A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Just another SFblogs.net weblog

Archive for the 'zene' Category

Front 242 - a langyos víz

Posted in zene on december 9th, 2008

Töredelmesen bevallom, hogy szombaton ott voltam a Front 242 koncerten, mert elvhű enber vagyok én és mint olyan, ez kihagyhatatlan partinak bizonyult… A későbbiek során mondjuk a Bárcsak kihagytam volna érzést társítottam hozzá, merthogy nem tetszett. Gyenge volt, valahol átmenet a szinti pop és a progresszív elektronikus zene között - és úgy látszik, hogy én nem szeretem az átmeneteket. Kb. két számra tudtam volna tombolni, de az előzmények annyira langyosak voltak, hogy még színjózan voltam, így szolíd ugrálás lett belőle. Nem érintett meg.

Az etalon nálam továbbra is a Front Line Assembly, még akkor is, ha példaképem, Chelloveck emiatt örök haragot fog kötni velem. Az a zene elmebaj, téboly és ösztönökig hatoló őrjöngés, olyasmi, amit a Front242 a maga kategóriájában soha nem fog tudni kiváltani belőlem.

Végleteket akarok, akármilyen érzés is legyen, romboló vagy építő, de legyen meghatározó, Semmiért egészenes fíling. Aztán majd én elrendezem magamban, hogy a végítéletnél minden a helyére kerüljön.

Azért a koncertjegyet eltettem, felkerült a parafatáblára a Front Line jegy alá, megőrzöm emlékezetemben.  De még azon is két napot filóztam, hogy egyáltalán írjak-e róla. Aztán úgy döntöttem, hogy ennyit érdemel és nem többet.

Inkább Pierrot fan leszek, az ő koncertjén is jártam a múlt héten és az sokkal, de sokkal jobb volt.

Queen w/o Freddie

Posted in zene, minden on október 29th, 2008

Ma, azaz technikailag már tegnap, Queen koncert volt a Papp László Arénában. Páran biztos furának fogják tartani, hogy ott voltam, legalábbis azok, akik ismernek. Merthogy nem vagyok egy nagy Queen rajongó, hogy finoman fejezzem ki magam. Bár itt jegyzem meg, hogy a minőségi zene ellen semmi kifogásom nincs, pláne ha élő - és a Queen is ebbe a kategóriába tartozik. Sosem lesz az a világ, zene, amit rajongásig fogok szeretni, de értékelem jópár számukat.

És kíváncsi is voltam rá, hogy mit hoznak ki magukból Freddie Mercury nélkül, Paul Rodgers-szel.

Nos, az érzéseim vegyesek voltak és az egész koncert alatt folyamatosan hullámoztak is. Egyrészt rájöttem, hogy képes lennék siratni valakit, akit nem is ismertem, aki nem is hiányozhat igazából nekem, de mégis. Hiányzott Freddie a színpadról. Nem volt rossz Paul Rodgers sem, de ugyanaz sem volt. Most igazán el tudtam képzelni, hogy milyen lehetett ez a banda egykoron, amikor még teljes volt és nem úgy szerepeltek, hogy Queen + Paul Rodgers. Minden elismerésem mellett, hogy mégis életben tartják a showt, a koncert legfelemelőbb pillanatai azok voltak, amikor bejátszásról Freddie énekelt.

Maga a show, legendákhoz hűen nagyon jól összerakott volt, Brian May pedig sokkal inkább volt kulcsember, mint az új énekes. Becsületükre legyen mondva, hogy ez teljesen tisztán úgy jött át, mint rendben lévő dolog - és emiatt az énekes nagyot nőtt a szememben a szimpla és gyenge utánzattól a tehetséges zenészig, aki tudja és elfogadja, hogy ő sosem lesz az a front ember, sem a csapat életében, de a rajongók szemében sem, aki a banda szíve és lelke lesz. De kiveszi a részét az egészből és elfogadja a sorsát, így is felvállalva az örökséget.

Pedig ez biztosan nehéz teher valahol a számára. Nekem pedig ez tetszett, tetszett az alázat, a hit, a múlt tiszteletteljes kezelése. Méltó koncert volt, kár, hogy a koncertterem nem volt színültig tele. De valahol érthető, magamtól én sem szavaztam volna elég bizalmat az egésznek. Pláne nem ilyen jegyárak mellett.

