Húsvét után indulok
Posted in Vallás, létezés, minden, csak sci-fi, távkapcsolat on március 22nd, 2008Gdańskba. Addig még 3 nap van hátra.
És ha már a Húsvétról van szó, és hagyományokat emlegetünk, meg egyebek, akkor nyúljunk vissza egy picikét az időben I. Konstantin római császárig. És i.sz. 325-ig. A Bibliának szerintem például sok mindenhez nagyon sok köze van, hiszen az elmúlt csaknem 1700 évben szorosan összefonódott az emberiség sorsával, de a legszorosabb szimbiózisa ezzel a dátummal van mégis. Jaja, nem a számolást szúrtam el, csak az i.sz. 325-ös Niceai zsinatra céloztam. És arra, hogy én is azt a nézetet osztom, miszerint az egész keresztény vallásból ezen a zsinaton lett vallás és nem máshol, máskor. És hogy a Bibliát is csak ezután rakták össze és a fele sem igaz az egésznek. Ami megjegyzem nem baj, mert egyrészt szeretem a sci-fit, másrészt meg kellett egy intézményesített világvallás a naphit és totemizmus mellett, sok embernek szüksége volt rá akkor is és szüksége van rá ma is. Néha én is eltöprengek rajta, hogy mennyivel egyszerűbb is lenne, ha vallásos lennék. Mennyi felelősséget tudnék áthárítani másokra, aztán viszont mindig oda lyukadok ki, hogy nem, az nem az én világom lenne.
Ja, persze a lényeget megint majdnem elfelejtettem.
Tehát a Húsvétot az I. Niceai Zsinatnak köszönhetjük, ugyanis ott egyeztek ki abban, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő vasárnap lesz onnantól az időpontja. Meg abban is ott egyeztek ki, hogy oké, akkor Jézus istentől volt való.
És hát igen, nyilván van oka annak, hogy miért foglalkoztat engem most ez a kérdés. Úgy egy hónapja szerelmes vagyok egy pasiba. Nagyon. A pasi lengyel. Szereti a sci-fit. És vallásos. Aki pedig engem igazán jól ismer, az tudja, hogy ez miért gáz az én szememben. Fentebb adtam belőle egy kis ízelítőt, de finoman fogalmaztam. Az a bajom a vallásos emberekkel, akik manapság odakint oly hangosan verik a mellüket, hogy szerintem 95%-uk kurvára álszent. Mást mondanak és legbelül mást éreznek. És az elvakultak pedig annyira korlátoltak, hogy az nekem már fáj. Sem az álszentséget, sem az elvakultságot nem tűröm jól, én az egészséges, önmagukat a hibáikkal együtt is vállalni próbáló embereket tisztelem. Nem vagyunk tökéletesek, egyikünk sem. Ez van, kész és pont. Nincs olyan élő ember a földön, aki soha ne szegte volna meg a tízparancsolatot. Többnyire a többség rendszeresen áthágja a szabályokat, így én úgy vagyok vele, hogy jobban szeretem azokat, akik nem próbálnak meg ítéletet mondani felettem, hiszen maguk sem különbek. Mindenki éljen úgy, ahogy tud és tartsa be azokat a szabályokat, amik neki fontosak - és ne hazudjon a többiről.
Szóval már a kapcsolatunk elejétől fogva próbálom ezt a tényt, miszerint az én drágám naponta imádkozik és ilyesmi figyelmen kívül hagyni, de nem nagyon megy. Folyton előjön valahogy. Állandóan a vallással takarózik például, hogy szerinte nekem miért nem kéne például ezt meg azt megtennem. Ügyes kislány vagyok és persze már megtanultam, hogy csak és kizárólag a kapcsolat legelején lehet meghúzni a határvonalakat és így is cselekszem. Ergo ami nekem fontos, az akkor is úgy lesz, ha neki nem tetszik. Ha ezen múlik a szerelem, akkor az nem is az. De azért például amikor a héten megjegyeztem kedvesemnek, hogy péntekre kimenőt kérek, mert bulizok (és kettő buli is van kilátásban), elkerekedett szemekkel nézett rám. Nagypénteken???! (Ja, és nézett, bizony ez se elírás, merthogy skype és webcam.)
És hogy nekik sokáig húsvét előtt 40 napig nem csak böjt volt, de a buli is tilos volt. Mondjuk kaptak pápai felmentést ezen túlzott szigor alól pár éve, de azért Nagypénteken még most is böjt van és nincs hepaj. Én meg 3 hete nem voltam sehol az edzőtermet leszámítva, mert rövid a pórázom annak ellenére, hogy a pasim 1200 km-re van és akkor még a pénteki Sándor-József-Benedeket is kihagyatná velem? Nem sok esélye volt, hogy hallgassak rá.
De azért ő egy tehetséges oroszlán. A birtoklási vágya viszont csöppet aggaszt.
