozott. Sok gép, amit a rendőrség elvitt, legális tartalommal bírt és tulajdonosaik már visszakapták őket. A BIX.hu statisztikái is rendeződnek lassan. Ennek a balhénak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. 3 db lehetséges vádemelésről van szó, már ha a végén lesz olyan egyáltalán. A ma délután 14.00-ra beharangozott sajtótájékoztató meg jól elmarad persze. Itt mindent lehet.

A warez oldalakért én valahogy egyáltalán nem aggódom, a létük ugyanannyit jelent nekem, mint a nem létük. A BitHUment, mint torrent site-ot már sokkal jobban siratom, még ha nem is volt hozzájuk acc-om sohasem (sajnos szinte lehetetlen bejutni).  Az ő szerverük tényleg áldozatul esett, azonban a honlapjuk szerint hamarosan ők is visszatérnek. A többiek, ahogy elnéztem a netes fórumokat, köszönik jól vannak.

Viszont az eseményekkel kapcsolatosan született képek isteniek! A klikkelős, játék határok nélküli verseny kapcsán láthattuk már idén, hogy a net legújabban képregényekben, fotókban fejezi ki mondanivalójának lényegét. Számos jópofa Japán-Magyar alkotás készült a baráti versengés kapcsán és ez a mostani szerverlefoglalások kapcsán sincs másképp. Na jó, hát tény, hogy nem minden kép a legbarátibb szándékú, no de ez is érthető valahol. A kedvenceim a 300-ból szedett plakátok, képek átdolgozásai. Viccesek, találóak, így gondoltam berakok belőlük párat ide.

Loptam őket pl. a www.asva.info/gal.html helyről, meg az sg.hu fórumkommentjeiből.

Történt ugyanis, hogy a drága router otthon, amit egyébként imádok, szeretek, nehogy megsértődjön az érzékeny lelke ugye, mostanában elég sűrűn szivat engem. Gondol egyet és levág a netről.

Tegnap este is azt hittem, ez van, többször kaptam time-outot, mintha nem lenne netkapcsolat és persze rögtön a routert hibáztattam. Aztán láttam, hogy most nem vele van a gond, a net lassult be iszonyúan valami miatt. Annyi “a keresett oldal nem elérhető” üzenetet, mint tegnap este, már régen láttam, gyakorlatilag a normális sebességhez képest mintha lebénult volna a netem, olyan volt. Nem lehetett játszani, nem lehetett rendesen hírt olvasni, sőt, a bnőm levelét, amit a drága iwiwen talált ideálisnak elküldeni, fél órán keresztül képtelen voltam megtekinteni. Rendesen fel is húztam magam a dolgon és 10 után valamivel kinyomtam a gép szemét, majd bekísértem a zaklatott idegeimet az ágyba.

Reggelre kelve azonban arra gondoltam, ez azért nagyon fura volt, ilyet már régen tapasztaltam. Hiába, ugyan egyszerű mezei felhasználó vagyok, de azért upc-s, mert utálom a tökölést, így eléggé érzékeny vagyok a lassulásokra. Gondoltam utánanézek, nem történt-e valami tegnap.

Hát de, nem is kellett nagyon keresgélni a hírekben. A friss hírek szerint már több mint 100 szervert kapcsoltak le, többek között a BitHumen, de állítólag a Bitlove, a Moobs, az Insane, az Evolution és a Revolution is áldozatul esett az SG.hu és a HWSW  hírei alapján a tisztogatásnak. Pár nagy torrent/warez oldal még talpon van, de a botrány kitörése után némelyik ideiglenesen szüneteltette vagy lehet még mindig szünetelteti a működését. Gondolom a nagy kérdés az, hogy előbb tudják-e esetleg eltüntetni a gépeket, mint ahogy kiérnének a szervek. Ez egy brutálisan jól szervezett akció volt. Én meg csak hadd szívjak otthon szörfölve. De azoknak se lesz könnyű most, akik meghívóra várnak. Gyanítom egy darabig érthető okokból ilyesmik nem lesznek nagyon elérhetőek.

No de ilyesmi hogy boríthatja meg a netet? Hát egyszerűen, ugyanis ezen szerverek nagy része legális netszerver egyébként, és a szolgáltatók géptermeiben volt.

A magyar jogvédelemmel foglalkozó hatóságoknak a tegnap biztosan nagy sikerélmény - és mivel nem nézek tévét, lehet, hogy már este óta tele van a hírrel minden országos csatorna, végső soron azonban semmi mást nem bizonyít ez az egész, csak azt, hogy a netnek hiába mutogatnak jelvényeket. Ideig-óráig meg lehet zavarni a netforgalmat egy ilyen akcióval, amivel az átlag felhasználót jobban bosszantják, mint ahogy akadályoznák a letöltőket. Mert a torrenteket, warezsiteokat megszüntetni ez édeskevés. Egy srác blogján azt olvastam, hogy a Bithumen backupból hamarosan visszaáll. Azok a torrent/warez szolgáltatók pedig, akik a tegnapi és állítólag a ma folytatódó akciók sorát megússzák, elmentik a szervereiket máshová, átveszik a vezető szerepet.