És a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdal, amivel annak idején a koncertturnék történetébe bevésték magukat, mint addig példa nélküli tettel, most sem maradt el. Brian May gitározott és annyit kért, hogy ezt a dalt Freddienek énekeljük el újra. Nagyon megható volt. Show, show, nyilván gondosan eltervezett, akár hatásvadásznak is titulálható tett, de akkor is. Nem a negatívum jött át, hanem az őszinte tisztelet irántunk, jegyet váltó, a koncertre kilátogató emberek iránt és tisztelet egy legendás énekes előtt, aki korán ment el, de amíg élt, az élete a zenéről szólt - és hitt ebben.

Szóval nagyon jó koncert volt. Ha mégegyszer az életben adódik lehetőségetek ilyesmire, ne hagyjátok ki!

A fény- és hangtechnika pedig pazar volt, egy csomó szürreális ihletet merítettem belőle. :)

 Update: a track listet a b-oldaltól csórtam. Innen: http://b-oldal.blog.hu/2008/10/29/queen_budapesten

Queen + Paul Rodgers - Live in Budapest 2008.10.28.

01. Cosmos Rockin’ [intro tape]
02. Surf’s Up… School’s Out [intro tape]
03. Hammer To Fall
04. Tie Your Mother Down
05. Fat Bottomed Girls
06. Another One Bites The Dust
07. I Want It All
08. I Want To Break Free
09. C-lebrity
10. Surf’s Up…School’s Out
11. Seagull
12. Tavaszi szél vizet áraszt
13. Love Of My Life
14. ‘39
15. Bass solo
16. Drum Solo
17. I’m In Love With My Car
18. A Kind Of Magic
19. Say It’s Not True
20. Bad Company
21. We Believe
22. Guitar Solo
23. Bijou
24. Last Horizon
25. Radio Ga Ga
26. Crazy Little Thing Called Love
27. The Show Must Go On
28. Bohemian Rhapsody
29. Cosmos Rockin’
30. All Right Now
31. We Will Rock You
32. We Are The Champions
33. God Save The Queen

ATB

Posted in zene, személyes on május 25th, 2008

You’re not Alone

Jó dolog ez a nosztalgia. Úgy két hete hallottam újra egy ATB számot és rájöttem, hogy még mindig tetszik. Le is töltöttem pár lemezt tőlük iziben. Azóta persze folyton ez szól (rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek). Ez és a 9pm (Till I Come) nem eresztenek. Nem tudok lejönni a cuccról.

És közben folyton elkalandoznak a gondolataim. Jaj. Igazán jöhetne egy sms.

Ez meg egy jó klip.

U2. Vertigo. 3D

Posted in Vallás, zene, Filmek, minden, tiszta sci-fi, buli on április 17th, 2008

Valamikor még a kék-piros szemüvegek idején én azt gondoltam, hogy hát ez a 3-D élmény így igencsak gagyi kéremszépen, még van hova fejlődni. Aztán a 3D technika szépen tovább is fejlődött, miközben az én vigyázó szemeim egyáltalán nem figyeltek rá mi történik a technikai tudományok ezen ágában. Pedig, pedig! Van már polarizált szemüvegem is otthon, nem véletlen, hiszen tavaly Ádám elcipelt megnézni a Beowulfot, bizony. A filmet játszották hagyományos 2D-ben is, na nem is kapott olyan hű de jó kritikát, viszont mi 3D-ben marhára élveztük. Szóval a koncertfilm előtt azt már azért tudtam, hogy jó dolog ez a 3D.

Mit tesz isten, a minap moziba készültem, de nem rajtam állt a választás, hogy mit is nézzünk meg, így egy kissé padlót fogtam, mikor azt mondták nekem, hogy U2 3D. Kicsit húztam a számat. Félreértés ne essék, tisztelem Bonot és munkásságát, mégcsak a bandával sincsen semmi bajom az ég világon, elismerem a 30 évüket. Pár számukat még kedvelem is, de valahogy sosem váltam U2 rajongóvá, nem tudom miért. Tán mert eredendően ipartelepi lány vagyok és Dave Gahanék mikrokozmosza közelebb áll hozzám (see the microcosm in macro vision, bár ez most pont egy Martin szám), mint a feltétel nélküli pacifizmus és a vallásokkal is óvatos vagyok. És ez volt az, ami tegnap este a koncert után erősen elgondolkoztatott. Hogy vajon miért van az, hogy mindezek nekem idegenek kicsit, annak ellenére, hogy tisztelem a céljaikat és az életem során soha nem ártottam és továbbra sem szándékozom ártani senkinek. Háborúzni sem háborúztam. Talán azért, mert ugyanakkor pacifistának sem tartom magam és igenis el tudok nem egy olyan helyzetet képzelni, amikor használnék fegyvert, ha lenne olyasmim. Ha nem lenne, akkor meg nagyon bosszankodnék. Sőt, gyerekkoromban sokáig katona szerettem volna lenni, és ez az elmebajom még felnőttkoromban is visszaköszönt párszor. Mára azért már kinőttem és tudom, hogy a feltétel nélküli parancsteljesítéssel is komoly gondjaim lennének. Egyszóval rájöttem, hogy jobb, ha megmaradok inkább földönkívüli idegennek, aki maga dönt az életéről és hallgatok is sok-sok Depeche Modeot. Mert szeretem. És mostantól már a U2-t is. Mert szeretem és mert… azt hiszem rájöttem, hogy megérdemlik mindenki figyelmét. Titokban remélem, hogy egyszer a világ inkább olyan lesz, amilyennek ők szeretnék látni, mint hogy olyan legyen, amilyennek én látom sötétebb napjaimon. Például ma reggel, miközben az indexet olvasva azt láttam, hogy Barcelonában már másfél éve nem volt kiadós esőzés, hogy Franciaországból hozatják az ivóvizet, és komoly gondokkal küzdenek. Nincs locsolás a köztéri parkokban, tilos a privát medencéket vízzel feltölteni, nincs autómosás és ha 1-2 héten belül nem történik csoda, a szállodák csapjait is elzárják. És ez “csak” egy természeti pofon, az emberi hülyeséget már ne is említsük mellé. Vagy a nyereségvágyat, aminek köszönhetően lassan azért emelkedik az egekbe a kenyér ára, mert jobban megéri bioüzemanyagot csinálni a búzából. A harmadik világban pedig már most lázongások vannak amiatt, hogy az emberek nem juthatnak kenyérhez. Vagy mert olyan drága lett, hogy nem engedhetik meg maguknak - vagy mert egyszerűen csak nincsen.

No de elkanyarodtam, és súlyos gondolatok ezek így éhgyomorra, úgyhogy visszatérnék a koncert vs. film projához és kontrájához.

Aki szeret koncertre járni, az tudja, hogy ami miatt érdemes kimenni, az az élő zene hatása és a tömegben való szórakozás utánozhatatlan feelingje, hogy az ember teli torokból énekelhet, hogy aztán pár óra alatt úgy berekedjen, hogy két napig beszélni se nagyon tudjon, satöbbi. Tornagyakorlatnak sem utolsó a csápolás és úgy alapból végigugrálni egy másfél-két órás koncertet. Mivel én egy rétegzenét különösen kedvelek, még a lábam épségéért is szoktam aggódni, no de ez már mellékes.

Szóval ezekért jó koncertre járni szerintem és ezeket a dolgokat sajnos semmilyen 3D-s koncertfilm nem tudja pótolni.

DE!

Aki koncertre jár, azt is tudja, hogy hacsak nem érkezett egy fél nappal korábban és nem a legagresszívabb, legtörtetőbb embertípusok egyike, akkor bizony a színpadnak a környékére sem fog eljutni. Mert lehetetlen. Megpróbálni meg lehet, de könnyen talpak alatt végezheti az ember.

Pedig mennyire szeretnénk olyankor ott állni a színpadon a kedvenceink mellett, vagy legalább olyan közelségben lenni hozzájuk, hogy annak az illúziója meglegyen, hogy megérinthetnénk őket akár, ha akarnánk. Ugye?

NA EZ AZ, amit a 3D hatás pótolni tud a sima koncertfilmeket kenterbe verve. Ott vagy, mintha ott lennél a színpadon, mintha a zenészek tényleg rád néznének, mintha te lebegnél át a tömeg felett a kezeken. Akár még a basszusgitár akkordjain is játszhatna az ember, csak egy kis nyújtózkodás kell. Eufórikus élmény, na.