Értem én a forgalmazók bevételkiesését és mindent. De talán most már nagyon ideje lenne elgondolkozni azon, hogyan lehetne olyan körülményeket teremteni, hogy az embernek ne érje meg a letöltés. A zenék, filmek, jogvédett tartalmak drágák, az információs társadalom idejében pedig mindenképpen elavult dolog az, hogy menj el a boltba, vedd meg, rendeld meg a neten és ha a posta nem keveri el, majd valamikor megkapod. A legálisan letölthető zenék ára/mennyisége pedig nincs arányban az igényekkel. Olyan ez, mint az EVA előtti időszak, amikor szinte mindenki sikított, ilyen vagy olyan mértékben megélhetési adócsaló volt. Az EVA bevezetésével már sokaknak nem érte meg álmatlanul tölteni az éjszakákat. Én hiszem, hogy alapvetően ez sem más. És a rendszerben van a hiba.

A jövőlátó ember a valóságban…

… egy rendszer lesz. És a katonaságé természetesen, no meg a multiké. Jövőnéző blogján futottam bele a hírbe, miszerint az amerikai védelmi minisztérium kifejlesztet egy a miénkkel párhuzamos világot, csaknem ugyanannyi virtuális lakossal, mint ahányan lélegzünk is a bolygón.

Valahol tényleg minden sci-fi, csak ettől a felfedezéstől most valahogy mégsem vagyok maradéktalanul boldog. Érdekelne, hogy Silverbergnek mi a véleménye erről az egészről.

Link itt: http://jovonezo.blogter.hu/?post_id=168771

Nem ragoznám azt, amit jövőnézőék már egyébként is leírtak, már az is épp eléggé megdöbbentő és kétségbeejtő, ami információkkal a fent nevezett rendszer elődje már bír. Az 1:100-hoz arányt is nagyon durvának találom. A mondást pedig, miszerint a “pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” nagyon igaznak. Nincsenek illúzióim, eddig is modelleztünk, de ebben veszélyesen nagy a potenciál. Ez már valahol a bizonytalan információk kezelésének a tárgyköre logikai adatmodellekben… Egy lépésre lennénk már csak?

Viszont nem értem, hogy az ilyen projektek miért nem vetnek fel ugyanolyan hangos etikai vitákat, mint a génmanipuláció vagy a klónozás. Hiszen ez is az, csak éppen nem a valóságban készül rólunk másolat, hanem a virtuális térben. Jó, tudom, nyilván ferdítek itt most kicsit, hisz x.y. személyisége nem kerül majd bele teljes egészében a rendszerbe, hisz ha ilyesmire képesek lennénk, már egy egész más világban élnénk, és meglehet már sor- és típusszámokat viselnénk nevek helyett, de arra alkalmas lesz a rendszer, hogy az egyedeket összekössék a netes szokásaikkal, érdeklődési köreikkel és egy rakás információval, amiket mi magunk adunk ki magunkról, így hivatkozási alapként felhozható, hogy nem tartjuk őket titkosnak. Bár állítólag az SWS-ben senkit nem úgy fognak hívni, ahogy valójában hívják és típuscsoportok lesznek az egyénekre, de ezt sem tartom megnyugtató érvnek. Mi alapján alakítják ki a csoportokat? A neten csak annyit találtam, hogy a különböző regisztrációs hivataloknál elérhető és az általunk különböző oldalakon publikussá tett adatok alapján egy “hasonló személyt” kreálnak.

Erre a cikkre rátalálni most körülbelül olyan volt, mint egy rossz rémálom. Engem aggaszt, hogy multinacionális vállalatok tesztelhetik azt, hogy egy adott csoport, közösség hogyan reagálna egy új reklámra, egy új termékre, hogy egyes híreknek vagy a gazdasági mutatók változásainak milyen hatásai lehetnek a társadalomra, mi lenne, ha a vízkészletünkkel történne valami, ha bomba robbanna, megváltozik egy adott térség éghajlata ha, ha és ha. Rengeteg ha és noha gyanítom a negyedét sem tudom elképzelni annak mi mindenre lehet még ezt felhasználni, már ez is éppen elég ahhoz, hogy kirázzon a hideg. Mi van, ha ez rossz kezekbe kerül? Árgus szemek figyelik és elemzik a jelenünket, modelleznek és ebből bizony, ha elég adat áll a rendelkezésükre, nagyon sok minden leszűrhető. A totális vagy inkább globális manipuláció pedig onnantól kezdve egy lehetőség, amit bárki megvehet, akinek van elég tőkéje erre. Egy dolog biztos: busásan megtérül majd. 