Simán elkendőzi a hibák nagy részét. Merthogy azért senki sem ugrált fel a teremben csápolva, mivel ez mégiscsak egy mozi, pedig biztos vagyok benne, hogy mindenki szerette volna megtenni. És a hang is lehetett volna jobb, mert hiába a dolby surround, az nem ugyanaz. E két apróság korrigálásával, javításával az élmény, megkockáztatom: simán ringbe szállhatna a valósággal is akár.

Nekem a nagy tanulsága a koncertfilmnek az volt, hogy eddig nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat jelent a látvány. Remélem, hogy egyszer, amikor majd a DM 3D-s koncertfelvételét nézhetjük meg, már a hang is jobb lesz és a mozizás is rugalmasabb műfajjá válik, mondjuk engedélyezve némi interakciót, azaz ugrálást. :-) És éneklést.

A U2 3D-s koncertfelvételét ezért és ezennel erősen javaslom minden zenerajongónak, ateistának, vallási fanatikusnak, agnosztikusoknak, embereknek, földönkívülieknek, valamint mindazon létformáknak, amiket még csak elképzelni sem tudok. Nekem felemelő élmény volt - és mondom, úgy mentem be, hogy nekem a U2 teljes mértékkel közömbös volt.

Figyelem! Szolgálati közlemény!

Posted in zene, minden, csak sci-fi, rendezvény, buli on április 7th, 2008

Készüljetek!!! Menjünk!!!

Party ajánló: CINETRIP: The Lost Galaxy: keringő űrpanoráma

 A szezon utolsó előtti Rudas-bulija az Űrhajózás napján megrendezett Lost Galaxy Jurij Gagarin 1961-es űrrebocsátására csillagfény sci-fi karnevállal és űrhajós bállal emlékezik. A Vosztok-1 108 perces Föld-körüli utazását a Cinetrip szokásos négy helyszínén DJ-k, live-actek és performanszok elektronikus és űrzenei hanglemezfelvételekkel, képekkel, motívumokkal különféle stílusban ünneplik – 7 órán keresztül.
Az uszodában a kétév stand-by után nemrégiben újraindult  Monkz csapat vezeti fel az űrbe- és vízreszállást. A Radio City Recordsnál kiadásra kerülő új számaikban a 70-es 80-as évek foszlányai köszönnek vissza Falcótól Aretha Franklinen át Afrika Bambaataáig. (Ha voltál a február 9-i bulin, és be volt kapcsolva a bluetooth-od, akkor bele is fülelhettél egy régebbi Monkz produkcióba). Április 12-én este breakkel és elektróval fűszerezett house-t várhatunk a formációtól, miután Marvin, majd a Hairy-Recordsos Naga szettjére, az Aquadance, Duotrixx és a Fényeső performanszaira lehet a pancsolásba feledkezni, szemeket mereszteni, virtuális égboltot vizsgálni. Az aulában Bosi indítja a termál-dancehallt, majd Superman és Waxman oldja tovább a hangulatot kozmonauta bootlegjeikkel. A törökfürdőt Kaszi és Jácint, valamint Amira és a fürdő hurijai hang- és hashullámai uralják, a pihenőt pedig a kabin-disco mellett kialakult szárazföldi kikötő-, bár- és lemezpult “legénysége”, Sanyi és Haze szolgáltatja. A vizuálmágia felelősei pedig az Interspace Magic Factory (Skylab, Kiégő Izzók és Varga Vince)

A bluetooth-os mobillal érkezőknek ez alkalommal Fapados (illetve Sparty-babzsákos) és Energomat űrutazást ígérhetünk.

Ha érdekel, mi van odafönn és mi van idebenn, rendes galaxis útistopposként a törülköződ (és a papucsod) ne feledd!

The Lost Galaxy: keringő űrpanoráma
2008. április 12., 21 óra
Rudas Gyógyfürdő, Döbrentei tér 9.

Belépő: 5000 HUF :: Elővétel a Merlinben (1052.Budapest, Gerlóczy u. 4.)

Tanár Úr kérem…

Posted in zene, személyes, minden on november 21st, 2007

On a personal note: basszus, teljesen leamortizálódik mindaz a kevés arabtudásom is, ami volt. Ma már egy szimpla feliratot is percekig betűztem, mire ki tudtam olvasni. Arról már nem is beszélve, hogy mennyit értettem belőle. Ez már lassan tarthatatlan, kezdhetek mindent elölről, ha nem csinálok valamit sürgősen. Ergo ha valaki tud egy jó arabtanárt, kérem sikítson! Előre is köszi.

Addig is a lelkiismeretem megnyugtatására berakok két Ragheb Alama számot ide, mert még egy számot sem pakoltam fel tőle, pedig az egyik legnagyobb kedvencem.

El Hob El Kebír (életem szerelme)

Nasseny El Donia (felejtesd el velem a világot)

Más: telnek-múlnak az évek, és sok víz lefolyt már a Dunán, mióta utoljára hallottam az egyik legmeghatározóbb emberről a gyermekkoromból, egykori irodalom- és angoltanáromról, osztályfőnökömről. Megtalált ma iwiwen és nekem égett a pofám, hogy nem én kerestem meg. Nem vagyok egy lelkes iwiwes kapcsolatvadász, kevés kivételtől eltekintve többnyire megvárom, hogy megtaláljanak. De Gyuri bácsinak (a bácsiért agyonütne, az tuti) ma nagyon örültem, szép emlékeim fűződnek hozzá és a tanításaihoz. Nem kis mértékben neki köszönhetem például azt is, hogy nyelvbolond lettem (Linda and the greenies, hehe). Meg a hullámvasutat… Bár csalódott is bennem, mivel a küzdősportokra nem tudott rávenni annak dacára, hogy bárkinek le tudtam volna rúgni a fejét. :-) Sose voltam különösebben agresszív alkat, az igen gyatra magaviseletem ellenére sem.

Back to the roots. Ez egy jó nap.

Időutazás a’ la villamos

Posted in zene, létezés, minden on augusztus 30th, 2007

A múltkorában láttam egy srácot a 12-es villamoson a négykerben. Kivételesen tömött volt a villamos, így elé sodródtam kapaszkodásilag és volt alkalmam kicsit megnézegetni egész közelről, igyekezvén mondjuk mindezt feltűnés nélkül tenni, nehogy félre legyek értve, aztán szóba akarjon állni velem. Arabnak néztem, de nem is ez volt az érdekes benne, hanem az arca. Nagyon hasonlított Tupacra, aki nekem annak idején az egyik nagy kedvencem volt és akinek a halálát sokáig fájlaltam. All Eyez On Me, Holla At Me, Shorty Wanna Be A Thug, Only God Can Judge Me, Dear Mama, Tradin War Stories, Ambitionz Az a Ridah, When I’m Gone, Life Goes On, California Love és még hosszan lehetne sorolni.

A rap nekem valahol Ice-T-vel kezdődött és Tupac halálával végződött. Ők voltak az Outlaw-k, a Thug Life nagymesterei, a rap ebben az időszakban a bűnözésről szólt leginkább, az ellentétekről, a háborúkról. Valós dolgokról szólt, de nem feltétlen volt minden igaz belőle az előadókra vetítve legalábbis. Mondjuk nem is voltak szentek sem, Tupac főleg. Viszont nemcsak a gondolat teremt, hanem a kimondott szó is. Farkast kiáltottak. East Coast-West Coast, számos áldozatot követelt végül, többek között Tupacot is. Ice-T felvállaltan olyasmiről szövegelt, ami a valóságban nem volt igaz, Tupac nem egészen ez a kategória volt, ő tényleg egy két oldalán égő gyertya volt, ami hamar ki is húnyt. Akkoriban és miattuk vezették be az Advisory!, majd később Parental Advisory - explicit lyrics feliratokat a kazettákon (igen, akkor még azok voltak elsősorban), majd a CD-ken. Nem tudom kinek mi a ‘90-es évek, nekem All Eyez On Me. És Ice-T, Tupac, Puffy Combs, Snoop és Dr. Dre. Ice-T Tupac halála tájékán visszavonult, szerintem már nem is nagyon zenél, nem tudom, Dr. Dre inkább csak manageli az újakat, Sean “Puffy” Combs különböző nevek alatt teljesen elkurvult és folyton követi a divatot, Dr. Dre inkább átment a túloldalra és lemezkiadással foglalkozik, aki a régi nagy öregek közül még megmaradt, az tán egyedül Snoop “Doggy Dog” (és Queen Latifah). Tupac halott. Pedig a ‘90-es évek rapje, és főleg Tupac egy nagyon különös és erőteljes képi világgal rendelkező zene volt, olyasmiről szólt, mint a gettók, a háborúk, az utcai lövöldözések és bűnözés, ami a vasfüggöny lehullása után szabadon áramlott be kis hazánkba is és mi megszerettük a stílust, a zenét, és elfogadtuk a szövegeket. Nem nagyon kurvaanyázhatott előtte nekünk senki sem, a rap pedig szemérmetlenül őszintén kimondott mindent, amit gondolt, cenzúrázás nélkül. Bár emlékszem, hogy a Cop Killer akkora botrányt váltott ki Amerikában, hogy a szám eredeti verzióját betiltották, csak kalózmásolatokon terjedt, ami akkoriban, a torrent site-ok kora előtt még sokkal nehézkesebb volt (a Cop Killer Ice-T nevéhez fűződik).