Engem csak az érdekelne, de az komolyan, hogy még ha készül is egy ilyen szintetikus szimuláció, miért nem úgy látnak hozzá a fejlesztéshez és megvalósításhoz, hogy mindenkié lehessen? Rengeteg pénzbe kerülhet, de ezt nonprofit szinten kellene tartani ahhoz, hogy minden rossz szájíz ellenére elismerjem: van jó része is. Mert van jó oldala annak, ha le tudjuk modellezni, hogy a klímaváltozás kapcsán milyen ütemben alakul át egy térség, ha előre látjuk, hogy mit hozna, ha kiesne a következő évi gabonatermés vagy cukorrépa 40%-a, vagy mi történne, ha a szomszédban újra háború lenne. Továbbmegyek: annak is látom az előnyét, ha arra is képessé válnánk, hogy megmondjuk, mikorra várható egy katasztrófa, legyen az akár természeti, gazdasági vagy humán eredetű. De hogy ezt árusítsák, azzal nagyon nem értek egyet. Így tálcán kínáljuk a visszaélések lehetőségeit. Illetve rosszul fogalmazok: tálcán kínálják a visszaélési lehetőségeket egy világban, amiknek az alanyai mi vagyunk, egy világnak, aminek az uralkodó entitásai már most sem nevezhetőek természetes személynek.

Vajon a két cicám is bekerül…? Tuti. Az élelmiszeripar is nagy biznisz… 

A tegnapi nap kapcsán bóklásztam egy kicsit a neten, hátha találok valami véleményt a kedvenc írómtól arról, hogy lehet-e minőségi sci-fit elkövetni kéthavonta. És ahogy az a netes keresésekkel lenni szokott, erről semmit nem találtam, viszont találtam egy internetes chatszobás interjút Arthur C. Clarke-kal, amit úgy érzem közkinccsé kell tennem. Szemezgettem belőle kicsit, alulra beraktam a linket, in case valakit érdekel a teljes.

Moderator: <Agamotto> to <Moderator>: ACC:  What new technologies excite
you the most?

Arthur: The coming cold-fusion revolution. Our world is ending in the
next decade.  But nobody realizes it yet.

Moderator: <JerseyGirl> to <Moderator>: Mr. Clarke: Do you mean the
world ending in a physical sense, a currentt level of technology sense,
or a spiritual sense aka the 2nd coming?

Arthur: RE: World ending; I mean a technological revolution compairable
to the steam and electric one.

Moderator: And cold fusion is not a pipe dream…?
Arthur: No, it’s for real - but much of it is not fusion at all -
possibly zero-point energy.

Moderator: <Daniel> to <Moderator>: Arthur, which book are you most ’satisfied’ with, most proud of?
Arthur: SONGS OF DISTANT EARTHModerator: <Fountain> to

<Moderator>: What advice would either of you
give to a person who was thinking about writing a novel?
Arthur: Get a steady job first.

Moderator: <Ike> to <Moderator>: Arthur what human accomplishment has amazed you the most?
Arthur: The micro chip.

Forrás: http://www.scifi.com/transcripts/aclarke.txt

Egyébként fura módon, de én is úgy képzelem, hogy ennek a korszaknak, amiben most élünk, záros határidőn belül vége kell legyen, jönnie kell valami újnak. Az írókra bízom a vizionálást, de egy picit csalódott voltam ezzel a hidegfúziós válasszal… Csak ennyi lennénk? Eszközhasználók, technokraták? Hol marad az ember, mint faj evolúciós fejlődése, szimplán csak a technika és tudomány befolyásolná ezt is - belülről nem jöhet? Én egy másik világot szeretnék inkább, azt hiszem. És hogy pont a Gyermekkor végének írója mondja ezt, az külön fájt picit, bár most meg igazságtalan vagyok, mert az észérvek ott vannak, nálam meg csak az az egy darab éhező agysejt, ami túlélte a tegnapot. És Arthur C. Clarke valóban jó jövőlátó volt, elég a műholdakra gondolni. Ott csak annyit tévedett, hogy előbb jött el az ideje, mint gondolta. A hidegfúziónál már lehet fordítva lesz (azazhogy az időt kicsit alulbecsülte) - már csak három év van hátra abból a bizonyos következő évtizedből. Nem baj, kivárjuk, ha nem halunk meg addig.

És a maradék 1 db agysejtem ezen a ponton kapott egy levelet egy kollégától, hogy mit is szeretnék kapni a jövő héten. Mivel ez egy nagyon lökött kérdés, gondoltam szimplán elintézem a világbékével és boldogság utáni vágyaimnak felsorolásával, minő tételek sajnos még továbbra sem elérhetőek a boltok polcain, és közöltem, hogy bármelyik leszállításától fülig érő vigyorral szaladgálnék a fejemen. Na de azt kaptam vissza, hogy a világvégét nem garantálhatják nekem, mert azt már lecopyrightolta a haverom magának. Mondom mi van, nem világvége, hanem világbéke! Erre nézem az előzményt és valóban világvégét írtam… Most mi lesz? Előre is bocsánat, ha jövő héten mégis vége lenne… Már megint nem voltam elég óvatos a kívánságaimmal.