Amit ma rapnek hívunk, már nyomokban sem hasonlít arra a karizmatikus, ritmus és rigmus alapú, hipnotikus erővel bíró zenére, amit a ‘90-es években csináltak a nagyok. Eminem, 50 Cent és társaik is csak törpék ehhez képest, még ha volt is 1-2 jó számuk. Nem véletlen, hogy Tupac még a halálban sem nyugodhat, újabb és újabb felvételek, felvételtöredékek látnak napvilágot a rövid, de mozgalmas életének és alkotómunkájának eredményeként, befejezetlen történetek, befejezetlenül befejezett élet.

Szóval kapaszkodtam a villamoson, néztem ezt a srácot és ezek jutottak eszembe. Két helyen utaztam egyszerre, a villamoson és a múltban, képek villantak fel előttem a valóság mellett egy egykoron volt világból, az egykoron élt önmagam emlékeiből a jelen és emellett a srác mellett. És a Tradin’ War Stories szólt a fejemben. Kevesebb, mint 1 perc telt el és már azt kívántam, bárcsak ne szállna le a következő megállónál. Tudtam, hogy le fog, egy vaskos borítékot láttam a kezében és a négyker központi postájánál lévő megálló már csak pár méterre volt. Mikor a villamos megállt, udvariasan egy lépést kitértem jobbra, mielőtt megmozdult volna, hogy el tudjon haladni mellettem. Láttam a pillanatnyi habozást, hogy leszálljon-e vagy maradjon, majd elfordítottam a fejem, hogy ne érezze a tekintetemet marasztalásnak. Biccentett, visszabiccentettem, leszállt. Mire hazaértem, végetért a szám, 2007 volt újra és nem is jutott eszembe többet, mígnem ma nem láttam az utcán újra. Mosolygott, biccentett, visszabiccentettem, és csak én tudom miért tettem. Megint nem adtam arra lehetőséget, hogy hozzám szóljon, hisz minek. Ő nem az. Tupac, 1971-1995. R.I.P. Hazajöttem és körbenéztem a Youtube-on.

We’re Tradin War Stories és California Love, utóbbit azért linkelem be, mert a klip 2095-ben játszódik, így ez is sci-fi.

We tradin war stories, we Outlawz on the rise
Jealous niggaz I despise, look in my eyes

Lovelight

Posted in zene on augusztus 20th, 2007

Sose kedveltem Robbie Williamst különösebben, zűrös is, feldolgozásokból is él javarészt, ami vagy jól sikerül vagy nem. Szóval nem tartottam sokra, mint zenészt - mint bohócot azonban elismertem. Viszont ezzel a számmal 180 fokos fordulatot ért el nálam, kapásból beleestem. :)

Kár, hogy nem színészkedik is és még kárabb, hogy nem játszott egyetlen sf filmben sem. Tetkók ide vagy oda, a legszexisebb kategóriában tuti kapott volna 50 pontot.

Az ilyen karakterek miért hiányoznak az sf filmekből?

R.W.-t az SF-be! :-)

Sziget - 0. nap

Posted in zene, személyes on augusztus 8th, 2007

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, majd LGT koncert. Az LGT koncertre járás mifelénk most már kijelenthetem, tradíció, még a Tabános időszakban kaptunk rá a keresztszüleim hatására, és gyerekként a kockás pléden, meg emberek lába alatt játszottunk a koncertek alatt. Gyerekfejjel a loksiból bennem leginkább a koncertek nagy tömegeket vonzó hangulata mellett is a családiasság érzése maradt meg, az élőzene hatása, és azt hiszem úgy 8 évesen fülig szerelmes voltam Karácsony Jánosba. :-) Az LGT szerintem a legjobb hazai zenekar, ha a munkásságukat nézzük, mindenképpen az elsők. A dalaik meg ugye magukért beszélnek. Ezzel a véleménnyel valószínűleg nem vagyok egyedül, mi sem igazolja ezt jobban, mint ami tegnap a szigeten történt.

Mondjuk kezdjük a délutánnal, a kiccsalád megbeszélte, hogy megyünk, időben megyünk, képzelt riportozunk és jó helyünk lesz a loksi koncerten is, úgy az első sorok valamelyikében. A múltkori koncerten ezt sikerült elérnünk, most nem. Ugyanis a városban a forgalom teljesen bedugult, mintha mindenki a szigetre ment volna az LGT miatt. És tényleg :) 35 perc alatt jutottam el a Gyöngyösi utcától a Róbert Károly körútig, ott feladtam és átváltottam a villamosra, a család másik fele meg még küzdött az autóval kijutásért. Esélytelenek voltak. Már a HÉV-re vártam, mikor ők még csak az állatkertnél jártak. A HÉV-szerelvények 10 percenként jártak, így is alig bírták el a tömeget, ami folyamatosan csak jött és jött. A másodikra azért felfértem. Aztán bemondták, hogy a szigeti lejárónál senki ne szálljon le, mert onnan még gyalogosan is lehetetlen megközelíteni  a szigetet, akkora a tömeg, jobban járunk, ha elmegyünk a következő megállóig és onnan próbálkozunk. Hátulról, mint a fodrász. Annyira meglepett ez a gondoskodás, hogy nem is hittem nekik és leszálltam. Tényleg lehetetlen volt, így végül elmentem a Kaszásdűlőig. Nem tudom mikor láttam utoljára ennyi embert. Mivel a jegyem a család másik felénél volt, ők meg a dugóban, időm volt, mint a tenger, így hobbiból beálltam jegyet venni a haveromnak, aki szintén bedugult a városban és nem gondoskodott jegyvételről időben. És itt a mínuszpont a szervezőknek. Karszalag ekkor már rég nem volt, de a jegyutánpótlás is akadozott, sztem ezrek álltak sorban hosszú kígyókban. Már a pénztárnál voltam, mikor kifogytak a jegyekből - 20 percet vártunk az újabb adagra. Mi a fene tart 20 percig? Az In-Kal Securitysek és a sziget staff viszont megtette amit lehetett, így lincselés nem alakult ki. :-) Pedig többen fogadást kötöttek egy kis lázongás kialakulására körülöttem. Mire megkaptam a jegyet, a haver is, és a család is befutott, viszont 7 óra után voltunk, a képzelt riportról sajnos lemaradtunk. Én fél ötkor indultam - és a XIII. kerület ugye nincs messze a szigettől. A nagyszínpad előtti tér teljesen tele volt, bejutni se volt leányálom, nemhogy az első sorokba keveredni valahogy. Beértük a középpályával, oda viszont beboxoltuk magunkat. A koncert szerencsére csúszással indult, bár amennyire én az LGT-seket ismerem, szerintem nem volt véletlen. Megvárták, hogy mindenki bejusson és el tudjon helyezkedni. Valamikor háromnegyed 8 táján kezdődött el a koncert, a Fiúval, Presser Gábor előadásában, aztán jöttek sorban a többiek. Karácsony János és Somló Tamás gyermekeiket is elhozták, ők is zenéltek/énekeltek. Solti János dobolt, még mindig nagyon jól. A nézőközönség életkora pedig ahogy kell, nagyon vegyes volt, a 3 éves gyerekektől a 60 éves nagyszülőkig láttam minden korosztályból. Csak az öcsémmel nem találkoztam, aki évek óta végigkempingezi a szigetet.  

40-50 ezer ember volt kint. A sziget tele volt, a nagyszínpad előtti tér pedig kicsinek tűnt.

“Fiú, valaki mondta, hogy az élet a Tiéd lesz.
Fiú, valaki mondta, hogy az élet a Tiéd lesz.
De másnak is kell, hogy valamit adjál,
egy betût ebbõl a szóból.
Másnak is kell, hogy valamit hagyjál,
egy cseppet egy marék sóból. …”
 

Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka…”

A teljesség igénye nélkül pár szám, ami lement, mert mindent nem tudtam megjegyezni: Fiú..  Áldd meg a dalt.. Kék asszony.. Primadonna.. Ha a csend beszélni tudna.. Miénk itt a tér.. Nem adom fel.. Zenevonat.. Síneken.. Nem adom fel.. Álom arcú lány.. Ringasd el magad.. Miénk ez a cirkusz.. Neked írom a dalt.. A rádió..

Ezek nagy számok a loksitól és a koncert alatt többször is elérzékenyültek a körülöttem lévő tömegek egy-egy nótát hallva, én persze nem. Nem, soha nem tudnék elérzékenyülni. Csak a fent felsorolt számok 80%-nál, meg még a kihagyottak felénél. Egy több tízezres tömegben a Miénk itt a tér c. számot meghallani, hát.. Na ilyen volt a koncert hangulata.

1. Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
A ház is a miénk, mert mi viseljük el,
Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több,
Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt.

R. Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

2. A mély udvarokban csak ecetfa nő,
A lépcsőn melyen járok, elkopott a kő,
Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
Ismerős a fütty, és egymásnak felel.

R. Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

3. Csavarogtunk mi már sokszor délután,
Ápolt kerteken, hol elfeküdt a nyár,
És ha este lett és indultunk haza
Visszafogadott minket ott a tér dala.

R. Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

És elmondhatok még valami pozitívat: lehet szandálban menni koncertre! Most sem taposták össze a lábamat, bár ennek kockázata a múltkori FLA koncerten nagyobb volt, itt viszont ugye 40-szer annyian voltunk. Pénteken megyek újra, Skinny Puppy lesz, juszt is szandálban megyek. Az első csúnya taposásig ezzel is tesztelni fogom a koncertrejáró közönséget. :-)

Noftalgia

Posted in zene, létezés, minden, hétfő on július 30th, 2007

Picit naftalinszagú ez a hétfő, és még mindig nem vagyok szabadságon. Reggel, szokásos, kávé előtti holdkórosságommal jöttem be szépen munkahelyre, esett az eső, ami legalább jó, szeretem. Persze csak akkor, ha nem ázom bőrig tőle, mert munkahelyen nem jó fél napon át száradozni. Juventus rádiót hallgattam, és egyszercsak, már a beérés pillanatában, felcsendült egy régi szám. Mellesleg jegyzem meg, hogy a Juventus kicsit túlzásba vitte szerintem a váltást, lassan már tényleg csak a rádio1, meg a danubius maradnak a mai slágereknek, mindenhol máshol dúl a nosztalgia. Ez a szám is olyan volt, amit emlékszem anno nagyon szerettem, ezért bizonyos húrokat még úgyis meg tudott pendíteni bennem, hogy ma már csak a rádióban hallgatok meg ilyesmit. Maxi Priest, Close to You (I just wanna be close to you…). Van vagy tíz éve, hogy utoljára hallottam ezt a számot, figyeltem a szövegét és valahogy nem volt kedvem röhögni az ízlésficamomon. Pedig rémes, mert egyik felem legszívesebben helyben kikapcsolta volna, a másik meg vele énekelt. Én meg csak léteztem ott a két énem között és utáltam is, meg nem is. Azt hiszem most az: Ezt le kell töltenünk énem van fölényben, meglátjuk bírja-e a küzdelmeket, míg hazaérek, mert a másikat se kell félteni. DJ Tiestoval próbál küzdeni éppen (Adagio for Strings), míg én a felszínen már leszerveztem a fél napot és elolvastam a pénteken felgyűlt potomnyi negyvenvalahány levelem. De ez a naftalinszagú noftalgiaérzés csak nem hagy békén. Be kéne mászni a takaró alá és olvasni, meg zenét hallgatni egész nap. Azt hiszem ma nehéz dolgom lesz a koncentrálással. Mintha csak a margón léteznék most, és úgy minimum két darabban vagyok. Esetleg háromban, ha a szemlélődő énemet is beveszem a csapatba. Még jó, hogy ikreknek születtem, különben ez az érzés biztos megviselne.

Na jó, lecserélem DJ Tiestot valami másra, mert esélytelen most szegényke. Kár, hogy nincs nálam csak pár DM szám, hiába, kevés az az 1 GByte hely a kedvenc zenéknek.


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek